Nagyra nőtt gyereknek nevezte Donald Trump amerikai elnököt Sadiq Khan, London polgármestere. A két politikus már egy ideje beszólogat egymásnak, Trump például nemrég vesztesnek nevezte Khant, és azt [...]
A kancellár beszéde Walter Lübcke, kereszténydemokrata politikus halála után pár héttel hangzott el.
Halálos balesetet szenvedett egy motorkerékpáros az 57-es főúton pénteken, a férfit szombaton találták meg. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közölte, hogy a szombat délután [...]
A férfit halálra, feleségét pedig 15 év börtönre ítélték. (Külföld)
Főleg úgy, hogy a kutatók átlagbére nettó 190 ezer forint.
A támadó meneküléskor egy szemeteskukába dobta a kést. (Bűnügy-baleset)
Kivégeztek Iránban egy férfit, a védelmi minisztérium egyik korábbi beszállítóját, akit azért ítéltek el, mert a hatóságok szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) kémkedett - jelente [...]
A hazai egyetemi hallgatók 41 százaléka tanulmányi időszak alatt a szüleinél lakik, és csak 24 százalékuknak van lehetőségük diákszálláson vagy kollégiumban élni – derült ki az Aktív Fiatalok kutatócsoport legújabb felméréséből. Az idén februárban készített kutatás nemrégiben publikált eredményei arra is rámutattak: Budapesten jóval magasabb, 60 százalék azoknak az egyetemistáknak az aránya, akik tanulmányaik ideje alatt is a szüleiknél laknak. Albérletben csaknem ugyanannyian laknak a szorgalmi időszak 10 hónapja alatt, mint kollégiumban. Читать дальше...

Az emberek az önkormányzatoktól követelik a segítséget, a településvezetők viszont a katasztrófavédelemre várnak, ha a szúnyog elleni védekezésről van szó. Pedig ha időben elkezdik a gyérítést, az invázió megelőzhető, mutatja a balatoni példa. Most már csak a környezetre jóval károsabb kémiai irtásra van lehetőség a kímélőbb biológiai helyett, előbbi viszont csak napokra hoz enyhülést. (Visszhang)
A férfit egy gyalogos perelte be, aki telefonozás közben kilépett elé.
A felvidéki kormánykoalíció részét képező "magyar-szlovák" Most-Híd párt a jövő évi parlamenti választásokon kész helyet biztosítani választási listáján olyan pártok jelöltjeinek is, amelyek [...]
Párkeresés, tudományos alapon. (Külföld)
Több ezren csatlakoztak szombaton ahhoz a klímatüntetéshez Németországban, amelyet Hochneukirchben, az ország egyik legnagyobb lignitbányájánál hirdettek meg. A rendőrség több száz embert vezényelt a [...]
Veszélyes rovarirtószerek okozhatják a békésen nyaralók halálát. (Külföld)
Több óbudai bölcsődében is megfordult egy olyan fejlesztőpedagógus, aki aktív TBC-s. Amikor ez kiderült, több gyereket rögtön ki kellett vizsgálni, akik ezután erős gyógyszereket kaptak, amit fél évig [...]
Pénteken indult Mohácsra, szombat délután találták meg a holttestét. (Belföld)
Az első meccsén totális vereséget szenvedő Sirankó Ferenc szerint a 0-7-re elvesztett második meccsében több volt.
Tovább mélyül az atomalku és a lelőtt amerikai drón miatt kialakult konfliktus.
A döntő első három asszójáig parádésan vívott a magyar kardcsapat az Európa-bajnokságon.
A döntőben 45-43-re nyertek a németek. (Sport)