Farkasvakság

Vadászházba telepítették a Bánk bánt a Katona József Színház Kamrájában. Itt múlatja az időt és falja fel egymást az elit. Nincs kastély, Kálmán Eszter díszlettervezőként nem tervezett ódon falakat, jelmeztervezőként veretesen nehéz ruhákat. És fuccs az öblös hangú szavalásnak is, amitől annyit szenvedhettünk a Bánk bán és más klasszikus drámák előadásai közben. Ebben a produkcióban nem élnének meg az úgynevezett hősszínészek. Tarnóczi Jakab rendező hőstelenítette Katona József darabját, ami gyakran megosztó volt, sokan kezelték nagy nemzeti drámaként, rengetegen unták kötelező olvasmányként, és most is találkoztam olyan kollégával, aki azt mondta, hogy hát azért egy kecskeméti hivatalnok művétől olyan sokat nem lehet várni. Szerintem Tarnóczi méltán várt tőle sokat, a Bánk bánban, ha jelentős dramaturgiai buktatókkal is, benne van az élet sűrűje, benne az a közép-kelet európai állandósult érzés, hogy örökkön örökké a fejünkre telepszik valaki, állandóan ki vagyunk szolgáltatva, és a zavaros viszonyok, a gyűlölködés közepette, lavírozásra, küzdelemre van szükség a létezéshez, a megmaradáshoz. A sok harc, az egyfolytában résen levés, a csaknem leállíthatatlan háborúskodás torzítja a személyiséget. Azt hiszem Tarnóczit az izgatta a legjobban, hogy nem alakulnak már ki nagy formátumú hősök, tipródó emberek vannak, akik reménytelenül igyekeznek boldogok lenni, de ez még a társadalmi ranglétra legtetején lévőknek sem sikerül. Bányai Kelemen Barna a kezdetektől nem egy tettre kész Bánk bánt játszik, nem olyan embert, aki tudja, merre vezesse az országát és a magánéletét, hanem inkább tipródó, vívódó értelmiségit, aki gyötri magát rendesen, hogy mi célravezető, mi etikus, cselekedhet-e értelmesen? Kicsit úgy mondja a monológját, mintha Hamlet lenne, ki is áll a zsarnok királyné mellett meg nem is, hisz is a feleségének, Melindának, hogy nem csalja őt Ottóval, a királyné öccsével, meg nem is. De ebben a rendezésben azt látjuk, hogy Melinda éppen buzgón simogatja Ottót, miközben mentegetőzik a neki szemrehányást tevő Bánk előtt, ami jól jelzi, hogy mennyire elharapódzott a farkasvakság, mennyire le lehet tagadni a nyilvánvaló tényeket és milyen nehéz megbízni bárkiben is. Pálos Hanna nem kifejezetten romlott nőt ad Melindaként, de nem is szűzies Oféliát, hanem olyan valakit, akit óhatatlanul megfertőz a közeg, bármennyire is tiszta volt valaha a lelke. Dér Zsolt Ottója pedig azt érzi, hogy felső kapcsolatai miatt neki mindent szabad, de mégis határozatlan, pipogya, ezért van szüksége az ügyeskedő, haszonleső Biberach jónak hitt, rossz tanácsaira. Kovács Lehel tenyérbe mászó fickót ad, akinél a hazugság rutin, alapjárat, gonosz, kárörvendő fintora leleplezhetné, hogy homlokegyenest mást mond, mint amit gondol, de hát a farkasvakság országában ki vesz észre ilyen „finomságokat”? Ez itt a gazemberek eldorádója. Meg a zsarnokoké és az ő fiók-zsarnokaiké.  (Szép Szó)