Добавить новость
ru24.net
World News
Сентябрь
2024

Egyelőre maradnak a büntetővámok a kínai elektromos autókra

0

Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követni, és azt, hogy az ajánlatok megszüntetnék-e az EU által túlzottnak tartott kínai állami támogatások jelentette előnyöket.

Jóllehet a szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslatok tartalma bizalmas, leszögezte: azok egyike sem felelt meg a feltételeknek.

„Nyitottak vagyunk mindazonáltal a tárgyalásokra” – tette hozzá, aláhúzva, hogy minden, Kína részéről érkező ajánlatnak összhangban kell lennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó jogszabályaival és érintenie kell a támogatások ügyét is.

Elmondta azt is, hogy szeptember 19-én Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa Brüsszelben egyeztet Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszterrel.

Az EU még június közepén jelentette be, hogy a meglévő 10%-os vámtételen felüli büntetővámokat vet ki  a Kínában gyártott elektromos autókra az autóipar túlzott állami támogatása miatt.

Az eredetileg kiszabott vámtételeket azóta némileg csökkentette az Európai Bizottság, de a vámok teljes eltörlése egyelőre nincs az opciók között. Az intézkedés célja az olcsónak tartott, kínai állami támogatással gyártott elektromos járművek EU-ba irányuló dömpingjének megakadályozása.

A júliustól bevezetett ideiglenes vámok legfeljebb négy hónapig érvényesek, ezen időtartamon belül – vagyis október elejéig – az uniós tagállamok szavazásával döntést kell hozni a végleges vámokról. Megállapodás esetén a vámok ötéves időtartamra véglegessé válnak.

Forrás: MTI




Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus




Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
ATP

Даниил Медведев выступит на турнире категории ATP-250 в Марселе






Турецкая звезда Ханде Эрчел покорила Москву: “Для меня это настоящее счастье”

WP: За сутки до авиакатастрофы в Вашингтоне вертолет помешал посадке другого рейса

Самыми популярными направлениями в январе среди россиян стали Москва и Дубай

В Гидрометцентре спрогнозировали облачность и до +6 градусов в Москве 31 января