Rajk László halálára

Rövid lefolyású, súlyos betegség után, szeptember 11-én elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja.
"A magyar építészet egyik legösszetettebb, nyughatatlan alakja távozott. Azon kevesek egyike volt, akik vállalták, hogy épületeikkel konfrontatív módon formálják a közízlést és közgondolkodást" – ezt a szakma mondja róla, és fogadjuk el érvényesként. Ifjabb Rajk László 1949. január 26-án született. Édesapját, a kommunista diktatúra korábbi belügyminiszterét koncepciós per alapján az év októberében kivégezték, bebörtönzött édesanyjától pedig elvették a fiát. Gyermekotthonban, álnéven töltött öt évet, aztán kaphatta vissza csak igazi nevét, miután édesanyját, Földi Juliannát kiengedték, és újra egyesülhetett a család. A gimnáziumi évek után a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarán diplomázott 1972-ben. Három évig a Lakóterv, majd 1975-1986 között az IPARTERV építészeként dolgozott. 1975-1976-ban a montreali McGill egyetem hallgatója, 1978-1981 között mesteriskolás. Hivatalos megbízásokat itthon a nyolcvanas évektől nem kaphatott, kiutat erre részben a többedmagával működtetett Plusz Stúdió jelentett. A hetvenes évek közepétől foglalkozott színházi tervezéssel, eleinte Halász Péter lakásszínháza előadásainak díszlettervezőjeként, majd kisebb fővárosi és vidéki színházakban is. Filmes látvány- és díszlettervezőként is önálló karriert épített: a hetvenes évek végétől több tucat munka, többek közt a Megáll az idő (Gothár Péter, 1981), a Szerelem második vérig (Dobray György, 1987), a Miss Arizona (Sándor Pál, 1987), a Piroska és a farkas (Mészáros Márta, 1987) kötődik a nevéhez. Dolgozott többek között A london férfi (Tarr Béla, 2007), A torinói ló (Tarr Béla, 2010), a Saul fia (Nemes Jeles László, 2015), az 1945 (Török Ferenc, 2017), a Napszállta (Nemes Jeles László, 2018) című filmekben. 2009-ben az év látványtervezőjévé választották, 2016-ban az Art Directors’ Guild (Amerikai Látványtervezők Céhe) szakmai díját kapta. Rajk László építész és látványtervező volt, de egyben politikus ember is: a korai időktől a demokratikus ellenzék tagja; Galamb utcai lakásában működtette a „Rajk-butikot”, ahol szamizdat kiadványokat terjesztettek a rendőrség 1983-as közbelépéséig. 1989-es munkája, a Bachman Gáborral közösen tervezett Hősök terei építészeti installáció Nagy Imre és mártírtársainak újratemetéséhez a rendszerváltás időszakának egyik vizuális szimbólumává vált. 1988-ban alapító tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ). 1990-től 1996-ig az SZDSZ tagjaként parlamenti képviselő. A párt aktív tagja maradt a kétezres évekig; 2009-ben lépett ki.  1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet kapott, 1999-ben a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja lett, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, amelyet Bayer Zsolt újságíró kitüntetése miatt 2016-ban visszaadott. 2007-ben a Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki. 2016-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.  Rajk László a történelembe született – olvasom a közhelyet, de mint minden közhelyben, ebben is van igazság, mert mindannyian a történelembe születünk, de aztán, akarjuk vagy sem, némelyeket magasra röpít, a többséget meg lassan mozdítja a történelem a nem létező célja felé. Rajk Lászlót már akkor magasra sodorta a tisztító vihar, amikor apja újratemetésekor, 1956. október 6-án hétévesen édesanyja kezét fogva állt a Kerepesi úti temetőben. Innen indult és jutott el a demokratikus ellenzékig, a Kádár-rendszer elleni kíméletlen harcig. Ez az az életpálya és összetett habitus, ami több magyar generáció sajátja volt és maradt, megkerülhetetlen, egyben máig megemésztetlen szakasza a magyar múltnak. Egy igazi demokratát veszítettünk el. *  Rajk László idén januárban adott interjút lapunknak, amit itt olvashat.   (Belföld)