Добавить новость
ru24.net
World News in Hungarian
Октябрь
2015
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
31

Irán is döntő tényező lesz Szíria jövőjében

0
  • Az orosz katonai tevékenység Szíriában újabb lökést adott a diplomáciai erőfeszítéseknek.
  • Az első bécsi fordulón nem sikerült jelentős eredményt elérnie a feleknek, ugyanakkor legalább megkezdődött a folyamat.
  • Most ismét Bécsben ülnek tárgyalóasztalhoz, ezúttal azonban már jóval több, a konfliktusban releváns állam részvételével.
  • A polgárháborút érintő tárgyalások történetében első alkalommal Iránt is meghívták.
  • Megoszlanak a vélemények az iráni szerepvállalással kapcsolatban.

Pénteken folytatódnak Bécsben a szíriai polgárháború politikai megoldását célzó tárgyalások, amelyre - a konfliktus kezdete óta első alkalommal - Iránt is meghívták. 

Az első megbeszélésre múlt pénteken került sor ugyancsak az osztrák fővárosban az Egyesült Államok, Oroszország, Törökország és Szaúd-Arábia részvételével, amelyen érdemi előrelépést nem sikerült elérni, ugyanakkor a résztvevők szerint "konstruktív légkörben" zajlottak az egyeztetések. A holnapi tárgyaláson a négy állam mellett Irak, Egyiptom, Katar, Libanon, Franciaország és az Európai Unió képviselői is részt vesznek, ugyanakkor Washington, Moszkva, Ankara és Rijád között már csütörtökön is sor kerül tárgyalásokra. 

Oroszország már régóta hangoztatja azon álláspontját, hogy az Iráni Iszlám Köztársaságot a hatékony rendezés érdekében be kell vonni a tárgyalások folyamatába, ugyanakkor John Kerry amerikai külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy Teheránnak egyelőre nincs helye a tárgyalóasztalnál. Washingtonhoz hasonlóan Szaúd-Arábia is elutasította az iráni részvételt. 

Irán azonban a szíriai konfliktus meghatározó szereplője, így csak idő kérdése volt, hogy az ismét fellendülő diplomáciai erőfeszítésekbe mikor kapcsolódik be. 

Szaúd-Arábia és az Iráni Iszlám Köztársaság a térség két legbefolyásosabb hatalma, egymással folyamatos konfliktusban állnak a regionális hatalmi elsőségért, amely a régió ügyeit érintő érdemi tárgyalásokat jelentősen megnehezíti. A két állam képviselői Szíria ügyében most először ülnek tárgyalóasztalhoz. 

Adel al-Jubeir szaúdi külügyminiszter a Reuters-nek elmondta, hogy a tárgyalásokkal Irán és Oroszország - az Aszad-rezsim két legfőbb támogatójának - a béke megteremtésében fennálló hajlandóságát kívánják felmérni. "Álláspontunk az, hogy teszteljük az irániak és az oroszok a szíriai politikai megoldást érintő szándékait", fogalmazott a külügyminiszter egy sajtótájékoztatón Rijádban. Hozzátette, Szaúd-Arábia és szövetségesei külön egyeztetéseket fognak tartani Bassár el-Aszad "távozásának idejéről és módjáról."

Az iráni delegációt Javad Zarif külügyminiszter vezeti, akit három helyettese is elkísér a bécsi tárgyalásokra, jelentette az iráni állami hírügynökség. A Szíriát érintő nemzetközi megbeszélések történetében ez az első alkalom, hogy Teherán is képviselteti magát. 

Irán támogatja a politikai megoldást Szíriában, ugyanakkor hangsúlyozza, Bassár el-Aszad szír elnöknek részt kell vennie ebben a folyamatban. Az ellenzéki erők, Szaúd-Arábia, Katar és Törökország szerint azonban Aszadnak nincs helye a hatalomban. 

A Reuters információi szerint egyelőre nem világos, hogy a szíriai kormányt vagy bármelyik ellenzéki erőt meghívták-e a bécsi tárgyalásokra. 

A tárgyalások legérzékenyebb pontja a Szaúd-Arábia és az Irán közti feszültség. Philip Hammond brit külügyminiszter szerint azonban éppen, hogy e keretek biztosíthatják a párbeszédet a két rivális állam között. "Szaúd-Arábia és Irán a két legfontosabb és legbefolyásosabb állam a régióban. A térség legalapvetőbb hosszútávú érdeke, hogy ez a két állam képes legyen a párbeszédre, a konfliktusok megvitatására és a békés politikai megoldásokra való törekvésre",  fogalmazott Hammond.

Ugyanakkor nem mindenki tekint Irán részvételére ennyire optimistán. A Nyugat által támogatott, Törökországban székelő Szíriai Nemzeti Tanács szerint az iráni részvétel aláássa a politikai folyamat sikerét. "Iránnak egyetlen érdeke van: hatalmon tartani Aszadot, egyáltalán nem hisznek a tárgyalások alapelveiben", mondta a csoport alelnöke, Hisham Marwa.

Egy, a neve elhallgatását kérő nyugati diplomata sem lát reális esélyt a gyors sikerre. A Reuters-nek úgy fogalmazott: "még nagyon az elején vagyunk a folyamatnak, tekintve, hogy Oroszország és Irán áll az egyik oldalon, míg a másikon mindenki más. Nagy siker lesz, ha a találkozó lezajlik anélkül, hogy teljes kudarcba fulladna." 

Irán első tesztje

Irán számos katonával, vezető katonai tisztségviselőkkel, illetve különféle támogatásokkal segíti a szíriai kormányt, kiegészülve közeli szövetségesének, a Hezbollahnak a konfliktusban betöltött jelentős szerepével. 

Az Iráni Forradalmi Gárda parancsnok-helyettese, Hossein Salami egy, az állami televíziónak adott interjújában hétfőn elmondta, Irán - a szíriai kormány kérésére - növelte katonai jelenlétét Szíriában az elmúlt hónapokban, hogy segítse a kormányerőket. 

Számos szakértő szerint Irán számára a szíriai polgárháborút érintő tárgyalásokon való részvétel egyfajta tesztként fogható fel a nemzetközi közösség részéről. Ali Sadrzadeh, egy frankfurti kutató cég elemzője úgy fogalmazott, az iráni részvételnek két oka van. Az egyik, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között egyetértés van abban, hogy szükség van Iránra, a másik pedig a júliusban megkötött nukleáris megállapodás, amely utat nyit Irán hatékonyabb régiós szerepvállalása előtt. "A bécsi tárgyalás lesz Irán első tesztje", fogalmazott.

Julien Barnes-Dacey, a European Council of Foreign Relations vezető elemzője szerint Irán meghívása egyenlő a "a realitások elfogadásával. Iránnal a tárgyalóasztalnál bonyolódik az Aszadtól való megszabadulás célkitűzése, ugyanakkor utat nyit egyfajta de-eszkalációs folyamatnak."

Más vélekedések szerint azonban az iráni részvétel nem fog átütő sikert eredményezni, sőt sokkal inkább felbőszítheti a Szíriában harcoló erőket. 

"Nincs semmilyen jele annak, hogy Irán készen áll Aszad elengedésére vagy lát olyan személyt, aki biztosíthatja érdekeit egy poszt-Aszad Szíriában", fogalmazott Karim Sadjadpour, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa. Hozzátette: "Irán mindig is úgy érvelt, hogy Szíria jövőjét Aszad és a dzsihadisták közti választás határozza meg."

Patrick Clawson, a Washington Institute for Near East Policy munkatársa szerint az az elképzelés, hogy a külső hatalmak a kulcsszereplők a politikai rendezés megteremtésében, hibás. "A nehézség, amivel kénytelenek vagyunk szembenézni az, hogy Irán bevonása csak feltüzeli a véleményeket és egyes csoportok magatartását Szíriában."

A siker természetesen nem garantált rövid távon, ahhoz túl sok különböző érdek jellemzi a konfliktusban releváns szereplőket, illetve a nemzetközi közösség esetleges egyetértése még mindig kevés a mindenki számára megfelelő politikai megoldás kidolgozásához. A hosszútávú rendezéshez a szíriai nép, a különböző vallási, etnikai csoportok érdekeinek figyelembevételére van a legnagyobb szükség.

Ugyanakkor figyelemreméltó és hasznos folyamat indult meg, amennyiben a felek megkezdték a Szíriát érintő tárgyalássorozatot, amelyre immáron a régióban jelentős befolyással bíró Iránt is meghívták, ezáltal teljessé téve a képet.




Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus



Директор Росгвардии генерал армии Виктор Золотов принял участие в посвященных 100-летию дивизии имени Ф.Э. Дзержинского торжественных мероприятиях

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД ПРЕДЛАГАЕТ СЕНСАЦИОННО УЛУЧШИТЬ НАЛОГОВУЮ СФЕРУ!

Филиал № 4 ОСФР по Москве и Московской области информирует: Отделение СФР по Москве и Московской области выплатило единовременное пособие при передаче ребенка на воспитание в семью 474 семьям региона


Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети: «Волшебный платок бабушки Дари» - это захватывающее путешествие в мир бурятской сказки, которое не оставит равнодушным ни одного зрителя

Tod's, коллекция menswear весна-лето 2025

СЛД «Красноярск» компании «ЛокоТех-Сервис» получило право ремонтировать грузовой электровоз «Ермак» в объеме ТР-2

Blumarine, коллекция Resort 2025


Vavada Casino: a Leader in the Online Gaming Industry

Virtual Luck: Exploring Vavada Casino

Scotland star SENT OFF after ‘worst tackle ever seen’ as they capitulate in Euro 2024 opener against Germany

'Hum bhi insaan hain': Pakistan allrounder Imad urges calm


Зубы дракона

Белые ночи Беломорья....

Башенный комплекс "Ний" (Ингушетия)

Проект «Энерго Сервис» и Деснола номинирован на конкурс «1С:Проект года»


To create its cast of Baldur's Gate 3 companions, Larian came up with 'hundreds and hundreds' of character concepts: 'It was a huge, huge list'

Мафия-НН: С юных ногтей будем учиться вгрызаться в двери, закрывающие ментальные миры.

Гайд по Earn to Die Rogue: мифические предметы, билды и режимы

Embracer has closed Alone in the Dark studio Pieces Interactive


Відомий аграрій Кормишкін, складає свої депутатські повноваження

Монтаж димоходів та вентиляційних систем у Києві


За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий

Московский аэропорт Домодедово и Всероссийское общество инвалидов заключили соглашение о сотрудничестве

Топ-5 самых ярких зарубежных архитектурных проектов на первичном рынке Москвы




СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

Россию трясет от страшных болезней: ботулизм, COVID-19 и туляремия

Власти: 20 июня в Москве ожидаются ливни, грозы и порывы ветра до 20 м/с

Суд в Москве арестовал первого фигуранта дела о массовом отравлении фасолью


В Кремле заявили о закреплении развития связей между Россией и КНДР по всем направлениям

В курином мясе из петербургского магазина нашли сальмонеллу

В РПЦ призвали дождаться окончания расследования инцидента с мигрантом в храме Москвы

Курьер на электросамокате сбил женщину на северо-востоке Москвы


Теннисисты Медведев и Рублев сохранили позиции в рейтинге ATP

Самсонова выиграла турнир WTA в Хертогенбосхе

Россиянка Людмила Самсонова выиграла турнир WTA в Хертогенбосе

Людмила Самсонова не отдала голландскую траву // Она продолжила серию российских побед на теннисном турнире в Хертогенбосе


Еще 4 воинских захоронения облагородят в Истре в 2024 году

В РПЦ призвали дождаться окончания расследования инцидента с мигрантом в храме Москвы

В Кремле заявили о закреплении развития связей между Россией и КНДР по всем направлениям

Пользователей цифровых сим-карт становится больше


Музыкальные новости

В безобразном состоянии: Андрей Разин забросил могилу своего 16-летнего сына

Про царя в голове: Гергиев привез в «Большой» «Ивана Сусанина»

Моргенштерн* жестко ответил хейтерам и защитникам Дилары

«Он приехал за мной в клуб. И всё, с этого момента мы начали жить вместе». Оксана Самойлова рассказала о знакомстве с Джиганом в эфире «Шоу Воли» на ТНТ  



Филиал № 4 ОСФР по Москве и Московской области информирует: Отделение СФР по Москве и Московской области выплатило единовременное пособие при передаче ребенка на воспитание в семью 474 семьям региона

В России запустили бесплатного цифрового ЗОЖ-помощника

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

Как Россия уступила Азербайджану значительные территории Дагестана и два села


Сергей Собянин. Главное за день

Филипп Киркоров, Shaman, Сергей Жуков, Катя IOWA показали награды и наряды в студии "Авторадио"

Неблагодарный батька или о чем говорил президент Белоруссии с делегацией Азербайджана?

Социальные и ESG-проекты ГПМ Радио названы лучшими в России


Бесплатный билет в музеи Зеленоградска от «ПАРАDOX» и BelkaCar

Движение на участке Боровского шоссе приостановлено из-за сверхинтенсивных осадков

Фест, байк, рок-н-ролл. Как в Москве отметили День мотоциклиста

Движение на участке Боровского шоссе в Новой Москве ограничили из-за подтопления


СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА. ПРО НАУКУ АКТИВНОЙ ВСЕЛЕННОЙ. ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД.

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

Путин летит к Ким Чен Ыну. Россия и Северная Корея станут стратегическими партнёрами


Зачем Марина Александрова уехала из Москвы в сибирскую глушь

ПМЭФ-2024: премиальный бренд HONGQI представил на Форуме свои флагманские и новые модели




В России запустили бесплатного цифрового ЗОЖ-помощника

В Москве убийца пожилых инвалидов засунул сборник нот в тело жертвы

Московский аэропорт Домодедово и Всероссийское общество инвалидов заключили соглашение о сотрудничестве

Сеть клиник «Будь Здоров» запустила собственное мобильное приложение для пациентов



В Лужниках состоялась церемония открытия Всероссийской Спартакиады Специальной Олимпиады

Красногорск первым встретил участников международного супермарафона Москва-Минск

Резидент «Инсайт Люди» Дмитрий Зубов установил мировой рекорд по чеканке мяча

Военно-спортивный фестиваль Росгвардии в «Лужниках» собрал более 20 000 москвичей и гостей столицы




Собянин: Москва и Пекин подписали программу сотрудничества на 2024-2026 годы

Собянин рассказал о росте турпотока из Китая

Собянин прибыл в Китай с рабочим визитом

Москва-Пекин. Собянин в Китае подписал соглашение о сотрудничестве


Козлов: Россия и КНДР прорабатывают возможность запуска прямых рейсов

Обмен электронными транспортными накладными стал доступен участникам «Биржи грузоперевозок ATI.SU»

Российские компании придерживаются собственного подхода в ESG

По каким признакам можно распознать машину-«утопленника»: лайфхак


В курином мясе из петербургского магазина нашли сальмонеллу

МВД и ФСБ провели около 50 обысков по делу о ликвидации нерентабельных шахт

В РПЦ призвали дождаться окончания расследования инцидента с мигрантом в храме Москвы

Доступнее кредитов: «Выберу.ру» составил рейтинг лучших микрозаймов в июне 2024 года


Актера Игоря Меркулова похоронят на Николо-Архангельском кладбище

Преподаватель из Архангельска вышла в финал международного конкурса «Педагогическое начало – 2024»

Ниже воды: как идет обновление подводного флота России

Более 39 млн рублей направлено на летний отдых и оздоровление детей-сирот в Архангельской области


В Симферополе пройдёт спектакль-акция «Подаренная жизнь»

Футболисты ЮФУ одержали три победы в домашнем турнире

Аварийное отключение электроэнергии произошло почти в тридцати населенных пунктах Крыма

Фольклорно-литературная программа «Сказки детства, полные чудес, нас уводят в царство тридесятое»


Доступнее кредитов: «Выберу.ру» составил рейтинг лучших микрозаймов в июне 2024 года

Гражданин Таджикистана задул свечи в церкви и толкнул прихожанку

В курином мясе из петербургского магазина нашли сальмонеллу

Курьер на электросамокате сбил женщину на северо-востоке Москвы












Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Большой шлем

Рублёв и еще два российских теннисиста не сыграют на Олимпиаде в Париже






Гражданин Таджикистана задул свечи в церкви и толкнул прихожанку

Подмосковные лесничие научили детей ставить палатки и разводить костры

В Кремле заявили о закреплении развития связей между Россией и КНДР по всем направлениям

Диетолог Мухина: роллы ведут к ожирению и не являются диетической пищей