Az autoriter kormányzás közéletet romboló hatása igen érzékletesen mutatkozik meg a választási kampányok „vitának” nevezett rendezvényein

Ha valamit pontatlanul definiálnak, nem megfelelő szóval jelölnek, az általában azzal okoz komoly zavarokat, hogy a megjelölt jelenséget/eseményt akarjuk a rossz meghatározáshoz igazítani. Hiszen ha valamire azt mondjuk, az ez és ez, akkor miért nem az? Ejnye! Nem biztos, hogy ez jó megközelítés. Inkább a létező, valóságos dologból kéne kiindulni. Valami azért nem az gyakran, aminek nevezzük, mert más. Efféle eltévelyedés vitának jelölni azt az eseményt, amelyre a választási kampányok végén lehetőséget adnak médiumok, majd napokig, hasábokon át morogni, hogy ez nem is volt vita. Persze hogy nem volt vita, mert természeténél, funkciójánál, műfajánál fogva nem az. És nem is lehet az. Hiszen a vitának van egy fontos alapfeltétele: a résztvevőknek ugyan eltér a véleményük, de a megoldást keresik valamire, lényegében közösen. Miközben győzködik egymást, készek a hajlékonyságra, esetleg a meghátrálásra, a másik érveinek elfogadására. Ha ez a közös igazságkeresés hiányzik, inkább szempontrendszerek, javaslatok ütköztetéséről van szó. Amit megfelelő formalizálás esetén szintén jól lehet használni egy kérdés tisztázásánál. Durván leegyszerűsítve valami hasonlót látunk a bírósági tárgyalásokon. A vádnak és a védelemnek külön képviselője van, a bíró vagy az esküdtek döntenek. Őket kell meggyőzni.