"A Dublin III rendelet ilyen formában hasznavehetetlen"
2015 júliusa és 2016 júniusa között a Cseh Köztársaság tölti be a Visegrádi Négyek soros elnöki tisztségét. Az elkövetkező időszakra vonatkozóan Ön az alábbi prioritásokat emelte ki: együttműködés, energiapolitika, harc az adócsalás ellen, EU-bővítés, infrastrukturális feljlesztés. Ezeken a témákon belül biztos számos cél is megfogalmazódott. Ön szerint melyik területeken lesznek kézzelfogható eredmények?
Úgy gondolom, hogy az összesen. Azért esett rájuk a választás, mert mindegyik kiemelt jelentőséggel bíró ügy. Jelenleg a legfőbb célunk a szolidaritás erősítése a visegrádi országok között a menekültügy kapcsán. A cseh elnökség arra törekszik, hogy minél hamarabb sikerüljön kialakítani egy egységes álláspontot az ügy megoldása érdekében. Az, aki erre a kérdésre megtalálja a választ, Nobel-békedíjra esélyes, ugyanakkor a jelenlegi helyzet a 22-es csapdájára hasonlít.
Beszéljünk a bevándorlásról. Csehország nemrég 1500 menekült befogadásáról döntött 2017-ig bezárólag a szolidaritás jegyében. Ezzel párhuzamosan viszont Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kijelentette, hogy ez a segítség “nem lehet megoldás arra a problémára, amelyet a bevándorlás jelent Európának”. Ennek tükrében találhatunk-e megoldást uniós szinten a problémára cseh szemszögből?
Ez egy nagyon összetett probléma. Először is különbséget kell tennünk menekültek és gazdasági bevándorlók között. A menekültek jogosultak a menedékkérelem benyújtására, ők lehetnek politikai üldözöttek vagy háború elől menekülők. Emellett vannak a gazdasági bevándorlók, akiknek nincs joguk menedékkérelemre. A legfőbb probléma szerintem az, hogy a menekültek a saját helyzetüket hozzák kényes helyzetbe azzal, ahogy viselkednek. A viselkedésükkel aláássák azokat az okokat, amik miatt elszöktek a hazájukból. Ahelyett, hogy egy biztonságos országban maradnának, öncélúan egy olyan országba akarnak továbbmenni, ahol a szociális ellátórendszer kedvezőbb feltételeket nyújt nekik. Ezek az emberek nem akarnak Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában vagy Csehországban maradni, mert a skandináv országokban vagy Németországban sokkal kedvezőbb a szociális ellátás. Ha bevándorló vagy, és választhatsz Németország és Csehország között úgy, hogy az utóbbiban kevesebb pénzt kapsz, melyiket választanád? Persze, hogy amelyik jobb feltételeket ajánl.
Az EU külső határainak és a schengeni határok védelmének biztosítása után az Uniónak elsősorban a következővel kellene foglalkoznia: egységesíteni kell uniós szinten a menekültekre vonatkozó szociális támogatás mértékét. Ez azt jelenti, hogy összhangba kell hozni a pénzügyi támogatást, figyelembe véve az alsóbb szinteket is. Nem tudunk versenyezni. Magyarország, Szlovákia, Csehország nem tudja gazdaságilag felvenni a versenyt azzal a pénzösszeggel, amennyit Németország és az északi országok bocsátanak a menekültek rendelkezésére. Rengeteg ország – jelenlegi gazdasági helyzetét tekintve –, mint például Görögország vagy Olaszország, nem ér fel a német rendszerhez. Az emberek többsége ebbe a “paradicsomba” akar menni, ami Németország, pont emiatt. El kell törölnünk ezeket a különbségeket. Újra kell gondolnunk a jelenlegi szabályokat: lejjebb kell vinnünk és egységesítenünk kell a szociális ellátásra vonatkozó szabályozást. Ez hatalmas egyenlőtlenséget és problémákat okoz, mint például a menekültek áradatát Magyarországról Németországba. Azzal, hogy a menekültek rögtön továbbindulnak a német területekre, vagy a skandináv országokba, azzal a menekülésük okát hazudtolják meg. Hiszen, ha valamitől félek és valami miatt menekülök, akkor az első országban boldog leszek, ahol befogadnak, és biztonságban érzem magam. Ez pedig a menekültek csak nagyon kevés részére igaz.
Számos esetben az egységes álláspont hiányát látjuk a menekültválság kapcsán – úgy tűnik, mintha nem lenne kellő egyeztetés az államok között. Ön hogy látja ezt a kérdést?
Ez egy másik probléma, amire megoldást kell találnunk. Egy egységes, ésszerű álláspont kialakítása lenne a cél. Nem lehet a schengeni övezeten belül egy olyan ország, mint Görögország, aki ellenőrzés nélkül engedi be a területére érkező menekülteket, hogy aztán olyan gyorsan tessékelje őket ki onnan, amilyen gyorsan csak lehet. Ez egy olyan ország, amelynek a dublini és más ide vonatkozó egyezményeket betartva kellene kezelnie a helyzetet, függetlenül attól, hány menekült érkezik. De sajnos ez nem így történik, és emiatt komolyabb nyomást kellene mind Görögországra, mind Olaszországra gyakorolni. Tudom, hogy nehéz feladat. De nézzük meg Magyarországot, aki a problémák ellenére a lehető legjobb munkát végzi: keményen dolgozik azért, hogy minden, a területére érkező, menekültet regisztrálni tudjon. Magyarország a lehető legnagyobb erővel dolgozik azon, hogy megfeleljen az EU-s szabályzásnak. Ez viszont Görögországban sajnos nem megfelelően történik.
Ennek oka talán a jelenlegi szabályozások alkalmazásában rejlik. A Dublin III rendelet a jelenlegi EU-s norma a menekültek regisztrálására. Szeptember 4-én Ausztria és Németország is beleegyezett ennek felfüggesztésébe. Ön mit gondol, a rendelet egy hatásos szabályozás a jelenlegi körülmények között?
Egy másik terület, amelyre koncentrálnunk kéne, az a dublini mechanizmus. Pár évvel ezelőtt még működőképes is lehetett volna, amikor még nem érkeztek ekkora hullámokban a menekültek. A dublini egyezmények szerint ugyanis azt a menekültet ugyanabba az országba kell visszaküldeni a schengeni övezeten belül, ahol először belépett, vagy regisztrált. De emellett a hatalmas tömeg mellett teljesen értelmetlen ragaszkodni a dublini rendszerhez.
Hadd mondjak erre egy példát. Egy menekült megérkezik Magyarországra, ezzel együtt a Schengen-övezetbe, és regisztrálják. Ezek után elhagyja az országot, és egy másik Schengen-tagállamba utazik, amikor pedig feltartóztatják, mondjuk Németországban. Ekkor a magyar kormány beleegyezésével vissza kellene küldeni Magyarországra. Viszont Magyarország már így is tele van menekültekkel, így nem adja meg az engedélyt. Szerintem ez egy teljesen érthető lépés a jelenlegi helyzetben. De még ha vissza is viszik ezt az embert Magyarországra, semmi sem kötelezi arra, hogy ott is maradjon. Így elérkeztünk a bevándorlói körforgáshoz: megérkeznek az országba, regisztrálják őket, továbbmennek, visszahozzák őket a dublini egyezmények értelmében, de ez nem változtat semmin, mert újból útra kelhetnek, és senki sem tartóztatja fel őket.
Nincs erő, amely kikényszerítené, hogy az abban az országban maradjanak, ahová először érkeztek. Nincsenek erre vonatkozó szabályok sem: utasítják őket, hogy maradjanak, de nem büntetik meg őket, ha úgy döntenek, folytatják az útjukat. Ezelőtt Magyarország a fogvatartási rendszerét használta erre a célra, ezt azonban a Bizottság nyomására eltörölték – szembement az uniós jogi szabályzással. Ahogy ez a rendszer megszűnt, ugrásszerűen megnőtt a bevándorlók száma, hiszen hiába tartóztatják fel őket a magyar hatóságok, érdemben semmi sem tehetnek a megállításukra. Valójában tehát ezek az emberek ellenőrizetlenül bolyonganak a tagországokban, mivel sehol sem tudják őket visszatartani.
Van még egy dolog, amiről a sajtóban keveset lehet hallani. Nagyjából 160 ezer menedékkérőt regisztráltak Magyarországon. Ebből körülbeül 4000-re tehető azoknak a száma, akik itt is maradtak. A többiek tovább mennek, a kedvezőbb szociális rendszer vagy a távolabb élő rokonaik miatt. Néhányat elfognak Ausztriában, néhányat Csehországban, Szlovákiában vagy Németországban. Így van körülbelül húszezer ember, akit eredetileg Magyarországon regisztráltak, de más országban fogtak el. Gondoljuk végig – százhatvanezer emberből csak húszezret vagyunk képesek számon tartani. Hol van a fennmaradó száznegyvenezer ember? Össze-vissza Európa középső, északi, keleti és nyugati területein. Ezzel pedig még csak a nyugat-balkáni útvonalat említettük. De még ha ezt a húszezer embert vissza is vinnék Magyarországra, semmi sem tartja őket ott erővel, és újra elhagyják az országot, így létrejön egy végtelen körforgás. Egyértelmű, hogy a Dublin III rendelet ilyen formában hasznavehetetlen.
Létrejött egy kezdeményezés, amely a menekültek befogadásáról szól uniós szinten egy kvótarendszer alapján. A V4 tagországok úgy döntöttek, hogy nem támogatják ezt az ügyet. Csehország részéről miért született ez a döntés?
A Cseh Köztársaság ellenzi a kvótarendszert. Az ok egyszerű: mit érhet el a kvóta? Bürokratikus vagy adminisztratív szempontok alapján fogják elosztani a menekülteket és a bevándorlókat – nagy valószínűség szerint akaratuk ellenére – a tagországok között, de semmi sem fogja őket ott tartani őket hiszen a Schengen-övezeten belül a személyek szabadon mozoghatnak. Nézzünk egy példát. Csehország a kvóta alapján 3000 menekültet fogad be, ám ők a jobb szociális ellátás miatt elindulnak Németországba. A szabályokat tehát újra kell írni. A társadalombiztosítási rendszerek bevándorlókat érintő egységesítését is újra kell írni. Addig az átmeneti megoldás sajnos az, hogy itt tartjuk őket, ameddig a menedékkérelmük elbírálásra kerül, és azt vagy megkapják, vagy nem. Egy másik fontos dolog, hogy meg kellene tiltani a bevándorlók számára a szabad mozgást a schengeni övezeten belül. De mindkét elképzelést nehezen lehet megvalósítani, és az utóbbi kezdeményezés a Schengen-övezet végét jelentené.
A nemzetközi sajtó az utóbbi időben sokat foglalkozik a magyar biztonsági intézkedésekkel. Mi a cseh álláspont ezekkel kapcsolatban?
Személy szerint a kerítést a helyzet logikus kezelésének tartom, amely a schengeni övezet védelmét célozza, ami kiemelt fontosságú. Az igazság az – és itt a világ számos pontjáról hozható fel példa az amerikai-mexikói határtól kezdve Bulgáriáig –, hogy egy kerítés nem állítja meg száz százalékig a menekültáradatot. De sokat segít rajta. Mi Magyarország mellett állunk ebben a kérdésben. Emellett, a kerítés célja nem az, hogy megállítsa a bevándorlók Magyarországra érkezését. A célja az, hogy elvezesse őket olyan határátlépési helyekre, ahol menedékkérelmet nyújthatnak be. Egy bevándorlónak nem kell illegálisan, a zöldhatáron keresztül az országba érkeznie.
Milyen kézzelfogható módon tud a visegrádi országok közössége együttműködni az Európai Unióval a válság megoldása érdekében?
Azoknak az országoknak, ahonnan a gazdasági bevándorlók érkeznek, úgy gondolom, a V4 országok egy egységes fejlesztési segélyprogrammal tudnának segíteni. Ez a javaslatom, de én persze csak egy fogaskerék vagyok a Cseh Külügyminisztérium gépezetében. Először is mind a négy országnak beleegyezése kellene ehhez, de szerintem ez lehetne a megoldás alapja hosszútávon. Ami jelenleg zajlik, az tulajdonképpen annak a tűznek az eloltása, amit mi, a fejlett világ, segítettünk lángra lobbantani. Ez leginkább az elmúlt negyven-ötven évben folytatott politikánk eredménye. Különösen a fejlődő országok esetében, ahová rengeteg pénzt és segítséget küldtünk, de kontroll nélkül. Egyszerűen nem ellenőriztük a folyamatokat eléggé, így számos befektetés teljesen eltűnt, vagy visszakerült európai és más bankokba: bizonyos országok bizonyos vezetőinek magánszámláira. Érdekes, hogy akkora pénzösszegek után, amelyek a fejlődő országokba érkeztek, semmilyen vagy csak elenyésző változások történtek – leginkább a fent említett okok miatt.
Több mint tíz évig szolgáltam a szubszaharai térségben cseh diplomataként és civil ENSZ-békefenntartó tisztként, így sajnos ismerem a folyamat árnyoldalát is. Ez az egyik legnagyobb probléma a térségben, hogy az emberek gazdasági okokból hagyják el az országot. A gazdasági problémák feszültséghez vezetnek a társadalomban, majd politikai jellegű problémákhoz, amely polgárháborúba, majd teljes háborúba torkollhatnak. Ennyire egyszerű. Ez tényleg a teli has kérdése. Ha egy nemzetnek van mit ennie, sokkal elégedettebb, és sokkal inkább hajlik a társadalmi problémák megoldására, mint az, amelyik éhezik. A tűz most lángol, ez az, amit látunk. Muszáj arról gondolkodnunk, hogy hogyan fogjuk azokat az otthonokat újjáépíteni, amelyet elpusztított a tűz. Egy jól irányított fejlesztési segélyezési program jelentheti a megoldás egy részét. Elnézve a háború sújtotta országokat, a helyzet stabilizálása és az újjáépítés megkezdése hosszú időbe fog telni. Én a jövőre nézve azt javasolnám, hogy óvatosan közelítsük meg ezeket a problémákat. Van egy jóakaratú lépésünk, név szerint az, hogy egy gonosz elnyomó rendszert felváltsunk, de sajnos, miként azt az események számos helyszínen megmutatták, nem gondolkodtunk a következő lépésen. Megszabadultunk a gonosz uralkodótól, de jött helyette egy sokkal rosszabb. Másfelől, meg kellene változtatnunk az Európai Unióban a földművelőkre szabott támogatói rendszert, amely hatalmas problémákat okoz az afrikai mezőgazdaságnak és exportnak.
Ön hogyan vélekedik a nemzetközi segélyről és figyelemről, ami a térségünket éri?
Az a helyzet, hogy egy hatalmas bevándorlási hullámmal nézünk szembe, ami Európán kívülről érkezik. Eddig a menekültek és bevándorlók nagyrészt Európán belülről jöttek: a balkáni háborúk egy jó példa erre, ami mutatja, hogy kulturális és földrajzi tekintetben a hozzánk közel álló térségből érkeztek. Most viszont olyan emberek özönlenek a kontinensre, akiknek a különböző szokásaikból, hagyományaikból, kulturális hátterükből adódóan nagy nehézségeik vannak a beilleszkedéssel és a beolvadással. Szívesen látnék nagyobb aktivitást az ENSZ és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatalától. Bizonyára Ön is tudja, hogy az ENSZ eddig csak kritikával illette Európát a probléma megközelítési módja miatt, ami szerintem egyáltalán nem helyénvaló. Eddig egyetlen átfogó megoldási javaslatot sem láttam az oldalukról a balkáni útvonalra vonatkozóan. A Vöröskereszt részéről sem láttam sajnos túlzott aktivitást. Miközben a Menekültügyi Főbiztosi hivatalt épp erre találták ki.
Egy másik dolog, amelyben fejleszteni lehetne az ENSZ-EU közötti együttműködést: menekülttáborokat lehetne létrehozni azon EU-tagjelölt országok területén, amelyek biztonságosak, és a nyugat-balkáni útvonalon helyezkednek el, vagy akár a többi ország területén, természetesen a beleegyezésükkel. Ezeken a helyeken két csoportra lehetne osztani a bevándorlókat: az egyik lenne a tényleges menekültek csoportja – akik politikai vagy vallási üldöztetésnek vannak kitéve, diktatorikus rendszerek és háborúk elől menekülnek az életüket féltve – ennélfogva jogosultak a menedékkérelemre, a másik pedig a gazdasági bevándorlóké. A menekülteket támogatni kellene közlekedés, élelem, orvosi ellátás stb. formájában. Miután megtörtént ez a válogatás, a tényleges menekülteket át lehetne engedni az Európai Unióba. Ám ennek a kiválasztási folyamatnak nem is kell feltétlenül európai területen megtörténnie. Ahhoz, hogy enyhíteni tudjunk az afrikai és ázsiai országokban rekedt embertársainkra nehezedő nyomáson, áthelyezhetnénk ezeket a táborokat a kormányok beleegyezésével az őket körülvevő országokban, hogy megóvjuk őket a rendkívül hosszú út viszontagságaitól. Ezt a megfelelő módon véghez lehetne vinni, és ezáltal ki tudjuk válogatni a valódi menekülteket. Egy ehhez hasonló, átfogó európai mechanizmussal megoldhatnánk a problémát.
Emellett ne feledkezzünk meg arról, hogy még mindig tart egy hatalmas válság tőlünk keletre Ukrajnában. Elég valószínű, hogy a helyzet hamarosan még rosszabbra fordul, és erre fel kell készülnünk. Fennáll a veszélye, hogy többszáz menekült érkezhet Ukrajna felől.
Elérkezettnek látja az időt egy Európai Unió Menekültügyi Hivatal létrehozására?
Ez csak az én személyes véleményem, de persze, miért ne? De már így is rengeteg intézmény foglalkozik ezzel az üggyel, és azt kell, hogy mondjam, kétségeim vannak a hitelességüket tekintve. Kormányzati, kormányközi és nem kormányzati szervezetek tömkelege. Szívesebben látnék kevesebb, de hatékonyabban működő intézményt ezen a téren. Nincs szükség több száz, ugyanazzal a témával foglalkozó szervezetre kormányzati és nem kormányzati szinten. Ha vannak olyan intézményeink, amelyeket azért hoztak létre, hogy elvégezzék a munkát, amelyet rájuk bíznak, és ez nem teljesül, akkor nem új intézményeket kell kialakítani ugyanerre a munkára. A meglévőket kell megerősíteni. Eluralkodott rajtunk a túlzott bürokrácia. Át kell alakítanunk ezeket a szerveket, hogy sokkal rugalmasabban és hatékonyabban tudják végezni a munkájukat. Ha szükséges, akár meglévő szervezeteket is összevonhatnánk, hogy szilárdabb alapokon álló intézményeket kapjunk. Ez mindig a forrásoktól és azok optimális elosztásáról szól. Teljes mértékben ki kell használni azt, ami a rendelkezésünkre áll.
Az interjú folytatódik, kérjük lapozzon!
Áttérve a biztonságpolitikára: V4-es prioritásnak nevezte a a biztonsági együttműködést. A cseh elnökség alatt a V4-es tagállamok is tárgyalnak majd a kérdésről?
A Cseh Köztársaság egy állandó harccsoport mellett van. Ez egy érthető hozzáállás, mert nem szeretnék egy olyan alakulatot, ami csak átmenetileg, pár hónap erejéig működik. Így is van már pár harccsoportunk, mint például a BENELUX-harccsoport. De ezek közül egyiket sem vetették még be éles helyzetben. Az uniós csapatok harcoltak ugyan Maliban, de azok csak kisebb összetűzések voltak. Így tehát nem tudjuk, hogyan működnének egy nagyobb ütközet során. Az a fontos, hogy ezek a csoportok bármikor bevethetőek legyenek, így kiemelt fontosságú a fenntartásuk.
Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke kiemelte egy egységes európai hadsereg fontosságát. Szolgálhat-e alapjául a V4-es harccsoport ennek az elképzelésnek?
Elképzelhetőnek tartom. Az Egységes Európai Hadsereg ötlete hosszú múltra tekint vissza. A mieink közül Vaclav Havel említette először a kilencvenes években. A jelenlegi elnökünk, Milos Zeman, amikor megválasztották, beszélt a jelentőségéről. Annak idején kinevették.
Személy szerint azt gondolom, hogy az európai haderő egy ésszerű kezdeményezés. De rögtön felmerül a kérdés: hogyan lehet hatékony? Európában számos eltérő politikai irányvonal, párt, elképzelés létezik, amely tagállami hatáskörbe tartozik, így nagyon nehéz egy egységes, közös álláspontot kialakítani. Sajnos a jelenlegi közös kül-és biztonságpolitikánk csak névleg közös, mert minden állam különböző módon közelíti meg a kérdést. Át kell hidalnunk ezeket a különbségeket, és létre kell hoznunk egy valóban közös irányvonalat. Amiben jók vagyunk, az a közös gazdaság-és kereskedelempolitika, és tudjuk, hogyan tudjuk megvédeni a közös piacunkat is. Ez viszont ötven évünkbe került. De elértük, és elérkezett az idő arra, hogy kidolgozzuk a közös biztonságpolitikát, és ezen belül az egységes európai hadsereget is. A V4 harccsoport egy mérföldkő lehet a későbbi európai hadsereg kialakítása során.
Tehát lényegében nagykövet úr azt javasolja, hogy ezek a kisebb, térségi harccsoportok alakuljanak meg először egy kisebb térség (például a V4) államainak hozzájárulásából, és ezeket később össze lehet kapcsolni más kisebb térségi harcsoportokkal, hogy egy nagyobb térségi harcsoportot alkossanak - mondjuk a közép-európai térségben –, majd következő lépésként ugyan ez össz-európai szinten?
Pontosan. Ez lehetne az első lépés afelé, hogy egy hatékony, egységes európai hadsereget hozzunk létre. Ezek a harccsoportok egy bizonyos térség országainak csapataiból, alakulataiból jönnének létre. Ők ismerik legjobban a saját térségüket. Nyilvánvaló, hogy a mi esetünkben a V4 harccsoport a legjobb választás arra, hogy megvédjük a területeinket: ismerik a terepet. A hatékonyságot nézve egy V4 harccsoport sokkal jobban fel van szerelkezve technikai, felszerelésbeli és domborzati viszonyokat érintő tudás szempontjából, mint például a BENELUX államok.
Még egy ok, amiért a harccsoport “folyamat” fontos lehet: ezen a módon biztosítani tudjuk a felszerelések fokozatos egységesítését. Egy sikeres összevont haderőnek hasonló vagy legjobb esetben ugyanolyan felszereléssel kell rendelkeznie. Ez a fegyverek és a logisztika területén fontos igazán. A mi harccsoportunkkal például az a probléma, hogy két országnak Gripen, a másik kettőnek pedig amerikai gyártmányú repülőgépe van. Ha az összes országnak egységes radarja van, az azt jelenti, hogy sokkal könnyebben megy a kommunikáció, sokkal könnyebb összehangolni a tevékenységeket. Ha ezek az eszközök különböznek, először egymáshoz kell igazítani őket, ráadásul ezzel időt is veszítünk, ami egy válsághelyzetben elfogadhatatlan. Számos esetben sikerült megegyezésre jutni, például a V4 harccsoportban már elkezdődött a felszerelések egységesítése. Nagyon jó úton haladunk visegrádi négyek szintjén.
A jelenlegi migrációs helyzet jól mutatja, hogy egy európai hadsereg segítséget tudna nyújtani például a határőrzés során. Jelenleg hatalmas viták zajlanak Csehországban ebben a témában. Arról vitázunk, hogy érdemes-e bevetni a hadseregünket a határőrzésnél. A hadsereg vezetői tájékoztattak minket arról, hogy a katonák – a tengerentúli bevetések miatt – túlterheltek, ennélfogva nem szívesen vállalnának el ehhez hasonló feladatokat. Végül beleegyeztek, hogy küldenek 1500 embert erre a feladatra, ha szükséges. De az én szemszögemből, ha vezetői tisztségem lenne a hadseregben, örömmel fogadnám a felkérést, ha a hazám védelméről van szó. Hogy érthető legyen ez európai viszonylatban is: a határőrzés egy remek gyakorlati feladat lenne egy potenciális EU haderő számára.
Mi a helyzet a NATO-val, a szövetségesünkkel?
Ez egy jó kérdés. Szükség van egyáltalán európai hadseregre, amikor ott van mellette a NATO? A NATO-nak nagyobb hatásköre és felelőssége van – az európai haderőnek csupán Európa védelmére kellene szorítkoznia, de azokra a területekre is kiterjedhetne, ahonnan közvetlenül érkezik a fenyegetés. Ha szükséges, a NATO koordinálásával és az ENSZ-szel együttműködve Európán kívül is bevethetnénk. De mindenképpen el kell kerülnünk a kétszeresen tett erőfeszítéseket, ez nagyon fontos. A hatékonyság a kulcs. Élesen el kellene különíteni a NATO és az európai hadsereg hatáskörébe tartozó feladatokat. Ne felejtsük el: ha európai haderőről van szó, az európai országokat jelent. Vannak olyan tagállamok, amelyek semlegesek, mint például Ausztria, aki nem is tagja a NATO-nak. Ez a kezdeményezés szolgálhatna alapul ahhoz, hogy olyan országokat is bevonjunk NATO-küldetésekbe, amelyek nem tagjai a NATO-nak. De meg kell találnunk a megfelelő arányokat, az egyensúlyt az EU és a NATO között.
Térjünk át a bilaterális kapcsolatokra: 2015. február 6-án Petr Drulák külügyminiszter-helyettes találkozott magyar kollégájával, Dr. Szabó Lászlóval. Ezen a találkozón a két fél a kétoldalú kapcsolatainkat a következőképpen jellemezte “tiszteletbeli szomszédok” vagyunk. Ön hogyan értékeli a kapcsolatainkat, és ezt a kifejezést Ön hogyan értelmezné?
Nagyon erős a kétoldalú együttműködés, ott támogatjuk egymást, ahol tudjuk. Ritkán tér el a véleményünk. A GMO kapcsán például eltér, de ettől még nem válunk egymás ellenségeivé, ha valamiben különbözik az álláspontunk. Szerencsére az az időszak már elmúlt, amikor kényszerből értettünk mindig egyet, és remélem, sosem tér vissza. A mi kapcsolatunk egy családhoz hasonlít: néha a szülők, testvérek, rokonok vitatkoznak, nem értenek egymással egyet. Lehet, hogy különböző az álláspontunk egy kérdésben, de így is számos területen tudjuk támogatni egymást, legyen az a V4-en belül, vagy az Európai Uniónkban egy kérdéskör. Szeretem ezt az analógiát, mert sokkal mélyebb a bizalom egy családon belül, mintha csak szomszédok lennénk. Hiányoznak azok a veszekedések a kapcsolatunkból, amelyek szomszédok között gyakran előfordulnak. Az a fontos, hogy ugyanazokkal a gyökerekkel rendelkezünk. Egymás mellett éltünk évszázadokon keresztül. Hasonlít a konyhánk, a hasonló hagyományaink, szokásaink vannak. Ezek a történelmi összefonódások segítenek fenntartani az erős, jó viszonyt egymással.
A kétoldalú kereskedelmi forgalomra térve: ez 2013-ban 6,1 milliárd eurót tett ki, míg 2014-ben ez az érték elértek a 6,2 milliárd eurót. A külügyminiszter-helyettesi találkozón kijelentették, hogy a kis-és középvállalkozások kulcsszerepet játszanak a további bilaterális kereskedelmi kapcsolatainkban. Milyen szektorok vannak a cseh gazdaságban, amelyeken szívesen várják a magyar cégeket?
Magyarország a 9-10. legnagyobb kereskedelmi partnerünk, ami kiemelt fontossággal bír. Minden évben a kereskedelmi mérlegünk 5-10%-kal nő. A kereskedelmi mérleg nyelve a cseh oldal felé lejt. Befektetésbeli különbségeink vannak: Magyarország többnyire a szolgáltatási szektorba fektet. Ennek nyomán látható például a Danubius hotellánc terjeszkedése, vagy a MOL-é, amely az AGIP, LukOIL és Pumpoil kutakat is megszerezte. A MOL jelenleg a második legnagyobb cég az üzemanyagpiacon 12%-os részesedéssel. Magyarországon a cseh vállalatok leginkább az elsődleges és másodlagos szektorokba fektetnek. Nagy beruházásaink vannak például a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén. Fontos az alágazatokra összpontosítanunk. A kereskedelmi szektorunk és a CzechTrade jelenleg azt a teret próbálják megtalálni, ahol a magyar befektetők a segítségükre lehetnek, és fordítva. Nem könnyű cseh és magyar befektetőket arra kérni, hogy egy bizonyos területen ruházzanak be. Nagy lehetőségeket látok a mezőgazdaság, egészségügy, nanoipar, innováció és alkalmazott kutatás területein. Arra bíztatjuk a vállalkozásokat, hogy forduljanak hozzánk hasonló kérdésekben hozzánk és a CzechTrade-hez.
Az interjúban közreműködött és a képeket készítette: Pallagi Petra.