Először fertőzött meg embert patkányok közt terjedő hepatitis
Egy hongkongi férfi betegedett meg az embernél eddig nem azonosított vírustörzzsel.
Egy hongkongi férfi betegedett meg az embernél eddig nem azonosított vírustörzzsel.
Erre a megállapításra jutottak svájci kutatók.
A moziban is láthatjuk majd a Monument Valley optikai illúziói és fejtörői között bóklászó hercegnő történetét.
A digitális fényképezés technikai fejlődésével egyre magasabbra kerül az emberiség vizuális ingerküszöbe. Annyi fotót látunk életünk során, hogy ki vagyunk éhezve egy új perspektívára. A drónfotózás ezt adja nekünk.
Hamilton 4 tizeddel a Red Bullok, fél másodperccel Vettel előtt.
A helyiek szerint szerelmi bosszú áll a tragédia hátterében.
Kettős tragédia miatt helyszínel a rendőrség.
Pénteken megnyitották a forgalom előtt a romániai A3-as, észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti kilenc kilométeres szakaszát. A pályaszakasz a kilenc éve megnyitott Aranyosgyéres-Gyalu [...]
Nem mentőövet kell dobni a devizahitel-károsultaknak, hanem igazságot kell szolgáltatni, visszaadva nekik indokolatlanul elvett pénzüket - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.
Szerb előrenyomulás, elkeseredett utóvédharcok a balkáni fronton. A nagy Háború utolsó hetei. Angol jelentés
Még 2011-es riportja miatt lett híres, most ő váltja Vaszily Miklóst a közmédia élén.
Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte.
Szombaton kisebb záporeső lehet, és pár fokkal csökken a hőmérséklet.
Finommotoros képességekkel rendelkezett a neandervölgyi ember: anatómiai leletek alapján megállapították, hogy a korai ember nagyon precízen volt képes használni a kezeit.
A csütörtökön letartóztatott nyolc ember közül három ellen vádat emelnek orgyilkosság miatt.
A járatok 10 százalékát törölték pénteken.
Ady Endrét és a Migost is megidézi új anyagán Gege. Kislemez- és klippremier.
Közös megegyezéssel, 2018. szeptember 30-i hatállyal felmentette Vaszily Miklóst a vezérigazgatói tisztségből.
A rendőrség és a szekszárdi jegyző szerint ez nem politikai rendezvény, ezért fizetniük kellene.
Két évet hosszabbított a BL-címvédő kézicsapattal a brazil Amorim.
Országos választmányi ülést tartott a Jobbik múlt hét pénteken a párt XI. kerületi, Bartók Béla út 96. szám alatti irodájában. Jelen volt Sneider Tamás és Szabó Gábor is. Ott mutatták be a portálunk b [...]
Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte.
Elsztyeppésedő Kárpát-medence, időjárási rekordok és szuper térképek Magyarország új nemzeti atlaszában. Böngéssze velünk a világot, ahol élni fogunk.