Добавить новость
ru24.net
World News
Май
2021

Évekre kitiltják a Navalnij-mozgalom tagjait a politikai életből

0

Elfogadta az orosz parlament alsóháza első olvasatban annak a törvénymódosításnak a tervezetét, amely megfosztaná a terror- és szélsőséges szervezetek tagjait vagy munkatársait attól a lehetőségtől, hogy a szövetségi törvényhozás tagjaivá válasszák őket.

A módosítás a státusuktól függően differenciáltan fosztaná meg passzív választójoguktól a szélsőségesnek és terroristának minősített szervezetek vezetőit, tagjait és az ezen csoportok tevékenységében részt vevő egyéb személyeket. A tervezet kimondja, hogy az érintett szervezetek felszámolásáról vagy tevékenységük betiltásáról szóló bírósági határozat jogerőre emelkedésétől számított öt évig nem választhatók az Állami Duma (a szövetségi parlament alsóházának) képviselőjévé olyan személyek, akik szélsőséges vagy terrorista szervezet alapítói, vezető testületének tagjai vagy vezetői voltak. Az egyszerű tagok esetében az eltiltás időtartama három év.

A moszkvai ügyészség április végén kezdeményezte három, Alekszej Navalnij ellenzéki politikushoz kötődő szervezet szélsőségessé minősítését. Az indoklás szerint a Navalnij Törzsei mozgalom, a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) a társadalmi és politikai helyzet destabilizálásának feltételeit szándékozik megteremteni, tevékenységének tényleges célja pedig “a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához”, egyebek között a “színes forradalmak” forgatókönyvének alkalmazásával.

A börtönön kívül sem hagynak teret Navalnij eszméinek

Eltűnt Navalnij harmadik kezelőorvosa, ketten már meghaltak

Oroszországban idén szeptember 19-re tűzték ki a következő parlamenti választásokat. A jelenleg hatályos törvény azok számára tiltja meg a parlementi választáson jelöltként való részvételt, akiket az orosz büntető törvénykönyv alapján szélsőségesnek minősített bűncselekmény  miatt ítéltek el, és a szavazás napjáig büntetésüket még nem töltötték le, vagy nem törölték. Súlyos és különösen súlyos bűncselekmény elkövetése esetén a tilalom a letöltés vagy a büntetés törlését követő 10, illetve 15 évig érvényes.

Forrás: MTI

The post Évekre kitiltják a Navalnij-mozgalom tagjait a politikai életből first appeared on Kitekintő.hu.



Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus




Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
WTA

Дарья Касаткина выбыла из топ-10 WTA






Около Капитолия задержали подозреваемого с «коктейлем Молотова» и ножом

РЕН ТВ: банный комплекс «Воронцовские бани» загорелся в Москве

Мошенники в Москве выманили у девочки-подростка 1,6 млн рублей

Двум юным лыткаринцам вручили медали «За содействие СВО»