Apokrif örömhír (Mészöly Ágnes: Márta evangéliuma)

Történetek garmadája gabalyodik-gombolyodik komplex hálózattá Mészöly Ágnes regényében, mely nők sokaságának lehetséges és nagyon is valódi életsorsát meséli el – anélkül, hogy megítélne, kinyilatkoztatna, vagy bármiféle konklúzióra jutna velük kapcsolatban. Mindezt inkább az olvasóra hagyja, ahogy azt is, hogy a számos bemutatott vagy csak felvillantott élethelyzetből, -mozaikból melyikre is fókuszál majd a saját szemszögéből. S van miből válogatnia. A regény alapvetően két nő történetét futtatja párhuzamosan. Az egyikben a keresztény evangéliumokból, biblikus szövegekből ismert bethániai Márta áll a középpontban, aki testvéreivel, Lázárral és Máriával a názáreti Jézus követéül szegődik – itt a nézőpont kimozdításával a háttérből az előtérbe lép, s a narrátor által az ő szemszögéből (a szövegek archaikusságát némileg követve) mesélődik el újra, illetve bővül ki a kánon által szentesített hitrege. Palimpszesztusként, sorvezetőként használva a férfiak elbeszélésében már sokféleképpen megismert és értelmezett szöveget. A női perspektíva egyáltalán nem mellékes, de valójában a „szolgálat”, a „kitettség” a domináns funkció: az ember, aki magát mindig másoknak (kényelmének, jólétének, igényeinek stb.) rendeli alá, s fontosabbnak tartja, hogy az Utolsó vacsoránál is megfelelő étel kerüljön az asztalra, mint hogy ő maga is részt vegyen azon, a hit szükségletének tanítását hallgatva. Neki csak „morzsák” jutnak mind a kettőből – ám így is, némi csoda révén, az egyik leghívebb „tanítvánnyá” válik. A másik főszereplőnk Molnár Márta – aki egyes szám első személyben, orvos férjét megszólítva, mai, önreflexív köznyelven meséli el a történetét – huszonegyedik század eleji, negyven pluszos magyar asszony, aki a fővárosban éli felső-középosztálybeli életét. Az egyéni ambícióiról mindig lemondó nőtípus megtestesítője: saját ígéretes orvosi tanulmányait a férje karrierje és a gyermekei nevelése miatt abbahagyja, a család jóléte mindennél előbbre való számára, kiszolgálja őket, kerüli a konfrontációkat a munkahelyén is, nincsenek önálló döntései, húga helyett is gondozza demens édesapját, neki jut az összes „házi feladat”: takarítás, főzés, kertészkedés stb. Aztán elérkeznek azok az események az életében, amikor szembe kell néznie önmagával. De annak szinte hűlt helyét találja: a sok alázatos szolgálat láthatatlanná tette önmaga előtt is, lényegében azt sem tudja, kicsoda is ő, kivé vált az elmúlt évtizedekben. Neki főleg az önmagába vetett hitét kell meglelnie. S ebben – a két (vagy sok) Márta története közti egyik kapocsként – egy fura, „csodatévő” Jézus-/apostolszerű figura van segítségére, legalábbis afféle primus motorként (s ez nem a menő Tesla autójára értendő), aki mintegy kiragadja nemcsak a munkahelyéről, de elmélkedésre készteti az életéről is. (Az persze külön elgondolkodtató, hogy Mártánknak éppúgy kell őt szolgálnia, ápolnia, mint az apját vagy más családtagjait…) A két történetszálat továbbá tipográfiailag elválasztva egymástól, megfogalmazásuk és eredetük alapján ironikus felhanggal bíró, különféle blogokról vagy webportálokról származó idézetek – kötik össze! Mindegyikük a hagyományosan női/háziasszonyi elfoglaltságok, de mindenképp házimunkák terén (füvesítés, férfiingek vasalása, kaméleontartás, ablakpucolás, egészségvédelem a téli hónapokban, házi könyvtár kialakítása, fasebek ápolása) igyekszik segédletet nyújtani. Ugyanakkor a két, egymástól időben 2000 év távolságban, és térbelileg is máshol játszódó történés szövege már attól összefonódik, és különféle párhuzamok, összecsengések, differenciák felfedezésére ad alkalmat az értelmezőknek, hogy egyáltalán egymás mellé került – sok-sok egyéb kontextust felsorakoztatva és berántva magával. A biblikus hagyomány és a hitelvek, maga a hit értelmezhetősége mellett például a mai magyar társadalmi közeg (és a budapesti közlekedés) mozgástereit, vagy az emancipáció többféle megközelíthetőségét, felkínálva a férfi-nő, szülő-gyerek kapcsolatok különféle színeit-árnyalatait. Noha női hang(ok)ra hangszerelt „kánont” hallunk, a Márta evangéliuma véletlenül sem „femináci” suly­kolása a férfiak által gyakorolt elnyomásnak – noha legitim, egyben ironikus tónusa kihallik a polifóniából, de csak egy vetülete az ábrázolt rendkívül sűrű élet­anyag-felhalmozódásnak. A szélesebb körű diszkussziót a „mit kezdjünk az életünkkel?”, a „saját kezünkben van-e a döntés?” és a „mikor döntünk jól?” típusú felvetések, ha jóval általánosabb (és riasztóbb), de talán célravezetőbb módon biztosíthatják. S hogy ez mennyire lesz valóban nagy merítésű, az a regény irodalmi értékére is rámutat. (Prae Kiadó, 2021. 332 o.) (Nyitott mondat)