Мы в Telegram
Добавить новость
ru24.net
World News in Hungarian
Май
2020

Heti abszurd: Zárt kapus

0
Heti abszurd: Zárt kapus

Nincs azzal semmi baj, hogy egy magyar férfiember, lett légyen miniszter, szereti a sportot. Sőt! Magam is magyar férfiember volnék, mindenem a foci. Mondanom sem kell, hogy nagyon megviseltek az elmúlt hónapok a csapatom nélkül. Amikor kiderült, hogy az aranylábúak újra pályára léphetnek, ráadásul a méltán népszerű Magyar Kupa elődöntőjében, már dörzsöltem is a tenyerem, hogy na majd most. Persze tudtam én, hogy most még nem, mert hát megmondta az Emelesz és Cili néni is, hogy csak zárt kapuk mögött, csak a legszükségesebb személyzettel, meg hogy szájmaszkban satöbbi. Ezért is lepett meg nagyon (mondtam is magamnak, hogy nahát, Péter, ez mennyire meglep!), hogy a külügyminiszter és egy ismert magyar diplomataútlevél-tulajdonos, két kiskorú gyermek társaságában belóghatott a meccsre, kijátszva az őröket. Még fotót is raktak föl magukról a Fészbúkra, hogy nini, itt vagyunk a meccsen, ahol senki nincs, csak mi. Aztán persze kiderült, hogy nem belógtak, hanem sőt meghívták őket, méghozzá a klubok, merthogy… És akkor itt kéne következnie annak, hogy a két klub csak az Emelesz szabályait követte, amikor meghívta a minisztert és a diplomataútlevél-tulajdonost, merthogy a szabály kimondja, hogy meghívhatnak bárkit, akinek a jelenléte feltétlenül szükséges a mérkőzés lebonyolításához.

Én mint sportszerető magyar férfiember teljes megütközéssel tekintettem az esetre. Mondtam is magamnak, te, Péter, hát ez már milyen? Mert miért nem engem hívtak meg például a klubok, vagy azt az ezerötszáz embert, aki egyébként elment volna a 70 ezres stadionba, hogy megnézze végre a kedvenceit? Talán csak nem azért, mert az egyik Fidesz-közeli tulajdonos simán meghívhat egy Fidesz-közeli minisztert, amikor a másik Fidesz-közeli csapattal játszik zárt kapus meccset? Aztán arra jutottam, hogy a szervezők bizonyára csak aggódtak az egészségemért, amit egyébként teljesen meg tudok érteni.

Miközben otthon, saját zárt kapum mögött ülve tekintettem meg a találkozót (kedves barátommal, akinek teljesen sima útlevele van), az egyik korrupcióval foglalkozó kutatóközpont, a Corruption Research Center Budapest (CRCB) közzétette legfrissebb jelentését. Ebből schwarz auf weiß kiderül, hogy az utóbbi 15 évben egy elég zárt kis közösség nyerte el a honi közbeszerzések azon részét, mely túlnyomónak mondható. A haveri cégek szereplésének vizsgálatára a CRCB külön jelölést használ: MGTS+ Nem kell hozzá túl nagy fantázia feloldani a rövidítést: Mészáros, Garancsi, Tiborcz, Simicska.

A + jel a végén az „és Társait” jelöli. Kiderül, hogy az MGTS+ csoport cégei iszonyat nagy pénzeket nyertek az elmúlt három hónapban, és az elmúlt 15 évben soha nem volt annyi verseny nélkül elnyert közbeszerzés, mint idén. A G7 gazdasági portál meg is jegyzi, hogy úgy tűnik, „az állam nagyvonalú segítséget nyújtott nekik, hogy meg tudjanak birkózni a járvány nyomán keletkező gazdasági nehézségekkel”.

Most lesznek olyanok, akik azt mondják: a kormány klientúrát épít és titokban a haverokkal államosítja a jól menő cégeket. Ez nincs így. Arról van csak szó, hogy szigorúan egészségügyi okokból a többieket nem engedik a nagyobb üzletek közelébe. Kifejezetten egészségügyi okokból.

(Frissítés: cikkünk megjelenése előtt az operatív törzs engedélyezte a labdarúgó-mérkőzések látogatását. A PINK úgy tudja, hamarosan a közbeszerzések ügyében is lépni fognak.) (Visszhang)




Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus




Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
ATP

Рублёв поднимется на шестое место в рейтинге ATP после победы на «Мастерсе» в Мадриде






«Июнь подложит нам всем свинью». Синоптики составили новый прогноз на начало лета

Москву помыли с шампунем. Пора и тебе помыться)⁠⁠

Собянин: В дома и соцобъекты Москвы будет возобновлена подача тепла

Так и должно быть: коррупционера не спасло даже родство с депутатом Государственной Думы