Kigyulladt egy üzem Budapesten, a lángok továbbterjedtek
Mintegy 120 négyzetmétert borítottak el a lángok, négy ember megsérült.
Mintegy 120 négyzetmétert borítottak el a lángok, négy ember megsérült.
Szombaton még csökkent az üzemanyagok ára.
Az euró is szerényen erősödött a dollárral szemben.
Egymás után kebelezi be a konkurenciát a Hungast Zrt., amely mind erősebben nyomul.
Ami a vita alapját képezi, én ezen a téren Teller Ede nézeteivel értek egyet.
Több írás is foglalkozott Kocsis Zoltán halála után a Nemzeti Filharmonikusok élén bekövetkezett változásokkal.
Hánykolódik Orbán kalózhajója, egyik vad hullám követi a másikat, s ezek nem is egy irányból csapkodják az oldalát.
Láttunk már fafaragással, vakolathímmel, noch dazu tükörcsempével díszített falusi házat is, képregényt azonban korábban sosem fedeztünk fel a kistelepülési homlokzatokon.
Süddeutsche Zeitung: ezzel a címmel számol be arról, hogy az átláthatóságra hivatkozva különféle törvényekkel nyomás alá helyezik a civil szervezeteket, mert az oligarchák és az áldemokraták így próbálják megszilárdítani a hatalmukat.
Népszava, 1946. április 6.
"Csak az ökör következetes..."
Találtuk: http://hafr.blog.hu
Balsors üldözi az Orbán-kormányok washingtoni nagyköveteit.
A csalás, az csalás, akárki követi is el, továbbá: Magyarországon senki sem állhat a törvények felett, hiába milliárdos.
Közel száz évre visszatekintve a magyar szakszervezetek története a mozgalom depolitizálásáról szól.
Örömmel tölt el, hogy a Csíki Sör márkanév használatáról sikerült megegyezni a Heineken Romániával.
A találkozót kénytelen lesz kihagyni a német bajnokságban szereplő Jakabfi Zsanett.
Vadkerti Attila az Ózd elleni mérkőzésen sérült meg súlyosan.
Az észak-koreai vendégmunkások napi 17 órát dolgoznak, s konténerekben laknak.
Az FTC vízilabdacsapata 19 év után nyerhet újra nemzetközi trófeát.
A magyar válogatottnak csodára lenne szüksége, hogy kijusson a 2018-as világbajnokságra. A csodában bízni értelmetlen.
Az angyalföldiek csapatkapitánya szerint a győzelem komoly lökést adna a játékosoknak.
A kultúra szerves részének tekinti a gasztronómiát, rendkívül izgalmasan tud róla beszélni.
A kultúra szerves részének tekinti a gasztronómiát, rendkívül izgalmasan tud róla beszélni.
A Depeche Mode Spirit című lemezéből hiányzik a spiritusz.