Oroszország nem viccel, a világ legnagyobb fegyverboltja akar lenni
Érdekeltek vagyunk abban, hogy átvegyük a vezető szerepet – mondta Alekszandr Mihejev.
Érdekeltek vagyunk abban, hogy átvegyük a vezető szerepet – mondta Alekszandr Mihejev.
Bár hűvösebb időben szokott startolni, az ösztönöknek nem lehet parancsolni: elkezdődött a szarvasbőgés a gemenci erdőben.
Oroszország olyan választ ad majd az újabb amerikai szankciókra, amellyel nem árt majd a saját érdekeinek - közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a tárca honlapján kedden közölt állásfoglalásában.
Kezdődik az iskola: a pénztári várakozási idők csökkentését várják a helyközi járatokon.
Rejtély, miért pont Latorcai Jánost hagyták magára párttársai múlt pénteken, a parlament rendkívüli ülésszakán. A jegyzőn kívül ő volt az egyetlen kormánypárti az ülésteremben
A magyar gazdaságról nem egyszer leírtuk - legutóbb a kormány és a pénzvilág által oly nagyon várt felminősítés elmaradása kapcsán -: sérülékenyek vagyunk.
Tanulságos interjút adott a Jobbik volt elnöke legutóbb a hvg.hu-nak
Példátlan a Republikánus Párt alkalmazkodása Trump elnök szeszélyes természetéhez és politikájához.
A 71 éves férfi elcsalt egy fiatal fiút Csepelre, és segíteni akart neki pipilni.
A kormány szerint azért rakták ki, mert az alaptörvény kimondja a keresztény értékek védelmét.
Válogatott módon teszik lehetőleg minél nyomasztóbbá a tranzitzónákban tartózkodók életét a magyar hatóságok.
Reméljük, arra is kitér majd az új cimborái kedvéért, hogy szombaton szabad-e porszívózni. WC-szelfi most nincs, de az "influenszálásra" vágyók kapnak egy jó kis Barátok közt utánérzésű jele [...]
A magyar származású teniszező visszalépett a New Haven-i női tenisztornán.
Folyamatos tárgyalások kezdődnek az Európai Unió és az Egyesült Királyság között a szigetország tervezett kiválásának feltételeiről, illetve a jövőbeli kapcsolatrendszer kérdéseiről - közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója kedden Brüsszelben, hozzátéve, hogy továbbra is komoly nézetkülönbségek vannak a két oldal között bizonyos ügyekben.
A szülők legalább 60 ezer forinttal számolnak. A tankönyvek az első 9 évfolyamban ingyenesek, de a szakmai egyesület szerint ennek megvannak az árnyoldalai is.
Oroszország a világ első számú fegyverexportőrévé akar előlépni - közölte Alekszandr Mihejev, a Roszoboronekszport orosz állami fegyverzetkiviteli vállalat vezérigazgatója kedden, a Moszkva melletti Kubinkában rendezett Armija-2018 haditechnikai fórumon.
A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 „gyanús” fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt” - jele [...]
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Nem indul jobbikos jelölt a párt eddigi fellegvárának számító Tiszavasváriban a szeptemberi időközi polgármester-választáson, bár a függetlenek között azért akad favoritjuk.
200 millió euró a négy legdrágább kapusért, kétszer dőlt meg a kapusvilágcsúcs a nyáron.
123 éve, 1895. augusztus 22-én született Almásy László Ede felfedező, Afrika-kutató. Kalandos élete ihlette Michael Ondaatje 1992-ben megjelent Az angol beteg című regényét, amelyből 1996-ban minden idők egyik legsikeresebb, kilenc Oscar-díjjal jutalmazott brit filmje készült.
Az ország több tehenészete is foglalkoztat indiai munkásokat, így oldják meg az égető munkaerőhiányt.
Az Európa Ligában sarkazott hatalmas gólt a görögöknek még az Anderlechttel.