Heti abszurd: Észrevétlen biztonság
Más országokban nem alap, hogy büszkék lehetnek a helyi járványügy vezetőjére (a svédeké például még mindig opponálja a maszkviselést, amivel olyan szellemóriásokkal került egy platformra, mint Donald Trump – akivel kapcsolatban az a legpozitívabb állítása az amerikai jobboldalnak, hogy csak játssza a hülyét, ezzel akarván megtéveszteni az ellenségeit – meg Jair Bolsonaro brazil elnök, aki szerint csak a média nagyítja fel a víruskrízist), mi, magyarok azonban ebben is egyedülállóak vagyunk. Már azzal is, hogy úgy kell kiperelni/kiadatigényelni a tiszti főorvos szakmai életrajzát, ami egy definitíven végzettséghez és gyakorlathoz kötött pozícióban alighanem világszám, de azzal meg különösképpen, hogy (az említett biográfiából tudhatóan keresztényként) a főtiszt ilyen végtelenül engedelmes közreműködője a kormány gyűlöletkommunikációjának. Jó, a kereszténység előírja és díjazza az engedelmességet; maga Jézus hívta föl rá a figyelmet, hogy „adjátok meg a császárnak, ami a császáré”, a hegyi beszéd tanítása szerint pedig a lelki szegényeknél talán csak a sajtkészítők boldogabbak, de akkor is: amit ezen a téren a magyar nemzet Cecíliája a maga ártatlanul nagymamás, unokázóscsaló-csalogató modorában előadott, azt még nemzedékek múlva is tanítani fogják a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Én magam leginkább arra lennék kíváncsi, hogy mivel győzték meg. Mit mondott neki Orbán Viktor, amikor azokban a sorsfordító napokban (emlékszünk még az iskolabezárás körüli huzavonára, amikor az államférfiúi bölcsességben fogant gyors irányváltást még a hatalomkiszolgálásban végtelenül rugalmas Tények-stáb sem tudta lekövetni?) felhívta vagy magához rendelte, és elmagyarázta neki, hogyan fogja Magyarország megnyerni a járvány elleni háborút? Kedves asszonyom, mondta talán az elmúlt ezer év leggálánsabb magyar miniszterelnöke – ha személyesen történt a beavatás, akkor minden bizonnyal egy kézcsók után –, a párt önre gondolt, ön lesz ennek a hadműveletnek az irányítója. Vagy inkább az arca, mert irányítani természetesen én fogok, de nézze a jó oldalát: önnek semmiről sem kell döntést hoznia, elegendő lesz, ha mindig azt mondja, amiről előre megállapodtunk. Mit válaszolt vajon a tiszti főorvos? Kikérte magának, mondván, hogy járványügyi vészhelyzetben a járványügy irányít, a kormány pedig végrehajt? Vagy párás szemüveggel megköszönte a bizalmat? Nem tudhatjuk, nem voltunk ott, csak a következményeket ismerjük. Azt például, hogy Müller doktornő, miközben a Szent Imre kórházban haldoklott, majd meg is halt az első, 100 százalékig magyar származású hazai koronavírusos beteg, együtt vicsorgott – természetesen csak átvitt értelemben – azokra a vírusimportőrnek kikiáltott iráni diákokra, akiknek a felhasználásával a kormányzat olyan briliáns módon tudta összekötni a néhány százmilliárd forintból fölépített idegenellenes narratívát az akkor még ismeretlen vírussal szembeni félelemmel.
Cecília asszony osztozott a miniszterelnök aggodalmában, hogy a migránsok hozzák ránk a bajt, a közmédia pedig napokon át el volt foglalva az iráni szál taglalásával. Nagyon remélem, hogy amikor majd a köztársasági tisztikeresztet átadják neki – mármint Müller Cecíliának; a közmédiának talán mégiscsak túlzás lenne –, senki sem teszi majd föl azt az ünneprontó kérdést, hogy mi is lett a járvány (hivatalosan) első hazai áldozataival. Amúgy mindenki megnyugodhat, mindannyian élnek, jól vannak, sőt, amennyire tudni lehet, nem is voltak rosszul soha, semmi nyoma, hogy bármelyiküknél is megjelentek volna a betegség tünetei. Ami nem csak azért remek hír, mert közben a mindenfajta jogalap nélküli eljárásokat is szép csendben ejtették ellenük, így nem kizárt, hogy újra felbukkannak Magyarországon (vagy talán már itt is vannak), hanem azért is, mert ez az eset is megmutatja, mennyire nincs okunk kételkedni országunk vezetőiben, illetve azokban, akiket ezek a vezetők fontos feladattal bíznak meg.
A tiszti főorvos asszony továbbra is ott küzd, ahol a legnagyobb szükség van rá: most a szerb határon akadályozza meg puszta kézzel, hogy azok a migránsok, akik az Adria partjáról egy alagúton keresztül jutottak el a magyar határhoz, vállukon egy ostromlétrával – másképp nem történhetett, hiszen Szerbiában Orbán Viktor jó barátja és szövetségese a kormányfő, akit épp azért támogattunk, mert nem enged mindenféle gyülevész népséget átvonulni az országon –, nehogy a nyakunkra hozzák a második hullámot.
Ilyen körülmények között nem csoda, ha a biztonság szigeteként emelkedünk ki a kórok és nyavalyák regionális tengeréből. Míg ugyanis a Népegészségügyi Központ pár napja Hajdú-Biharban 22, Győr-Sopronban 11, Vas megyében pedig 3 fertőzöttet talált, az új fertőzöttek száma aznap csak 11 fővel nőtt. Köszönjük, Orbán Viktor, köszönjük, doktor Müller Cecília! (Visszhang)