Nézzük, nézzük ezt a Kútvölgyit, egészen addig, amíg ki nem csordul belőlünk valahonnan a könnycsepp...

Írtam egyszer egy filmes szinopszist, valahogy nem bírt bennem maradni. Egy húszperces szösszenet lett volna, rövid-játékfilm. Még az is megfordult a fejemben, hogy megrendezem. Hátha összejön, saját pénzből, vagyis pénz nélkül. Azért az önbizalom nem volt nagy, meg operatőrt is kellett volna találni, megmutattam hát egy filmes ismerősömnek a tervet. „Lehet ebből valami, mert nem biztos, hogy nagyon életképes az egész, talán tök érdektelen?” – motyogtam. A válasz határozott volt: „Hát, figyelj, ha a főhős alakjához találsz egy színészt, aki húsz percig leköti a figyelmet, akit nézni akarok, akkor működhet a dolog.”