Süveg Szilvia: Ágycsere

Lekapcsolod a villanyt? A nő bal karjával eltakarja a szemét, sóhajt. Mindjárt, mondja a férfi, és fölkel, a papucsát keresi, a kapcsolóhoz megy, de ahelyett, hogy lekapcsolná, kicsoszog a konyhába egy ­korty vízért. Kiszáradt a szám, mondja. A nő pulzusa a duplájára emelkedik. Az álmossága egy pillanat alatt elmúlik, legszívesebben káromkodna, de a férfi nem szereti a csúnya beszédet. Összeszorítja a száját, és lassan engedi ki a levegőt. Megint nem fogok tudni elaludni, gondolja. Megint iszik. Ez valami új szokás. Mintha a hangja is kásásabb lenne mostanában. A leheletének acetonszaga van. Lehet, hogy cukros.
A férfi a konyhában matat, tölt, kortyol, krákog, a pohár alját nekiüti a konyhapultnak. Legalább a mosogatóba rakd be, ha már el nem mosod, kiabál ki a szobából a nő. A férfi hallja. Jó erősen megnyitja a csapot, de a poharat a pulton hagyja. Hangosan kérdi a nőt, mit mondtál? Nem hallom, mert folyik a víz. A nő nem válaszol. Ha ennyit iszik, éjjel biztosan ki kell majd mennie wc-re, és akkor ő újra felébred. Ha elalszik addig egyáltalán. Töltsek neked is, kérdezi a férfi. A nő szó nélkül az oldalára fordul. Vagy te nem vagy szomjas? Érdekes, hogy én mindig este szomjazok meg. A nő még mindig néma, aztán valamivel halkabban mégis megszólal. Tudod, hogy én lefekvés előtt már nem iszom. Nézi a konyhában álló férjét, és megismerkedésük első pillanatára gondol, amikor a férfi a válla fölött hátrapillantott rá, talán megérezte, hogy nézi. Ő beleremegett, és akkor, ott, egészen biztosan tudta, hogy ő az. Most már azt is tudja, hogy tévedett. Átverték az ösztönei. A férfi testét egészen véznának látja, a fejét meg aránytalanul nagynak. Mintha házasságuk alatt a teste egy mérettel kisebbé vált volna, csak a feje maradt ugyanakkora. A nő most is sejti, hogy a férfi érzi a tekintetét, úgyhogy a mobilját kezdi el nyomkodni. Hátha megkérdezi, ki az, akinek írsz. Talán rákérdez, van-e valakije. A férfi nem kérdez semmit. A nő némán dühöng. Jólesne neki, ha a férje legalább gyanakodna.
A férfi még a válása előtt vörös rózsával lepte meg. Majd később elárulta, hogy a volt feleségének is vitt egyet búcsúzóul. Ő már akkor tudta a végét ennek a dolognak, aztán mégis hozzáment.
Tulajdonképpen ő volt féltékeny a férje első feleségére, aki megcsalta a férfit. Utálta azt a nőt, de igazat adott neki. Igen, az ilyet meg kell csalni, máshogy kibírni nem lehet.
A férfi visszajön a szobába. Nem vagy álmos, kérdezi a nőt, és áll a villanykapcsoló mellett. Kapcsold már le azt a kurva lámpát, mondja a nő. A férfi nem szól. A sötétben az ágyhoz matat. Véletlen a felesége combjához ér, az asszony felhúzza a térdét. A férfi lefekszik, vár, mocorog, krákog, keresi a legjobb fekvést, a szomszédból, ahol szintén egy pár lakik, félreérthetetlen hangok szűrődnek át. Alszol, kérdezi a férfi. A nő nem szól. A férfi a nő felé nyúl, a vállát keresi, de mielőtt elérné, a nő megszólal. Hogy aludnék már, ilyen zajban. A férfi csak annyit mond, nem jó ez az ágy. Mi van az ággyal, kérdezi a nő. Azonnal eszébe jut, hogy kapcsolatuk hajnalán a férfi az IKEA-ba hívta randizni. Azt javasolta, nézzenek ágyat. A nő korainak és kínosnak találta az ötletet, de a férfi meggyőzte, hogy jó lesz ez, így belement. Végül ágyat nem vettek. Azóta se. Összeházasodtak, de az ágycsere elmaradt. Ez ugyanaz az ágy, amelyik… borzong bele az asszony. Kedve támad kikelni az ágyból, és felkapcsolni a villanyt. A férjét nézi, aki a fal felé fordulva fekszik. Te tényleg azt gondolod, hogy elhiszem, hogy alszol? A férfi azt mondja, eszembe jutott… Nem érdekel, kiáltja a nő. Nekem jutott eszembe, hogy aludhatnál a másik szobában.
A férfi fogja a párnát és a takarót. Nekem is ez jutott eszembe, mondja.