„Látomásai” voltak a támadás előtt a párizsi késelőnek
A férfi feleségét őrizetbe vették és jelenleg is kihallgatják. (Külföld)
A férfi feleségét őrizetbe vették és jelenleg is kihallgatják. (Külföld)
A Dunaferr államosítását ígérik, egyben támadják a mostani működését, kérdés, hogy a sok ezer dolgozó mit szól ehhez. 2018-an is ez volt, akkor kikapott a Fidesz a körzetben. A cégvezetés tiltakozik, és Orbánhoz fordult.
Arra számítanak, hogy az őszi-téli időszakban tovább nő az ilyen incidensek száma. (Belföld)
A Törökországban élő, csaknem 3,7 millió szíriai menekült közül évről évre egyre kevesebb szándékozik hazatérni egy friss török felmérés szerint - írta pénteken a Hürriyet című török kormánypárti napilap. Az integrációval és az iskoláztatással is vannak problémák.
Rámennek a multik arányosabb adóztatására.
Halálos tragédia történt péntek hajnali negyed hatkor a hét elején látványos keretek között, ám csak félkészen átadott, Kaposvárt a Balatonnal összekötő R67-es gyorsúton: egy katonai konvoj teherautója elgázolt egy útépítőmunkást. (Bűnügy-baleset)
A férfi egy parkoló autónak ütközött, aztán némileg megzavarodva jó adag marihuánát felejtett a földön. (Bűnügy-baleset)
A rapper vádalkuval próbálja elérni, hogy jövőre kiszabadulhasson.
Készülnek a nagy napra.
A skót törvényhozás nagy többséggel fogadott el egy olyan törvényt, amely büntethetővé teszi a gyerekek fizikai fegyelmezését – írta a BBC. A skót parlament 84 szavazattal és 29 ellenszavazattal [...]
Balesetet szenvedett pénteken kényszerleszállás közben egy ukrán teherszállító repülőgép Lemberg (Lviv) megyében, öt utasa életét vesztette, hárman megsérültek. A fedélzeten nyolcan tartózkodtak: a l [...]
A 20 éves férfi öt éve élt Ausztriában, erőszakos cselekményekért korábban is felelősségre vonták.
Sajtóértesülések szerint napokon belül nyílt levélben terjesztik elő kérésüket Mark Zuckerbergnek. (Külföld)
Hiába járhat érte 3 év börtön, a Hungarocontrol egyre több lézeres zavarásra számít.
A jelek szerint elfogyott az NA-12-es teherszállító repülő üzemanyaga, egy erdős-bozótos területen kellett földet érniük. (Külföld)
A 96 millió évvel ezelőtt a mai Ausztráliában élt repülő őshüllőt vassárkány névre keresztelték.
Nem megfelelően rögzített, vezető nélküli tehergépkocsi ütött el két férfit. Az elsődleges adatok alapján 2019. október 4-én 8 óra 30 perc körül Kisbágyon belterületén, a Szabadság úton két férfi sze [...]
És öt évig nem szapulná azokat, akik támogatják a városi közlekedési terveit.
Felesége szerint a támadó zavart volt és hangokat hallott a négy halálos áldozattal járó késelés előtt.
Carola Rackete migránsmentő hajóskapitány a felelősséget egymás nyakába akasztó európai hatóságokról beszélt egy brüsszeli eseményen.
A nyomozás lezárása után az ügy iratait átadták az ügyészségnek. (Bűnügy-baleset)
Bús Balázs saját magáról elnevezett egyesületet alapított, de sok más szervezet is áll mögötte. Olyanok, akik az elmúlt években összesen 320 milliót kaptak az önkormányzattól. De más is jelzi, hogy a Fidesz "civilekkel" tartaná a helyén Búst.
Trump a kanadai zenekar egyik számát felhasználva akart keresztbe tenni a Demokrata Párt egyik lehetséges elnökjelöltjének.
Az országgyűlési választásnál pénzt ígérhetett egy független jelöltnek, hogy lépjen vissza a javára.