Az éppen zajló választási kampányban sokszor hangzik el az, hogy 2026. április 12-én rendszert kell váltani. Ez természetesen stimmel. A nagy gond azzal van, hogy 1990 után 2026-ban ismét oda jutott el Magyarország, hogy rendszert kell váltani, tehát ki lehet mondani, hogy Magyarország nagyjából elvesztegetett 36 évet.A magyar társadalom 1990-ben leszállt egy lóról, mert megtapasztalta, hogy milyen. 2010-ben aztán megszületett egy kis csikó, elkezdett cseperedni, és a társadalom felült a hátára, annak ellenére, hogy az idő előrehaladtával látta-tapasztalta: nagyon hasonlít arra a lóra, amelyről 1990-ben leszállt. Most pedig ismét azt kell mondani: Anyám, én nem ilyen lovat akartam.Ami még elgondolkodtatóbb, az az, hogy igen sok hasonlóság van a két rendszer között. Egyrészt egy uralkodó, szűk hatalmi „elitet”, másrészt ismételten egyfajta kádári rendszert kell leváltani, csak „magyar kapitalista rendszerbe” átcsomagolva (pl. félfeudális, részben kézivezérelt, munka- és nem tudásalapú). Annak ellenére, hogy mind a belföldi, mind a nemzetközi gazdasági körülmények kedvezőek voltak 2010-2022 között, jöttek az uniós források, és az állam is két kézzel öntötte a pénzt a gazdaságba, ha kellett, ha nem.