Az amerikai külügyminiszter is ünnepli augusztus 20-át
Mike Pompeo üzenetet küldött a magyaroknak, a partneri kapcsolatok folytatását ígérte.
Mike Pompeo üzenetet küldött a magyaroknak, a partneri kapcsolatok folytatását ígérte.
Előbb mehettek haza a gyerekek
A német kisebbségi vezető hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el hétfőn.
Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni a következő Európai Bizottságban - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője vasárnap este pártja egy helyi találkozóján.
Mindezt a válogatott mezében tették a Katar elleni győzelmet ünnepelve.
Mindezt a válogatott mezében tették a Katar elleni győzelmet ünnepelve.
Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje, Michael Cohen ellen 20 millió dolláros csalás miatt nyomoznak - írta a The New York Times című lap. A lap vasárnapi értesülései szerint a nyomozók egy 20 mi [...]
A tanári katedrán, az orvosi rendelőben, a földeken, a családban is.
Szappanoperából, tehetségkutatóból és hírműsorból sokat kapunk, számos fontos és szórakoztató tévés műfajból viszont gyenge a kínálat a hazai piacon. Összeszedtük, miért.
A vadásztársulatnak nincsenek altatólövedékes puskái, ketrecei, nem tudnák élve befogni őket.
Bár még május végén is történt dzsihadista támadás az országban, a belga kormány nem emeli a terrorkészültségi szintet, szeptembertől pedig a hadsereg egységei is elhagyják a köztereket.
Olaszország gazdasága pocsék, de a belügyminiszter mer nagyot kérni.
Egyikük csak a mozivásznon ritkította ellenfeleit, a vele pózoló alkoholista viszont egy egész kontinenst próbál kinyírni... Fantastic meeting and fascinating conversation with @JunckerEU about every [...]
Ez az első alkalom, hogy a kormány saját kocsit küldött a debreceni virágkarneválra.
Rendezvény és ellenrendezvény satujában ünnepelt Hódmezővásárhely: a politikai ring egyik sarkában a regnáló polgármester, Márki-Zay Péter beszélgetett ellenzéki közéleti figurákkal, míg a másik sarokban Lázár János, a Miniszterelnökség volt vezetője, jelenlegi dohánybiztos szólt be Márki-Zaynak egy díjátadón.
A gyermekvédelmi rendszerben több mint 20 ezer gyermek kétharmada nevelőszülőknél van.
Újabb sikeres műtétet végeztek el a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpár szétválasztásán dolgozó magyar orvosok, Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely – közölte az MTI-vel a Cselekvés a [...]
Agyonlőttek hétfőn a spanyol rendőrök egy férfit, aki késsel támadt egy rendőrörsre az ország északkeleti részén, Katalóniában. A helyi rendőrség a Twitteren azt írta, hogy a támadó reggel 6 óra tá [...]
Második sárgával küldték le, nem ezen múlt a Bologna-vereség.
Több mint 200 pont az előnye a cseh Siniakovával szemben. Egyesben Halep 2000 ponttal megy.
Két hónapig dolgoztak a produkción az augusztus 20-ai tűzijáték szervezői: 21 ezer látványos fényeffekt robban hétfőn este a főváros felett.
Mi történik, ha a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező országa bukott állammá válik? Amint a venezuelai kormány egyre zsarnokibbá válik, az összeomlás felgyorsul – és a rengeteg figyelmeztető jel ellenére a világ továbbra sincs felkészülve a következményekre.
Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte – mondta augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő. A köztársasági el [...]
A bűnüldözés hatékonyságára hivatkozva próbálja meg rászorítani az amerikai kormány a Facebook-ot, hogy üssön rést üzenetküldő szolgáltatásának titkosításán.