Добавить новость
ru24.net
World News
Август
2024

Hegyi Ede: Olimpia 2096

0
A gané ma más nyakába zúdul, mondta Szpírosz, és újra ismertette a tervet. Mihálisznak rémlett valami az előző napi beszélgetésből, de álmában sem gondolta volna, hogy gyakorlatba ültetik. Bár gyűlölte a munkáját, el sem tudta képzelni, mihez kezdene nélküle.A cél a konfettiágyúk meghekkelése, folytatta Szpírosz. Már csak ketten vannak versenyben, és a rendezőknél dolgozó egyik ismerősöm szerint a második kiesésekor beindítják őket.Mármint az ágyúkat?, kérdezett vissza Mihálisz.Persze, te ökör, vágta rá sebesen Szpírosz. A folyosó végén vannak a kantin mellett. Négykor lesz váltás, ami biztosít számunkra egy kereken húszperces időablakot.Nincs mit veszítenünk, tette hozzá Szotírisz.Ébresztő, köszönt huszonhat órával korábban a lakás összes elektronikus eszközét központilag irányító és érintésmentesen töltő áramszóróból egy közepesen ismert szinkronszínésznő mesterkélten derűs hangja.Dupla presszó, morogta Mihálisz kedvetlenül. Reggeli után a mosogatógépbe pakolta a koszos edényeket, és elindította a kímélő mosást.Köszönöm, hogy újfent a karbonsemleges megoldást választottad, dicsérte meg a program.A jó édesanyád, vágta rá Mihálisz, és becsukta maga mögött a bejárati ajtót.A cégnél lecsippantotta okosóráját. Felvillant aznapi munkaállomásának helyszíne, és megkezdődött a visszaszámlálás tizenkét órás munkaidejéből. Átöltözött, védőruházatba bújt, és elindult a második számú csarnok felé. Útközben összefutott Szpírosszal és Szotírisszel.Új nap, új lehetőségek, jegyezte meg köszönés helyett Szotírisz. A többiek lemondóan bólintottak. A kettes csarnok egy sötét alagsori terem volt, ahol a plafonból több ugyanakkora, körülbelül ember átmérőjű cső futott a csarnok padlóján elterülő hatalmas medencébe. Miháliszék néhány hosszabb szünetet leszámítva tizenkét órán át lapátoltak és talicskáztak, súroltak és öblítettek. Műszakjuk végeztével betértek kedvenc kocsmájukba, a Mythosba, ahol kikértek fejenként egy korsó sört, és szótlanul szopogatták az olimpiai közvetítés zajait hallgatva.A tévéből felüvöltött egy kommentátor, mire Mihálisz odafordult. A képernyőn egy lengyel színekben indult dél-koreai kisfiú kezét emelték a magasba. Meghajolt, hogy a nyakába akasszák az aranyérmet.Baromság, jelentette ki Mihálisz.Az, felelték társai szinte egyszerre. Szpírosz felállt, és elment újabb három korsó sörért.Forradalom kell ide, tette hozzá, miután visszaért, amiből egy hosszú és indulatokkal teli beszélgetés kerekedett.Pár órával később az operációs rendszer vidáman üdvözölte Miháliszt, és bekapcsolta a lakás összes okostévéjét, amelyekből több különböző sportág több különböző nyelvű közvetítése zendült fel.Hangot ki, mondta fáradtságtól és részegségtől kásásan, majd a hűtőhöz ment, kibontott egy sört, és jó nagyot húzott belőle. Kapcsolj az Akropoliszra, kérte a programot.Az athéni Akropolisz a görög főváros egyik központi helyszínén található ókori épületegyüttes, az emberi civilizáció és demokrácia jelképe, kezdett bele az operációs rendszer, mire Mihálisz valamivel erélyesebben ismételte meg a hangot ki parancsot. Jó néhány éve bérelte már ezt a lakást, de még mindig nem jött rá, hogyan kell úgy lenémítani az áramszórót, hogy az csatornaváltáskor ne hangosítsa fel újra önmagát és a tévéket.Okosóráját az éjjeliszekrényre tette, és elnyúlt az ágyon. Mire észbe kapott, és nyúlt volna érte, az óra hangosan pityegni kezdett, az áramszórón keresztül felkapcsolta a lámpákat, és elkezdett visszaszámolni.Pulzusszám drasztikus csökkenése. Hatóságok értesítéséig hátralévő idő: tíz másodperc, kilenc másodperc, nyolc másodperc…Mihálisz felcsatolta a csuklójára, és a visszaszámlálás abbamaradt. Elfelejtette kikapcsolni a biztonsági rendszert, de már nem akart vele foglalkozni. Nem vágyott semmi másra, csak egy kiadós alvásra.Alvó üzemmód, mormolta. Magára húzta a takarót, és szinte azonnal elaludt.Másnap reggel a kettes csarnokba lépve Szpírosz és Szotírisz várta. A medence tartalmából amennyit csak lehetett, zsákokba és talicskákba hordtak, amiket a csarnok bejáratához készítettek. Szotírisz négykor megadta a jelet, és a konfettiágyúk tartályait tizenhét perc és harminchat másodperc alatt töltötték meg emberi ürülékkel. Olajozottan ment minden.A kettes csarnok fölött néhány méterrel elkeseredetten küzdő végtelenítők az ünnepi olimpiai játékok legújabb számának versenyzői voltak. Ebben a versenyszámban a nemzetek legkitartóbb internetfüggői indulhattak, akik akár napokon át is képesek voltak minimális mozgással, csakis a létszükségleteiknek eleget téve egy speciálisan erre a célra kifejlesztett fotelben videókat nézni.A végtelenítés legalább annyira megosztó volt, mint amennyire népszerű, akárcsak a korábban olimpiai ágként regisztrált különféle e-sportok vagy a versenyevés.Már csak ketten voltak versenyben, egy német és egy horvát sportoló. Harmadik napja ettek és ittak és néztek videókat megállás nélkül. Minden tagjuk sajgott, szakadt róluk a víz, a szívük hevesen vert. Tizennyolc óra ötvenkilenc perckor éppen egy reakcióvideót néztek, amiben egy híres tartalomgyártó egy hidraulikus présgép segítségével megsemmisített motoros fűkaszáról szóló videót kommentál.Heroikus küzdelem volt, ám a horvát versenyző lehunyta a szemét, mintha csak egy óriásit akart volna pislogni, és álomba szenderült, ezzel elnyerve az olimpiai ezüstöt.Mihálisz, Szpírosz és Szotírisz ekkor már egy vonatkocsi büféjében ültek indulásra várva, és félelemmel vegyes izgalommal nézték Szpírosz tabletjén az eseményeket. Dieter Schweinfreund, a győztes bágyadtan megemelte fejét, és a kamerába nézve elmosolyodott. A testét fedő mentazöld takaróról az ételmaradékok és az üres üdítősdobozok a földre potyogtak. Edzője könnyeit törölgetve fogadta a gratulációkat.A bajnokra, mondta Mihálisz, és koccintásra emelte a kezében szorongatott sörösdobozt.Ugyanebben a pillanatban vette észre, hogy nincs rajta az okosórája.Ugyanebben a pillanatban Dieter Schweinfreund fölé sötét árnyék borult, amelyben megcsillant egy apró, világító kijelző. (szabotázs,bosszúállás,abszurd komédia,Nyitott mondat,párizsi olimpia 2024)



Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus



Легкие шаги к здоровью: 4 совета остеопата для вашего ребенка

Шоу капоэйра от спортивного клуба «Колибри» в ТРЦ «Нора»

В этом году Отделение СФР по Москве и Московской области компенсировало стоимость полиса ОСАГО 1 192 жителям региона

В Подмосковье сотрудники Росгвардии провели встречи со детьми в образовательных и дошкольных учреждениях


Письма карабахских детей президенту РФ не спасли Арцах от этнических чисток. Фоторяд

Как с наступлением осени поддерживать дофамин в норме?

Как понять, что человек нуждается в наркологической помощи?

Образовательный бизнес форум «Женское дело. Территория успеха. Бизнес. Красота. Самореализация»


Kaun Banega Crorepati 16: Host Amitabh Bachchan jokes about his cooking skills; says 'humko toh sirf garam paani karna aata hai...'

'Do you do that on purpose?' C-SPAN host busts GOP lawmaker for mispronouncing 'Kamala'

Jocelyn Nungaray murder: Houston prosecutors seek ICE, CBP records on illegal accused of child killing

Comprehensive Auto Care at Tintex (Portsmouth): Expert Protection and Restoration


Власти Екатеринбурга нашли способ борьбы с автомобилистами, скрывающими госномера

Шоу капоэйра от спортивного клуба «Колибри» в ТРЦ «Нора»

TODAY 50% DISCOUNT ON ALL https://boosty.to/ivanw

В этом году Отделение СФР по Москве и Московской области компенсировало стоимость полиса ОСАГО 1 192 жителям региона


Sony анонсировала PlayStation 5 Pro: мощнее, быстрее, умнее

Гайд по goodbyeDPI с графическим интерфейсом: установка и настройка для быстрой загрузки YouTube

EVE players are in revolt over CCP's blockchain plans: 'None of us want this crypto slop'

Want a 4 TB external SSD with solid state cooling, passkey unlocking, wireless tracking, RAID 6, and a built-in e-paper display? Yours for—squints at the screen—the price of TWO PlayStation 5 Pros



Мужчинам раскрыли неочевидные симптомы опасного заболевания

Аудио возможности для Поэтов и Писателей.

Элджей поставил миллион рублей на команду с россиянами по DOTA 2 в The International 2024

Советский боксер, мастер спорта СССР по боксу Юрий Гусаков в 1987 одержал сокрушительную победу на открытом чемпионате Республик Средней Азии, Казахстана и городов РСФСР в г. Фрунзе на турнире кл. «А»




Массовая драка со стрельбой у ресторана в Москве произошла между гостями свадьбы

Мог взять и исчезнуть. Почему Джигарханян валялся в ногах у режиссеров

РБК: стоимость похода в ресторан в крупных городах РФ выросла на 11 %

В Подмосковье сотрудники Росгвардии задержали подозреваемого в причинении женщине тяжких телесных повреждений, повлекших смерть


Ой, а кто это сделяль?

В Коломне прошел благотворительный забег «Пульс Добра»

Два теплохода врезались в Санкт-Петербурге: Что известно к этому часу?

РБК: стоимость похода в ресторан в крупных городах РФ выросла на 11 %


Лучшая теннисистка мира последовала примеру Елены Рыбакиной

Шарапова выиграла голосование болельщиков на включение в Зал славы тенниса

Блинкова и Шериф стали победительницами парного разряда турнира WTA-250 в Монастире

Шарапова победила в опросе фанатов на включение в Международный зал теннисной славы


Ой, а кто это сделяль?

Спокойствие в руках твоих: есть ли польза от антистресс-игрушек

Авиалайнеры из Москвы и Камчатки 15 сентября в аэропорту Владивостока прилетают и вылетают вне графика

Жители Новосибирска пожаловались на штрафы после сбоя в работе Wildberries


Музыкальные новости

Лель подала в суд на Кушанашивили, Погребняк раскрыла имя сына, а Тимати подарил матери квартиру

23-летнюю Алсу Байгильдину из Оренбурга признали самой красивой татарской девушкой

Интермедиа: Анкудинова 24 октября - гостья у Маргулиса в его Квартирнике

«Несчастная ведьма»: Волочкова оскорбила дочь Успенской



Несколько автомобилей столкнулись на 93-м километре МКАД

Мужчинам раскрыли неочевидные симптомы опасного заболевания

Элджей поставил миллион рублей на команду с россиянами по DOTA 2 в The International 2024

Советский боксер, мастер спорта СССР по боксу Юрий Гусаков в 1987 одержал сокрушительную победу на открытом чемпионате Республик Средней Азии, Казахстана и городов РСФСР в г. Фрунзе на турнире кл. «А»


"Зенит" в Москве с минимальным счетом обыграл ЦСКА в матче 8-го тура РПЛ

Сергей Собянин: Создаем современные технопарки

Россияне назвали самый красивый регион России для осенних путешествий

В Подмосковье сотрудники Росгвардии провели встречи со детьми в образовательных и дошкольных учреждениях


В Подольске ограничили въезд транспорта в леса установили дополнительные шлагбаумы

Массовое ДТП произошло на МКАД на северо-востоке Москвы

Несколько автомобилей столкнулись на 93-м километре МКАД

Массовое ДТП затруднило движение на МКАД на северо-востоке Москвы


Губернатор Клычков примет участие в совещании с президентом Путиным

Хаш-Эрденэ Самбалхундэв: США пытаются вытеснить Россию из Монголии

Путину грозит двойной удар, из-за двух стран он не решится применить ядерку – СНБО

"Я не думаю о Путине": Байден резко ответил на вопрос об угрозах Москвы





Новосибирского пристава, зарезавшего свою невесту, отправили к психиатрам

Важные советы: пять главных вопросов о вакцинации от гриппа

СЭС Москвы: Здоровье и безопасность - наш приоритет

Мужчинам раскрыли неочевидные симптомы опасного заболевания


Зеленский встретился с Майклом Дугласом в Киеве

Актер Майкл Дуглас приехал в Киев и встретился с Зеленским

Супруга Вучича выступила на саммите первых леди в Киеве вместе с Зеленской


Элджей поставил миллион рублей на команду с россиянами по DOTA 2 в The International 2024

"Зенит" в Москве с минимальным счетом обыграл ЦСКА в матче 8-го тура РПЛ

"Зенит" победил ЦСКА в Москве

Советский боксер, мастер спорта СССР по боксу Юрий Гусаков в 1987 одержал сокрушительную победу на открытом чемпионате Республик Средней Азии, Казахстана и городов РСФСР в г. Фрунзе на турнире кл. «А»




Собянин рассказал, какое новейшее медоборудование получили медучреждения Москвы

Собянин рассказал о развитии скоростных магистралей Москвы

Сергей Собянин рассказал о развитии дорожной инфраструктуры в Москве

Собянин: Библиотеки стали современными центрами для молодежи


Прогноз погоды: в Москве продолжается аномальная жара, а в Сибирь пришла осень

Ростов-на-Дону отмечает свой день рождения фестивалем науки

Прогноз погоды: в Москве продолжается аномальная жара, а в Сибирь пришла осень — БлокнотРУ — Погода на сентябрь. Погода в сентябре. Прогноз погоды на сентябрь. Какая погода будет в сентябре? Какая погода будет в сентябре? Погода сентябре. Какая погода в начале сентября?

В Госдуме рассказали о судьбе панды Катюши


Авиалайнеры из Москвы и Камчатки 15 сентября в аэропорту Владивостока прилетают и вылетают вне графика

Третий за сутки пожар ликвидировали в Раменском г. о.

Д.А. МЕДВЕДЕВУ 59 ЛЕТ. СЕНСАЦИЯ: ЧТО "ПОДАРИТ" ГОЛЬФСТРИМ В 60. США, Европа, Россия могут улучшить отношения?!

Два теплохода врезались в Санкт-Петербурге: Что известно к этому часу?


Кабинет Артиста.

«Наука в лицах» в Архангельске: выставку представят в САФУ имени М.В. Ломоносова

KEY CAPITAL: Самые маленькие квартиры в РФ строят в Ленинградской области, а самые большие — в Чечне

Беспроводной сканер штрих-кодов SAOTRON P05i промышленного класса


Пятиклассник в Крыму избил учительницу до сотрясения мозга за отнятый телефон

Литературно-исторический экскурс «Легендарный голос эпохи»

Пятиклассник в Крыму избил учительницу до сотрясения мозга из-за телефона

Выставка полезной информации «Серпантин книг о здоровье»


Мог взять и исчезнуть. Почему Джигарханян валялся в ногах у режиссеров

Жители Новосибирска пожаловались на штрафы после сбоя в работе Wildberries

Теплоход столкнулся с прогулочным судном в Петербурге

Два теплохода врезались в Санкт-Петербурге: Что известно к этому часу?












Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Уимблдон

«На Уимблдоне играл хуже». Бублик высказался о недооценке соперника в сенсационном матче Кубка Дэвиса






Авиалайнеры из Москвы и Камчатки 15 сентября в аэропорту Владивостока прилетают и вылетают вне графика

Жители Новосибирска пожаловались на штрафы после сбоя в работе Wildberries

Из Москвы в Апатиты: в новогодние каникулы пустят специальный поезд для любителей активного отдыха

Третий за сутки пожар ликвидировали в Раменском г. о.