Добавить новость
ru24.net
World News in Hungarian
Октябрь
2015
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
31

Beválnak-e az unortodox gazdasági megoldások?

0
  • Latin-Amerika legfontosabb feladata továbbra is a szegénység csökkentése, a beruházási kedv újraélénkítése (elsősorban a K+F+I és az infrastruktúra terén), a társadalmi egyenlőség biztosítása, valamint a klímaváltozás hatásai ellen való küzdelem.
  • Az IMF 0,3 százalékos gazdasági visszaesést irányoz elő a 2015-ös évre, amelyet 0,7%-os növekedés követhet 2016-ban.
  • A brazil válság hatásai továbbgyűrűznek a térség többi gazdaságára is.
  • Október elején néhány latin-amerikai ország is aláírta a Csendes-óceáni Partnerségi Megállapodást (TPP).

Egy október elején, a mexikói kormány és a CEPAL szervezésében tartott konferencián a latin-amerikai és karibi országok megállapodtak arról, hogy egy tervezetet nyújtanak be a népességre és a fejlesztésekre vonatkozó intézkedésekről. Tovább elhatározták, hogy akciótervet dolgoznak ki a 2013-ban, Uruguayban aláírt Montevideói Konszenzus végrehajtása érdekében. A haladó szellemben született konszenzus többek között felülvizsgálja az abortusszal kapcsolatos regionális politikákat, ösztönzi a szexuális nevelést, valamint magába foglalja a nők jogainak védelmét.

Az idén második alkalommal megrendezett  Népességi és Fejlődési Regionális Konferencián született kormányközi dokumentum olyan területekre koncentrál, mint a fiatalok fejlődési szakaszai, a szexuális egészség és reprodukció, nemek közötti egyenlőség, migráció, területi egyenlőtlenségek, az őslakos és az afrikai származású népességgel kapcsolatos ügyek.

A szociális jólét gazdasági alapjai

Latin-Amerikának az intézményrendszer megerősítésére kell koncentrálnia, világos szabályozást kialakítania, valamint a biztonság garantálására fektetni a hangsúlyt annak érdekében, hogy a befektetők érdemesnek tartsák a régiót a pénzük befektetésére. Ez egy nagyon fontos feladat, miután mára eljutott a térség arra a szintre, hogy Chilében vagy Peruban kevésbé kockázatos befektetni, mint Argentínában vagy Brazíliában.

A kolumbiai elnök, Juan Manuel Santos, valamint brazil kollégája, Dilma Rousseff szorosabbra fűzték az országaikat összekötő kereskedelmi szálakat, és megállapodtak abban, hogy azok továbbfejlesztésén, valamint a klímaváltozás káros hatásai ellen való harc érdekében fognak dolgozni. A két ország együttműködési megállapodást írt alá a befektetések elősegítéséről, a mezőgazdasági fejlesztésekről és a családi gazdaságokról, valamint a határ menti területek indián lakosságát érintő ügyekről. Benyújtottak továbbá egy programot a Globális Környezetvédelmi Alaphoz, amelyben megegyeztek az Amazonas-térség biodiverzitásának védelmében, amely terület Brazíliát, Kolumbiát és Perut is érinti.

A latin-amerikai kormányoknak és vállalatoknak a gazdasági lassulás ellenére is a technológia.fejlesztésbe kellene befektetniük annak érdekében, hogy a változó viággazdasági helyzetben versenyképesek tudjanak maradni. A technológiába való befektetés nem a gazdag országok luxusa, hanem a fejlődő országok szükségessége. Míg Ázsia a GDP-jének több mint 3,5%-át ebbe fekteti, Latin-Amerikában ez az arány a két százalékot sem éri el, amely tény szintén azt mutatja, hogy van hová fejlődnie a régiónak. A gyártók mindazonáltal továbbra is prioritásként tekintenek Mexikóra és Brazíliára főként méretüknél fogva, szerencsés körülmény továbbá, hogy a latin-amerikai lakosság relatíve fiatal, így az könnyebben adaptálhatná az új technológiákat.

Nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztése

Reménytelien zárult Új-Delhiben a latin-amerikai és karibi országok, valamint India közti évenként megrendezett konferencia hatodik fordulója, azonban nem hagyták figyelmen kívül azokat az akadályokat, amelyek még mindig korlátozzák a gazdasági kapcsolatokat. Indiának a Latin-Amerikával való kereskedelmi kapcsolatok formálásánál figyelembe kell vennie a BRICS-országokkal már kialakított irányvonalakat. Az ázsiai ország latin-amerikai és karibi országokból származó importja 2014-ben 34 millió dolláros forgalmat jelentett, míg az export mértéke alig haladta meg a 15 millió dollárt. Az egyenlőtlen kereskedelem oka egyesek szerint azon ismeretek hiánya mindkét fél részéről, hogy a másik szubkontinens milyen lehetőségeket kínál. Olyan indiai iparágak, mint az információs technológia, a gyógyszeripar vagy az építőipar magas potenciállal rendelkeznek Latin-Amerikában, ahol rengeteg a lehetőség például az élelmiszeriparban és az építőiparban.

Latin-Amerika és Ázsia kapcsolatának jelentősége már aspektusból is felmerül. A két régiót összeköti a kereskedelem, a nyersanyagok, valamint a világgazdasági folyamatok hirtelen változásának hatásai. Szakértők szerint azonban egymást segíthetnék a szegénység elleni küzdelem, a társadalmi fejlődés, a termelékenység és az innováció területein szerzett tapasztalatok megosztása útján.

Argentína is a technológia-fejlesztésbe fektet be annak érdekében, hogy a globális mezőgazdaság vezető szereplőjévé váljon. A Bioceres nevű argentin cég az első olyan cég az iparágában Latin-Amerikában, amely megjelenik a Wall Street-i tőzsdén. Olyan vetőmagokat állítanak elő, amelyek ellenállnak a szárazságnak és a szikes talajnak, és már 50 szabadalommal rendelkeznek. A térségben Brazília után Argentína költ a legtöbbet kutatás-fejlesztére: a GDP-je 0,65%-át. Argentína az első országok közt volt, amelyek beépítették a génmódosított termékek forgalmazását 1995-ben.

Az IMF vezető közgazdásza, Alejandro Werner szerint a latin-amerikai országok "nem spóroltak eleget az ínséges időkre". A befektetések mértéke, amely nagy jelentőségű növekedést mutatott az utóbbi évtizedben, most nagy mértékű csökkenést mutat, és Werner szerint aligha fognak visszatérni a kedvező időszakhoz. A latin-amerikai régió egésze nagy haszonra tett szert abban az időszakban, amikor a nyersanyagárak magasan voltak. De nem voltak elég előrelátóak: az ekkor keletkezett többletbevételt ugyanis nem takarították meg, nem képeztek vésztartalékok az ínségesebb időkre. Szintén nem forgatták bele az infrastruktúra, az oktatás fejlesztésébe, vagy a szegénység visszaszorításába (természetesen hozzá kell tenni, hogy mindegyik aspektus esetében van pozitív példa a régióban). Vannak országok, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy ennyire sebezhető helyzetbe kerüljenek: a régióban a legtisztább példa erre Venezuela.

Az október 5-én, öt év tárgyalás eredményeként megkötött Csendes-óceáni Partnerségi Megállapodás (TPP) tovább mélyíti a latin-amerikai országok közötti szakadékot. Az IMF előrejelzése szerint Latin-Amerika mint régió 0,3%-os GDP csökkenést könyvelhet el ebben az évben, főként a brazil (-3%), a venezuelai (-10%) és az equadori (-0,6%) gazdasági visszaesésnek köszönhetően. Mindemellett Chile, Peru és Mexikó a régió átlagán felüli növekedést mutathatnak fel. A Csendes-óceáni Partnerségi Megállapodás részes országai közül csak a Mexikó-Chile-Peru országhármasnak van regionálisan szoros kapcsolata. Elhamarkodott volna messzemenő következtetéseket levonni a frissen megkötött szerződés várható hatásairól, mivel a hatályba lépéshez még minden részes állam parlamentjének ratifikálnia kell azt, amely nem feltétlenül könnyű feladat. Az IMF éves ülésén a mexikói, perui és chilei miniszterek üdvözölték a TPP létrejöttét, és elmondták, bíznak benne, hogy Kolumbia is rövidesen benyújtja majd csatlakozási kérelmét. Chile elnöke, Michelle Bachelet több ízben megemlítette, hogy arra törekszenek, hogy egyfajta egyensúlyt alakítsanak ki a Csendes-óceáni Partnerség és a Brazíliát, Argentínát, Paraguayt, Uruguayt és Venezuelát magában foglaló gazdasági tömb, a Déli Közös Piac (Mercosur) között.

Tovább kell csökkenteni a szegénységet

A Világbank figyelmeztetése szerint Latin-Amerika számára elengedhetetlen a szegénység elleni küzdelem. Latin-Amerika országaiban a felelős gazdasági vezetők nem engedhetik meg, hogy a lakosság visszaessen a szegénységbe - mondja a Világbank elnöke, Jim Yong Kim. A nemzetközi szervezet vezetője azt kérte a régió kormányaitól, hogy harcoljanak a szegénység ellen, amely súlyos terhet jelent bizonyos országoknak, és amelynek része a helytelen jövedelem újraelosztás okozta magas fokú egyenlőtlenség. Szükséges ezen kívül a fenntartható gazdasági növekedés elősegítése, amely hozzájárulhat a társadalmi egyenlőség kialakításához, amely végül kiemelheti a lakosságot a szegénységből.

Jim Yong Kim kifejtette továbbá, hogy az olyan fejlődő országok, mint Peru hatékonyabb és igazságosabb adópolitika kialakítására kell törekedjenek, mert az szintén hozzájárulna a szegénység elleni küzdelemhez. Biztosított a fejlődő országokat arról, hogy a Világbank-csoport kész technikai segítséget nyújtani annak érdekében, hogy az érintett országok adórendszerei igazságosabbak legyenek, mindazonáltal jelezte, hogy ennek ellenére eddig egy ország sem élt ezzel a lehetőséggel. Jim Yong Kim szerint ha az adórendszerek nagyobb egyenlőséggel működnek, az pozitív hatással lesz az országok GDP-jére is, az adózás ugyanis egy nagyon fontos forrás a fejlesztési célok elérése érdekében. A VB vezetője szerint a gazdasági visszaesés mindenképpen kihívást jelent, és ahhoz, hogy viselni tudják a következményeit, a latin-amerikai országoknak növelniük kellene a minőségi szolgáltalásokhoz (pl. oktatáshoz) való hozzáférhetőséget.

Gazdasági struktúraváltásra van szükség

Egyesek szerint a nyersanyagtermeléstől függő latin-amerikai országoknak, fel kellene venniük egy újfajta normalitást és lassabb mértékű növekedésre berendezkedni, ahelyett, hogy minél erősebben próbálják újra visszaállítani az elmúlt évek gyors ütemű gazdasági növekedését. A kormányoknak a források újraelosztását és strukturális reformokat kellene megcélozniuk, ezáltal a termelékenységet és a humán tőkét is megerősíthetnék. A nyersanyagárak csökkenése okozza a befektetések visszaesését a latin-amerikai országokban, amelyekben több mint egy évtizedig magas fokú növekedés volt megfigyelhető a kőolaj-és a nemesfémek exportjának köszönhetően. Az IMF becslése szerint a latin-amerikai régió gazdasága 0,3%-kal fog csökkenni ebben az évben, részben a nyersanyagárak kedvezőtlen alakulása miatt.

Latin-Amerika gazdasági visszaesésének másik mozgatórugója tagadhatatlanul a brazil válság, amely - révén a legnagyobb gazdaság Latin-Amerikában - a többi ország gazdaságára is hatással van; az argentin autópiacot már elérték a negatív következményei. Habár a régión belüli kereskedelem aránya jóval kisebb, mint az egyes országok kereskedelmének aránya Kínával vagy az Európai Unióval; a brazil gazdaság "jóléte" továbbra is rendkívüli fontosságú a Mercosur tagállamok számára. Emellett, a visszaesésnek, valamint a Petrobras körüli egyre szélesebb körű korrupciós botránynak köszönhetően, a térség országaiba való brazíliai befektetések száma is jelentősen csökkent, ami nem kedvező Latin-Amerika mint régió fejlődésének.

Annak ellenére, hogy erre az évre 0,3 százalékos visszaesést prognosztizál a Nemzetközi Valutaalap (IMF), 2016-ra 0,7 százalékos növekedéssel számolnak. Habár Latin-Amerika lassuló gazdasági folyamatokkal néz szembe, a régió országai eltérő dinamizmusokat mutatnak. A trendek azt mutatják, hogy azoknak az országoknak kell a legnagyobb visszaeséssel szembesülniük, amelyek gazdasága a nyersanyagok exportjára épül és kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat ápol Kínával. Ezek ebben az éven 1,3%-os csökkenést is elkönyvelhetnek, 2016-ban pedig 0,1%-os visszaesést. Ezzel szemben, a latin-amerikai térség azon országai, amelyeknek inkább az Egyesült Államokkal vannak szélesebb gazdasági kapcsolatai, várhatóan fenn tudják majd tartani növekedési ütemeiket: Mexikó és Közép-Amerika 2,6%-os növekedésre számíthat 2015-ben (2016-ban 2,9%), a karib-térségbeli országok pedig 1,6%-kal növekedhetnek, és 1,8%-os fejlődést érhetnek el 2016-ban. A befektetések újraélesztése és felélénkítése tehát rendkívüi fontosságú lenne annak érdekében, hogy a visszaesést a régió országaiban megállítsák, valamint szintén elengedhetetlen a fenntartható gazdasági növekedés elérése érdekében.




Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus



СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

Директор Росгвардии генерал армии Виктор Золотов принял участие в посвященных 100-летию дивизии имени Ф.Э. Дзержинского торжественных мероприятиях

Директор Росгвардии генерал армии Виктор Золотов принял участие в посвященных 100-летию дивизии имени Ф.Э. Дзержинского торжественных мероприятиях

ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД ПРЕДЛАГАЕТ СЕНСАЦИОННО УЛУЧШИТЬ НАЛОГОВУЮ СФЕРУ!


Prada, коллекция menswear весна-лето 2025

Сказка театра Ульгэр в Бурятии «Волшебный платок бабушки Дари» - это захватывающее путешествие в мир волшебства - Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети:

Звезды оперной сцены представят I Международный фестиваль «Мир классического романса»!

Фрукт с сюрпризом: доктор Кутушов рассказал, чем опасен съеденный червь


Scotland star SENT OFF after ‘worst tackle ever seen’ as they capitulate in Euro 2024 opener against Germany

Inside wicked world of ‘skinny scams’ as Ozempic and weight loss drug fraud attempts rise into the hundreds of thousands

Vavada Casino: a Leader in the Online Gaming Industry

'Hum bhi insaan hain': Pakistan allrounder Imad urges calm


Зелёная щурка.

Башенный комплекс "Ний" (Ингушетия)

В центре Орла машина сбила двух пешеходов

На Азина рухнул расселенный дом


Embracer has closed Alone in the Dark studio Pieces Interactive

To create its cast of Baldur's Gate 3 companions, Larian came up with 'hundreds and hundreds' of character concepts: 'It was a huge, huge list'

Для Summoners Kingdom: Goddess проходит пробный запуск на Android

Гайд по Earn to Die Rogue: мифические предметы, билды и режимы


Відомий аграрій Кормишкін, складає свої депутатські повноваження

Монтаж димоходів та вентиляційних систем у Києві


За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий

Московский аэропорт Домодедово и Всероссийское общество инвалидов заключили соглашение о сотрудничестве

Топ-5 самых ярких зарубежных архитектурных проектов на первичном рынке Москвы




Замглавы МИД РФ обсудил с послом Палестины гуманитарную ситуацию в секторе Газа

Директор Росгвардии генерал армии Виктор Золотов принял участие в посвященных 100-летию дивизии имени Ф.Э. Дзержинского торжественных мероприятиях

Из меню "Вкусно — и точка" временно убрали чиабатту с тунцом на фоне вспышки ботулизма

ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД ПРЕДЛАГАЕТ СЕНСАЦИОННО УЛУЧШИТЬ НАЛОГОВУЮ СФЕРУ!


В Перми спортсмен получил травмы, катаясь в экстрим-парке

«Ночи станут менее душными»: когда в Москве закончатся проливные дожди

Ведущая ENERGY Александра Маслакова вернулась в реалити-шоу «Последний герой»

В Москве и Подмосковье объявлен «желтый» уровень погодной опасности


Скачков и Тайлакова выиграли соревнования по настольному теннису на Играх БРИКС

Рублёв и еще два российских теннисиста не сыграют на Олимпиаде в Париже

Россиянка Людмила Самсонова выиграла турнир WTA в Хертогенбосе

«Надо чем-то жертвовать». Арина Соболенко отказалась ехать на Олимпиаду в Париже


КЧР. В Москве состоялся фестиваль, на котором представили культуру Карачаево-Черкесии

В Подмосковье проходит онлайн-конкурс для предпринимателей

В Севастополе оштрафовали оператора сотовой связи на 600 тыс. рублей

Ведущая ENERGY Александра Маслакова вернулась в реалити-шоу «Последний герой»


Музыкальные новости

Анна Asti и Дима Билан стали лучшими исполнителями по версии премии МУЗ-ТВ

«Всю жизнь я зарабатывал пением и… легким аферизмом». Прохор Шаляпин раскрыл источники дохода в шоу «Вкусно с Анфисой Чеховой» на ТВ-3

Розенбаум проиграл суд из-за неуплаты счетов за энергоснабжение

Вивальди под небом



Как Россия уступила Азербайджану значительные территории Дагестана и два села

Галина Ржаксенская впервые стала участником ПМЭФ в Санкт-Петербурге

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

В России запустили бесплатного цифрового ЗОЖ-помощника


Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети: Учащиеся Гурульбинской школы восхитились мастерством жонглирования, игрой с хула-хупами, иллюзионистами цирка Бурятии

Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети: «Волшебные башмачки Элли» - эта постановка создана по мотивам знаменитой сказки Александра Волкова «Волшебник Изумрудного города»

«Понял, что скоро позовут в «Динамо»: 17-летний ставропольский футболист играет за команду мастеров

Владимир Путин, Дмитрий Медведев, Анатолий Голод: ПРИЗНАНИЕ НАТО НАДО ПРИМЕНЯТЬ!


Фест, байк, рок-н-ролл. Как в Москве отметили День мотоциклиста

Движение на участке Боровского шоссе приостановлено из-за сверхинтенсивных осадков

Движение на участке Боровского шоссе в Новой Москве ограничили из-за подтопления

Бесплатный билет в музеи Зеленоградска от «ПАРАDOX» и BelkaCar


Путин летит к Ким Чен Ыну. Россия и Северная Корея станут стратегическими партнёрами

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА. ПРО НАУКУ АКТИВНОЙ ВСЕЛЕННОЙ. ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД.

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.


Зачем Марина Александрова уехала из Москвы в сибирскую глушь

ПМЭФ-2024: премиальный бренд HONGQI представил на Форуме свои флагманские и новые модели




Врач-дерматолог Мадина Байрамукова: что делать с "мурашками» на коже

Сеть клиник «Будь Здоров» запустила собственное мобильное приложение для пациентов

В России запустили бесплатного цифрового ЗОЖ-помощника

Московский аэропорт Домодедово и Всероссийское общество инвалидов заключили соглашение о сотрудничестве



Резидент «Инсайт Люди» Дмитрий Зубов установил мировой рекорд по чеканке мяча

Красногорск первым встретил участников международного супермарафона Москва-Минск

В Лужниках состоялась церемония открытия Всероссийской Спартакиады Специальной Олимпиады

Военно-спортивный фестиваль Росгвардии в «Лужниках» собрал более 20 000 москвичей и гостей столицы




Сергей Собянин: Активно укрепляем отношения с Китаем

Собянин: Москва и Пекин подписали программу сотрудничества на 2024-2026 годы

Собянин рассказал о росте турпотока из Китая

Собянин прибыл в Китай с рабочим визитом


Российские компании придерживаются собственного подхода в ESG

По каким признакам можно распознать машину-«утопленника»: лайфхак

Обмен электронными транспортными накладными стал доступен участникам «Биржи грузоперевозок ATI.SU»

Козлов: Россия и КНДР прорабатывают возможность запуска прямых рейсов


В Севастополе оштрафовали оператора сотовой связи на 600 тыс. рублей

«Ночи станут менее душными»: когда в Москве закончатся проливные дожди

КЧР. В Москве состоялся фестиваль, на котором представили культуру Карачаево-Черкесии

Два вуза Подмосковья вошли в топ-100 лучших учебных заведений России


Ниже воды: как идет обновление подводного флота России

Более 39 млн рублей направлено на летний отдых и оздоровление детей-сирот в Архангельской области

Преподаватель из Архангельска вышла в финал международного конкурса «Педагогическое начало – 2024»

Express: АПЛ «Архангельск» представляет большую угрозу инфраструктуре НАТО


В Симферополе пройдёт спектакль-акция «Подаренная жизнь»

Футболисты ЮФУ одержали три победы в домашнем турнире

Аварийное отключение электроэнергии произошло почти в тридцати населенных пунктах Крыма

Фольклорно-литературная программа «Сказки детства, полные чудес, нас уводят в царство тридесятое»


XVIII международный фестиваль «Зеркало» объявил программу и жюри

Тишковец: 20 июня в Москве ожидаются сильные ливни, в Подмосковье - смерч

В Севастополе оштрафовали оператора сотовой связи на 600 тыс. рублей

В Подмосковье проходит онлайн-конкурс для предпринимателей












Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
WTA

Россиянка Людмила Самсонова выиграла турнир WTA в Хертогенбосе






XVIII международный фестиваль «Зеркало» объявил программу и жюри

В Севастополе оштрафовали оператора сотовой связи на 600 тыс. рублей

Два вуза Подмосковья вошли в топ-100 лучших учебных заведений России

Тишковец: 20 июня в Москве ожидаются сильные ливни, в Подмосковье - смерч