Csabai László: Az olimpikon
A Csepel platója kegyetlenül ráz, a rajta ülő Kistóth Ferkó mégis elmerül a látványban. Az ötéves és a két hároméves terv megyei büszkeségei: a nyárligeti dohánygyár, szeszgyár, konzervgyár és a Guszev laktanya. A naményi szakmunkásképző aulájának falát az ezekről készült felvételek díszítik. Persze a beregi új üzemek: a ládagyár és a kötélgyár képei mellett.
Ferkó most először jár a megyeszékhelyen. És ezzel nincs egyedül az úszócsapatban. A naményi nehezen mozduló fajta. Leél egy életet a község határain belül. Ha meg mégis elhagyja azt, meg sem áll a clevelandi kohókig, a kanadai gabonaontó prériig. És ha a hadsereg ragadja el szülőföldjéről, kiköthet Milánó vagy a szovjet–kínai–koreai hármas határ közelében lévő Kraszkinó hadifogolytáborában. Mint Ferkó apja, akinek mindkettőből volt része. És a szibériai láger örökre el is nyelte.
Ferkó tudja, a szakmunkástanulók megyei olimpiájának győztesei továbbjutnak az országos döntőbe. Ami Budapesten lesz. A megnyitója a Népstadionban. Ahol Puskás Öcsiék megverték az angolokat 7-1-re. Oda eljutni Ferkó nagy vágya.
A földtúrás – az munka. Minden más a nép nyakán élősködés – így tartja a naményi alvég. De ez nem jelenti, hogy ne szeretnének kitörni a paraszti sorból. Pláne, hogy az ’53-as visszakozás után a Párt megint meghirdette a téeszt. Ami olyan, mint régen volt a béresmajor. Mindenki egyenlő. Csak éppen koldus.
Ferkó anyja négy pulyát már útjára bocsátott. (Abból egy visszajött az asszonnyal, a nyári konyhában élnek.) Négy még otthon van.
A három lány formás. Hátha akad nekik valami jobbféle kérő. Ferkó meg legyen pincér! Ezt özvegy Kistóthné akkor határozta el, amikor a Szamos vendéglőbe járt kisegíteni. A mosogató halálra dolgozza magát, és filléreket visz haza. Meg esetleg moslékot a disznónak. Ha van otthon disznó. A szakács halálra dolgozza magát, és forintokat visz haza. Meg fájintos ételmaradékot a családnak. De a legjobb a pincérnek. Mosolyog, mórikál, és viszi haza a bankókat. Mert a mulató magyar szórja a pénzét. Ha szegény, akkor is. Akkor még inkább!
Berti bá, a tréner feláll a platón, és ad egy nyaklevest a túl hangosan vihogó Oláh Bandinak. Egy másikat meg Egér Bandinak. Ők nagy cimborák. Nem lehet csak az egyiküket megbüntetni.
Berti bá udvarosként kezdte. Aztán átminősítették karbantartónak. S mikor elvégzett egy gyorstalpalót, sportkörvezető és tornatanár lett. A testedzés tényleg közel áll hozzá, a Namény FC alapító tagja volt ’13-ban. Akkor a háború elmosta a megyei bajnokságot. A két világháború között meg azért nem indulhattak, mert se szabályos, kaucsukbelsős futball-labdájuk, se megfelelő pályájuk nem volt. Bár a legelő sarkát elkerítették, így állatok ritkán tévedtek be, a gyep nyíratlan volt, és tele vakondtúrással. Immár van labda és szabályos pálya kapuval, szögletzászlókkal. A naményi Vörös Hajnal FC a megye kettő középmezőnyébe tartozik. Berti bá azonban kiöregedett a játékból. Így edző lett. Tetszik neki ez a státusz. Leüvöltheti a volt nagygazdák kölykeit, a nyárligeti tanácskozásokon pedig falhat pogácsát és ihat feketekávét, amennyit bír. A valódi kávé régen az urak kiváltsága volt. Egy pengőért adták a Szamos vendéglőben vagy a nyárligeti Koronában. És egy pengő volt a napszám aratáskor. A béres így legfeljebb kenyérhajas forralt vizet ivott.
Kistóth Ferkót először nem vették fel a naményi szakmunkásképzőbe. De özvegy Kistóthné nem azért gürcölt évekig egyedül, hogy éppen a legkisebb gyermekének ne sikerüljön megállni az életben. Írt egy levelet a Párt megyei titkárának címezve:
„Ezerkilenc száznegyvennígy májusakor, ahogy a csendőrök vitték el az összes zsidókat, Polacsek Imre vasárukereskedő a családja ékszereit az őnála irodistaként dógozó Busa Elemérnek adta megőrzésre. Polacsekék nem gyöttek vissza Ósvicból. De Busa Elemér nem adta le a zékszereket a közsígházán. Me’ negyvennígy november harmincig odakelet vóna vinni minden zsidó ékszereket, értéket. Meg a fegyvereket is. Akiné’ vót. Busa Elemérnél még mindig ott az arany. Busából azóta a szaki igazgatója lett. Tisztelettel: egy becsülletes naményi lakos.”
Kistóthné nem volt biztos abban, amit leírt. Suttogtak Busa Elemér dolgairól, de hát suttogtak másról is. Azért tett egy próbát. A levelet természetesen nem a Párt megyei titkárának, hanem Busa Elemérnek adta oda.
– Fellebbezze meg az elutasító döntést! – mondta remegő hangon Busa Elemér a levél elolvasása után.
Kistóth Ferkó bekerült a szakiba, felszolgáló szakra.
Berti bá felsorakoztatja a sóstói versenymedence mögött a fiait:
– Nakérem, a feladat ötven métert leúszni. „Szabad stílusban”, ami azt jeleli, hogy mindegy, milyen úszásnemben. Lehet hát, mell, pillangó és gyorsúszás. Ti a gyorsúszást ismeritek csak, és így a jó. Ötven métert egy levegővétellel nem lehet megcsinálni. De úgy vegyetek levegőt, hogy közben a talpatok ne érje a medence fenekét. Vagyis úszás közben vegyetek. Egy pillanatra félrehajtod a fejed, és kész. Fejest mindenki tud ugrani. Láttam, hogy a parti hintáról milyen bátran vetettétek magatokat a Tiszába. A rajtkő a hintához képest gyerekjáték. Csak arra vigyázzatok, hogy ne érjen le a lábatok… de ezt már mondtam. Ötven méter az egy hossz a medencében, annyi, mint átúszni a Tiszát. Van olyan, aki még sosem úszott át a göröngyi lapályra? Nincs? Jó. Tehát menni fog. Egy ember mérni fogja az időt. Csak a sípszó után ugorjatok a vízbe, és a túlsó oldalon csapjatok erősen a falra, amikor beérkeztetek. A győztes csapat érmet kap. Meg a második és a harmadik is. És mindenki részt vehet az ünnepi vacsorán. Gulyásleves lesz és fánk. Megkérdeztem, lesz repeta is. Naszóval, szeretnék büszke lenni rátok. Van kérdés, gazemberek?
Balogh Sanyi emeli a kezét.
– Mondjad, Sanyikám!
– Kutyaúszás lehet?
– Mi? Itt nem kutyák úsznak.
– Én nem gyorsban vagy háton szoktam úszni. Hanem kutyában. Magam alatt kalimpálva.
– Ó, te szerencsétlen! De nem bánom. Csak iparkodj! – és Berti bácsi ad Sanyinak egy hatalmas nyakast. Biztatásképp. És viccből. És megszokásból. És mert a Beregben úgy vélik, egy pulya jó, ha mindig tudja, hogy ő csak egy pulya. És még azért adott neki egy nyakast, mert megtehette. Viszketett, fájt volna Berti bá tenyere, ha nem használja ki ezt a lehetőséget. Sanyinak viszont könny szökik a szemébe a fájdalomtól.
Kistóth Ferkó megtanulta, az ember folyton csalódik. Karácsonyra új cipőt szeretne, de csak egy sztaniolpapírba csomagolt maréknyi kockacukrot kap. A szüreti bálon Pók Terikével szeretne ropni egyet, de Teri, hiába ígérkezett el Ferkónak, feszt Simon Aladárral táncol. Beetetnek a Túr-bukógátnál, hogy kilós potykákat fogjanak, de csak tenyérnyi durbincsok meg kárászok jönnek. Ferkó elképzelte, hogy szakmai gyakorlaton majd finom ételeket szolgál föl elegáns ruhában, és a maradékból degeszre tömi magát, s ehelyett üres tányérokkal kell idétlenkednie a gyakorlati teremben. De ez még hagyján! Mert ott van a matek. A pincérnek tudni kell összeadni és kivonni, ez nyilvánvaló. De mire a sok képlet, gyökvonás, logaritmus? És abból mi haszna a pincérnek, ha tudja, Szibériában hol bányásznak kőolajat, és milyen magas a Pamír hegységben a Kommunizmus-csúcs? Ha Ferkó közismeretből elhasal, nem mehet a szakmunkásvizsgára.
Igen, a népi hatalom a korábbi unalmas és felesleges tudás mellett még egy újat is követel: az ideológiát. Szellemek, angyalok nem léteznek. Pláne nem létezik Isten. Azt az urak találták ki, hogy a népet lecsendesítsék, hogy ne lázongjon a förtelmes szellemi és anyagi nyomor, a kizsákmányolás ellen.
Ferkó bebiflázta ezeket, amikor azonban megszólította Berti bá, és elmondta, mit akar, és mit kínál érte, a fiú mégis úgy érezte: igenis van Isten.
Mert Berti bá megígérte neki, ha belép az úszócsapatba, szól a tanároknak, hogy ne kekeckedjenek vele se a közismereti dolgozatoknál, se a vizsgán.
A naményi úszócsapatról fotót készít a Nyárligeti Napló riportere. Benne lesznek tehát az újságban. Ez is olyan hihetetlen.
Az újságban az ország vezetőit szokták mutatni. Esetleg híres énekeseket, színészeket. Meg a római olimpiára készülő sportolókat. Persze, Ferkóék is olimpikonok. Így szólítják őket a szervezők. És a szurkolók. Mert azok is vannak, „talán Pók Terike is”, a KISZ városi és megyei szervezete gondoskodott róluk. Az olimpia záróünnepélye után pedig utcabál lesz élőzenével. Ákos Stefi lép föl.
Elhangzik a rajtkőre hívás. Ferkó feláll. A víz vörös. A vasas rothadás kellemes illatát érezni. Ötven méter, semmi! A Tiszát átúszni is ötven méter. És akkor eszébe jut Ferkónak az utolsó átúszási kísérlete. És tudja, képtelen lesz most vízbe vetni magát.
Edzeni ment ki Ferkó a jándi lapályra. Törzskörzés, ugrálás, szökellés. Csak azután rá a majomugrónak nevezett, parti füzekre akasztott hintára, s onnan be a vízbe. Ami úgy mellbe vágta, hogy elakadt a lélegzete. Hiába meleg a május, a Tisza a Kárpátokból hozza vizét, ami Naményig nem tud felmelegedni. Ferkó rohant volna ki, de nem volt a lába alatt talaj. Mert a hinta a nyári, alacsony vízálláshoz volt beállítva. Ferkó vacogása rángássá vált. Nem bírta felemelni kezét, tüdeje nem bírta kitágítani mellkasát. A folyó meg vitte beljebb és beljebb, pedig a fiúnak már esze ágában sem volt a túlsó part felé törekedni. És akkor valami megütötte a jobb lábát. Majd újra. Örvény! Ami a halál. Egy másodper alatt szívta magába. Teljes sötétség. Amit mégis kitölt a rettenet.
A parton tért magához. Barátai leltek rá. Nem akarták elhinni, hogy az örvény elnyelte, majd kiköpte, ilyenek csak a népmondákban fordulnak elő. Ferkó megkérte őket, hogy ne árulják el az anyjának. A víztől pedig megundorodott.
De mégsem annyira, hogy a medence vizébe megérkezve ne tudnák a végtagjai, hogyan kell előrehajtani a vékony testet. Levegőt alig vesz. Csápol kezével és lábával.
Másodiknak ér célba. Az időmérő bólint:
– 49:5, be fogsz kerülni a döntőbe.
Berti bá is elégedett Ferkóval. Megveregeti a vállát. És azért ad neki egy nyaklevest. Megszokásból.