Úgy kezdem, hogy tíz évvel ezelőtt beleszerettem egy szlovák fiúba. Javorinában él, túrákat vezet, ezt az egy helyet ismerem Észak-Szlovákiában. A fiú egy javorinai lányt vett feleségül, három gyerekük van, mind fiú, ők is túrákat fognak vezetni, beleszülettek a javorinai hegyekbe. A szlovákok szeretik, ha a szlovák fiúról mesélek nekik, és nem mondják, de megértik, hogy javorinai lányt vett feleségül, és nem engem. Nincs velem semmi baj, de a szlovák lányok a legszebbek, ki kell törni a nyakat utánuk. Ezt főleg szlovák nők társaságában mondják, akik erre nevetnek, mintha a szlovák férfiak csak viccelnének. Komolytalan nevetés. A magyar nők is szépek, csak nem annyira, mint a szlovákok, én is milyen szép vagyok, megértik a javorinai fiút. Biztos az eszébe jutok néha-néha. És én? Biztosan még mindig szomorú vagyok. Erre nem válaszolok, csak mosolygok, olyan elkeseredett mosolygással. Gyakoroltam.
