Családi tragédia. lezuhant a floridai kisrepülő
A pilóta és utasai is meghaltak.
A pilóta és utasai is meghaltak.
Sűrű, olajos fekete valami lepte el a hatvani hulladéktelepet körbevevő töltést.
Európa felé tolódott el idén a kínai befektetések súlypontja, a Kínából Amerikába irányuló működőtőke értéke jelentősen csökkent. Az újonnan bejelentett kínai M&A-tranzakciók értéke globálisan mintegy harmadával csökkent az első fél évben az előző hat havihoz képest - derül ki a Baker McKenzie jogi iroda nemzetközi elemzéséből.
Három modell jön, kettőt is iPhone XS-nek fognak hívni. Az új Apple Watchról is érkezett fotó.
A hatóságok által életbe léptetett szigorú forgalmi korlátozások, illetve útlezárások közepette mintegy ezer ember tüntetett a szászországi Chemnitzben csütörtök este a Pro Chemnitz (Chemnitzért) nevű [...]
Alaki felkészítéssel kezdenek, ide tartozik a „Vigyázz!, Pihenj! parancsokra történő szabályos tevékenység” is.
A 63 éves Alfred U. egy magyar nőt gyilkolt meg, majd borzalmas dolgokat művel a holttesttel.
Tovább gyengült a török líra, értékének csaknem 5 százalékát veszítette el a dollárral szemben csütörtökön, miközben lemondott a jegybank egyik alelnöke, Erkan Kilimci.
Egyre nagyobb összegeket költenek a vásárlók a hazai webáruházakban: a vásárlások gyakoriságát már a magyar e-kereskedők is influencerek segítségével próbálják feltornászni.
Manapság számtalan weboldallal találkozunk a világhálón nap mint nap. Mégis mi alapján választanak a látogatók közülük? Mi különbözteti meg őket egymástól? Eláruljuk, milyen egy tartalmilag jó honlap.
Vegyesen és csak kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizapiacon - írta az MTI.
Az Európa Liga csoportkörének sorsolását pénteken egykor rendezik.
Marianóval lett ki a csapatnyi visszatérő.
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására szeptember 8-án magyarországi látogatásra érkezik Nguyen Phu Trong, a Vietnami Kommunista Párt főtitkára – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Minisz [...]
Az olasz sikert elsősorban az árulás tette lehetővé
A tíz darab, hazafias gyerekrajzokkal díszített füzetet tartalmazó csomagokat a XVIII. kerület általános iskoláinak diákjai kapják, összesen mintegy 8700-an.
A 21 éves magyar szélsőt orvosira várják.
Lemondta Geert Wilders a pártja, a bevándorlásellenes, egyben Izrael-imádó holland Szabadságpárt (PVV) által meghirdetett rajzversenyt, biztonsági aggályokra hivatkozva. „Az iszlamista erőszak [...]
Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Munkaerőhiánnyal küzdenek, ráadásul augusztusban háromszor is elvitték a főnyereményt.
Három ember a helyszínen életét vesztette és többen megsérültek egy balesetben a 4-es főúton Cegléd közelében pénteken hajnalban – közölte a rendőrség a honlapján. A tájékoztatás szerint eddig [...]
Lopakodva hathat a Kulturkampf, ami az elmúlt évek csatamezői után újabb háborús színteret biztosít a kormánynak – véli Inkei Péter kultúrakutató, EU-s, Európa tanácsi és Unesco-s szakértő, tanácsadó.
Orbán Viktor egy éve volt Vietnamban. Most a vietnami kommunista főgóré jön Budapestre.
Az Ybl Miklós tér 8. Döbrentei utca 2.-vé változott. Nem árulják el, ki indítványozta a címváltozást.