Добавить новость
ru24.net
World News in Hungarian
Январь
2019

Новости за 27.01.2019

175 éve mutatták be Erkel Hunyadi Lászlóját

Kuruc.info 

1844. január 27-én mutatták be az első magyar nemzeti operát, Erkel Ferenc Hunyadi László című művét a pesti Nemzeti Színházban. Az 1810-ben született Erkel 1838-tól vezényelt az egy évvel korábban m [...]

Magyarország söre!

HirExtra 

Harmadszor tartották meg az Ország Söre nevű, szakmai kóstolóval egybekötött közönségszavazást, amelyen két kategóriában hirdettek győztest. Az india pale ale sörök között egy szentesi, a „speciality” kategóriában pedig egy citromhéjjal készült savanyú sör győzött.

"Ady Endre gyönyörű emberpéldány volt"

Nepszava 

A Liget Szanatóriumban, éppen 100 évvel ezelőtt, január 27-én, állítólag pontban reggel nyolc órakor elhunyt Ady Endre. A korabeli sajtó országos sokkról és a későbbi popsztárok körül kialakuló szomorú eksztázisról számolt be, mely nemcsak halálában, de életében is övezte Ady alakját. E. Csorba Csillával, a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori igazgatójával és későbbi főmuzeológusával, Ady összes fellelhető képmásának ismerőjével a költő ellenállhatatlan karizmájáról beszélgettünk.

Ritka nap a mai az időjárásban

Nepszava 

A lassan mögöttünk hagyott hét csapadékos, szeles időjárása után vasárnap egyetlen megyére sem adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegy állomáson

Kuruc.info 

A MÁV közleménye szerint a gyerekek vasárnap 10 és 16 óra között kipróbálhatják a Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit, nyomtathatnak jegyet, felpróbálhatják az egyenruhát, és kisfilmeket nézhet [...]



Panaszáradatot zúdított a világra leveleiben Ady

Index 

"Ha meg nem halok, a jövő számra lelkesebb leszek" – panaszkodott Ady Endre a Nyugat főszerkesztőjének. Az Index testközelből is megnézhette a ma 100 éve meghalt költő kéziratait.

Elfoglalták Kamerun berlini nagykövetségét

Kuruc.info 

Vasárnap virradóra elfoglalták Kamerun berlini nagykövetségét. „Körülbelül tízen benyomultak az épületbe és politikai követeléseket fogalmaztak meg” – mondta egy német rendőrségi sz [...]

Новости России
Москва

За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий


Kimosnák a szálló port a levegőből a dél-koreaiak

Kuruc.info 

Az időjárás manipulálásával védekeznének a dél-koreaiak a Kínából érkező légszennyezés ellen: kísérletekbe kezdtek, hogy felhőmagvasítás segítségével a Sárga-tenger fölött kimossák a levegőből a száll [...]


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
ATP

Лучший теннисист Казахстана узнал позицию в обновленном рейтинге ATP






Shot: Михаилу Ефремову предложили УДО, если он пойдет на СВО

Саудовская Аравия отказалась: в офисе Зеленского пытаются определиться с местом

Экс-главе АФК «Система» Евгению Новицкому предъявили обвинение в хищении средств НПФ «Урал ФД». Его отправили под домашний арест

T-Data: число онлайн-заказов цветов в России с 2020 года выросло почти втрое