Ha te, rémálmok szőrös szörnye,éjszaka törsz ki az ágyam alólés rajtam köszörült cápafogakkalrágod magadat a bőröm alá,a múltam – mintha pajtás volna –sáskakarokkal rám könyökölés Rahmanyinovval fűrészelgetifoszladozó ideghúrjaimat.Ha megtalálod a felszín alattazt, aki végül is én lehetek,ruhástul majszolod önbecsülését,szád szélén lenvászon egócafatok.Nem hiszem azt, hogy a maradékombólösszeragaszthatom önmagamat,hogy romlott húsból és alvadt vérbőlújrateremthetem hat nap alatt,gyűlölni mégsem tudlak téged,ha kiugrasz az ágyam alólés rajtam köszörült cápafogakkalrágod magadat a bőröm alá.Te Karthágó vagy, sóval hintlek,de én olyan messzire nem mehetek,hogy „bűnjel” feliratú kisvödrökbőlmagamat szórjam a lábad elé.
