Százmilliónál is több szegény él az EU-ban
Magyarországon több mint 1,8 millió embert fenyeget szegénység vagy társadalmi kirekesztettség. A többi visegrádi ország jobban teljesít.
Magyarországon több mint 1,8 millió embert fenyeget szegénység vagy társadalmi kirekesztettség. A többi visegrádi ország jobban teljesít.
Maradandó kézsérülést szenvedtek.
A Budapest XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a két budapesti hajléktalan férfival szemben, akik 2019. július 26-án, [...]
Futótűzként terjed a közösségi médiában egy alig fél perces videó, amelyen az amerikai elnökről beszéltek a NATO-tagállamok vezetői. A kanadai közszolgálati tévé által közzétett felvételeken Justin Trudeau kanadai kormányfő tesz megjegyzéseket Donald Trumpra. (Külföld)
Összesen több mint félmilliárdra büntették a cégeket, közel 10 évnyi trükközés után.
Annak ellenére, hogy több tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, a pályakezdők nincsenek könnyű helyzetben ezen a területen sem.
Elérkezett a 25. James Bond-kaland ideje, ráadásul Daniel Craig utolsójáról van szó, az előzetes alapján pedig méltó lezárást kap egy meghatározó korszak.
Dankó Virág elődje, Glázer Tamás három évig volt a kft. élén.
Kitoloncoltak Törökországból Németországba egy újabb kisgyermekes anyát, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagja – jelentették szerdán német hírportálok. A 30 éves n [...]
A VI. és a VII. kerületi polgármester erről szóló levélben fordult a főpolgármesterhez.
Megérkezett az előzetes az új 007-es filmhez.
Számára is nagy közbeszerzést nyert egy konzorciummal az ország leghíresebb gázszerelője.
Ugyanakkor az állítólagos e-mailek hitelességét semmi nem erősíti meg. (Belföld)
Kilencvenéves korában meghalt Robert K. Massie Pulitzer-díjas történész, az orosz cárok történetét népszerűsítő amerikai író.
Egyhangú döntést hoztak a bírók Handó Tünde utódjelöltjéről, aki megígérte nekik: törvényesen irányít majd és az OBT-vel is együttműködik.
A román képviselőház szerdán hatályon kívül helyezte az elítéltek idő előtti szabadulásáról szóló „kompenzációs” törvényt, amelynek hatására több mint 21 ezer elítélt hagyhatta el a börtön [...]
Az akció a könnyű pénzszerzéssel kecsegtető állásajánlatok mögött megbúvó pénzmosás ellen irányult, Magyarországot is bevonták.
A Los Angeles-i nekrofilt a testkamera trükkös beállítása buktatta le.
A Budapesti Városüzemeltetési Holding új vezetője volt a CEU vezérigazgatója a Bécsbe költözéskor.
Egy összehangolt pénzmosás elleni akcióban 31 állam rendőrsége 228 személyt tartóztatott le, 3833 úgynevezett pénzöszvért és 386 beszervezőt azonosított, közölte az Europol szerdán kiadott és az AFP hírügynökség által idézett közleményében. (Külföld)
Spanyolországban nincsenek politikai foglyok, állítja Anunciada Fernández de Córdova.
Három meccset halasztottak, négy NB I.-es csapat továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
A 2 éve csúszó, már 1,5 milliárdot dráguló létesítményt Mészáros cégei építik fel.