A kütyük káros hatása a gyerekekre friss probléma, Nyugaton persze már a 2000-es évek óta kutatják számos vetületből, a pszichológusok például régóta figyelmeztetnek a dopaminfüggőség és az indulatkezelési problémák kialakulására, a figyelem elvesztésére. A WHO ajánlása szerint digitális eszközt – és ebbe minden monitor, a tévé is beletartozik – 24 hónapos korig egyáltalán ne használjunk a gyerekek közelében (korábban ebben megengedőbbek voltak, aztán korrigáltak), 5 éves korig több részletre bontva napi 1 óra képernyőidőt engedélyezhetünk, a kamaszok esetében pedig napi 2 órát – ehhez képest ők akár napi 8-9 órát is eltölthetnek képernyő előtt. Az okostelefon ott van a babakocsikban, a monitorok mindenütt körülvesznek, már a legkisebbeknél is megjelenhet a „virtuális autizmus" vagy a „virtuális hiperaktivitás" – amikor a túlzott eszközhasználat miatt szélsőséges magatartásminták mutatkoznak –, a kiskamaszokat rászabadítani az internetre pedig olyan, mintha elengednénk őket egy nyolcsávos autópályán. Peternák Magdolna gyógypedagógus, logopédus szerint a jövőben remélhetőleg lesznek kisebb-nagyobb korlátozások a gyerekek digitáliseszköz-használatára, de a gyakorlatban már most azt látják, hatalmas a baj, nincs feltétlenül idő kivárni a reprezentatív kutatásokat, amelyek majd beigazolják, milyen rövid és hosszú távú károkat okoz a kicsikben a digitalizált környezet.
Россиян предпочли туркам: в Турции, в отеле забитом российскими туристами, сломались кондиционеры и отдыхающие начали со скандалом перетаскивать кровати в ресторан
Потеря слуха и её последствия: как справиться с проблемой
D&D's new 2024 Player's Handbook will have 10 species to choose from including goliaths, and drow will be closer to their Baldur's Gate 3 version
Интервью AppTime с компанией Innova: релиз Gran Saga в России, внутриигровая оплата и «Масленица» в корейской MMO
Conscript is an old school survival horror game where the horror is just that you're in World War 1
According to BioWare, Dragon Age: The Veilguard is the first entry in the series where "the combat's actually fun" and where characters are "intentionally" the focus of the storytelling, which seems pretty unfair on the first three games
Филиал № 4 ОСФР по Москве и Московской области информирует:
С начала 2024 года 140 тысяч женщин и новорожденных Московского региона получили услуги по родовым сертификатам
Спортивные игры в СЛД "Москва-Сортировочная" филиала "Московский"
"Спартак" после первого тура РПЛ оказался на 15-м месте в турнирной таблице
Представители «Метровагонмаш-Сервиса» посетили СЛД «Москва-Сортировочная» филиала «Московский» компании «ЛокоТех-Сервис» для обмена опытом
Суд подтвердил запрет на судебное разбирательство между З. Магомедовым и Транснефтью в Лондоне
Отрытый конкурс красоты и таланта «Одна на миллион»
Спортивные игры в СЛД "Москва-Сортировочная" филиала "Московский"
Филиал № 4 ОСФР по Москве и Московской области информирует:
С начала 2024 года 140 тысяч женщин и новорожденных Московского региона получили услуги по родовым сертификатам
Спортивные игры в СЛД "Москва-Сортировочная" филиала "Московский"
До конца июля анимационная компания «ЯРКО» проведет еще одно мероприятие в ТРЦ «Ривьера» – развлекательную программу по мотивам мультсериала «Команда МАТЧ» (27 июля).
Министр спорта Забайкалья принял участие во Всероссийском семинаре-совещании по вопросу перспектив развития спортивной отрасли в Москве
Росгвардейцы обеспечили безопасность во время футбольных матчей в Москве