Добавить новость
ru24.net
Все новости
Декабрь
2015

Jön az önkéntes haderő Szlovákiában

0

Andrej Kiksa államfő jóváhagyta a katonai kiképzés önkéntes teljesítéséről szóló törvényt, írja az Új Szó.

Az érdeklődők egy kilenc hétig tartó alapkiképzésre jelentkezhetnek. Ennek része többek között a lőgyakorlat, az egészségügyi, topográfiai, pszichológiai és logisztikai felkészítés, valamint a kommunikációs és információs rendszerekkel való megismerkedés. A kiképzés végén az újoncok esküt tesznek, ezt követően tartalékos katonákká válnak. Az állam természeti katasztrófák, például árvizek vagy tűzvészek esetén is bevetheti őket. Az előzetes tervek szerint évente 150 önkéntest képeznének ki, de elképzelhető, hogy ez a szám növekedni fog - mondta Martina Balleková, a védelmi minisztérium szóvivője.
 
A jelentkezőknek először egy egészségügyi és pszichikai alkalmasságot felmérő felvételi teszten kell átmenniük. A kiképzés alatt az önkéntesek zsoldot kapnak, naponta 4,45 eurót. Ezen kívül az étkezést, a szállást és a felszerelést is a hadsereg biztosítja számukra.
 
Az önkéntes kiképzésre jelentkezőknek a munkáltatójuk köteles szabadságot biztosítani és a kiképzés után visszahelyezni őket eredeti pozíciójába.




Moscow.media
Частные объявления сегодня





Rss.plus




Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
WTA

Дарья Касаткина выбыла из топ-10 WTA






AppMetrica: на праздниках в России мобильные игры запускались на 60 млн устройств

Росгвардия обеспечила безопасность матча КХЛ в Москве

Капремонт гимназии имени Татищева в Подмосковье завершен на 30%

Дептранс рассказал, когда прокат самокатов и велосипедов в Москве начнет работу