Добавить новость
ru24.net
World News in Hungarian
Декабрь
2024

Nem sérti

0
Nagyon úgy tűnik, hiába választott új elnököt az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdán, a bírói önigazgatás legfőbb szerve nem képes kilépni abból a csapdahelyzetből, amely azzal állt elő, hogy a tanács előző elnöke, többségi felhatalmazással a háta mögött, aláírt az igazságügyi miniszterrel egy megállapodást, amely a bírák és az igazságügyi alkalmazottak béremelését a kormány egyelőre csak nagy vonalakban ismert igazságszolgáltatási „reformjainak” támogatásával köti össze. Bár a négyoldalú megállapodást szignálta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Kúria elnöke is (Senyei György, illetve Varga Zs. András), ők a bírák szemében a hatalom embereinek, politikai kinevezettnek számítanak, hiszen posztjukra az Országgyűlés választotta őket kétharmados szavazattal. A megállapodás ellen meginduló tiltakozások célpontja így az OBT lett, az a testület, amelyet a bírák maguk választanak saját soraikból hat évre egy bonyolult procedúra során. A kormánnyal kötött alku, annak körülményei ugyanis kiverték a biztosítékot a bírói kar és az igazságügyi alkalmazottak jelentős részénél; kevésnek érzik a három évre elosztott fizetésemelési ígéretet, de amit igazán elfogadhatatlannak tartanak, az az árukapcsolás: a méltó javadalmazás feltételekhez – jövőbeli kormányzati átalakításokhoz – való kötése.



Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus




Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
WTA

Русские теннисистки Андреева и Шнайдер выходят в финал WTA в Брисбене






Трубчевские дети из семей участников СВО побывали на Кремлевской елке

Мужчина убил двух человек на своем дне рождения в подмосковном Долгопрудном

SHOT: в Москве сотрудники МЧС спасли застрявшего на балконе рыжего кота

Вторая проба сил