Bálity Csaba: Farmer

Fogoly, mutatott apám a töltött csirkére, aminek a lábait anyám összekötözte, hogy beférjen a szögletes jénai tálba. Leült végre az asztalhoz, anyám feldarabolta a csirkét, én az ujjammal kapartam ki a kanálból a nyúlós krumplipüré maradékát. Fél szemmel a tévét néztük. Apám megint addig barkácsolt a mosókonyhából átalakított műhelyben, amíg kihűlt az ebéd, és a vasárnap délutáni film is elkezdődött. Lomtalanítás volt éppen, az utcán egy szék miatt vitatkoztak hárman, a tévé tetején, aranyozott keretben apám pózolt egy ponttyal, a képernyő fekete csíkjai burokba zárták a bőrdzsekiket, a Cadillac csillogó hűtőrácsát, az autóból harsogó rock and rollt, Travolta minden mozdulatát. Anyám behozott egy sört a hűtőből, lefejtette a csontokról a megmaradt húst, apám töltött magának, a hab majdnem túlfutott a pohár peremén, de még időben belekortyolt, így csak az üvegről lecsorgó pára hagyott nyomott az abroszon. Ezekben a göncökben járnak iskolába? Képzelem, mit szólna a Kerekesné, ha valaki ilyen szűk nadrágot venne fel, bökött apám a tévé felé. Én arra tippeltem, hogy ráadna egy iskolaköpenyt. Anyám összeszedte a tányérokat, ez csak egy film, nem kell mindent elhinni, amit a tévében láttok, vonta meg a vállát.
Apám pontosan tudta, mennyire vágyom egy igazán jó farmerra, felhajtotta a maradék sört, némán böfögött egyet, aztán ünnepélyesen bejelentette, hogy kivisz Gyuri bácsihoz az Ecserire. Gyuri bácsi apámmal járt gimnáziumba, a szülei még mindig a szomszéd házban laktak. Apám szerint gátlásos gyerek volt, az osztály céltáblája, aki csak a matekdolgozatoknál számíthatott a többiek érdeklődésére. Mérnöknek készült, végül az apósa standján kötött ki az Ecserin, ahol nyugati holmikkal seftelt. Nyugatinak hívtunk mindent, ami elérhetetlennek tűnt, még a hamisított török ruhákat is. Hamar feltalálta magát, egyre magabiztosabbá vált, ezeknek vérében van a kereskedés, mesélte apám az érettségi találkozójuk után.
Csendben néztük a filmet, a Gyuriék abból élnek ilyen jól, hogy a sznoboknak dupla áron adnak el minden szart, csattant fel váratlanul anyám. Nem feleltünk, arra gondoltam, talán tényleg nem látja a különbséget a Jawa és a Harley–Davidson között. Az amerikai wurli­tzer ritmusra villogó színes neonjai és a Pipacs presszó légyszaros zenegépe között. Travolta ruhái és a Trapper farmer között.
Hétköznap délután mentünk ki a piacra, alig néhányan lézengtek. Apám két lépéssel megelőzött, kihúzta magát, igyekezett otthonosnak tűnni ebben a világban. Ha megvan a farmer, beugrunk még egy aftersévért, mutatott a kifőzde mögötti üzletsor felé. Az égett olaj szaga pont olyan volt, mint a Teleki téri piacon. Egy árus háromlábú széken ülve, a póló alól kilógó köldökkel kávézott, használt gázálarctáskákkal és rohamsisakokkal az asztalán, a keverőpálca belenyomódott az arcába, amikor szájához emelte a műanyag poharat. Odébb egy hintaszéken agancsnyelű bot feküdt, akár el is vihettük volna, mert a stand üresen állt, csak a Kossuth rádió szólt a sarokból.
Gyuri bácsi pici üzlete egy hullámlemezzel borított bódé volt, az előterében kifeszített zöld ponyván megült az esővíz. A kirakat felét plakát takarta, piros filctollal írták rá, hogy akciós nyugati farmerek. A széleknél felpön­dö­rödött fakó papíron egy férfi és egy nő nézte egymást. Gyuri bácsi újságot olvasott, Gas feliratú kék pólóban. Homlokára tolta a szemüvegét, feltápászkodott, amikor meglátott minket. Mondtam a gyereknek, hogy ha egy jó farmert akar, te vagy a mi emberünk, Gyurikám, kezdte apám köszönés helyett, aztán váratlanul mindkét oldalról arcon csókolta. Egy pillanatra zavarba jött, de hamar visszanyerte a nyugalmát.
Szevasz, nyújtotta felém a kezét. Bemutatkoztam, bólintott, de nem mondta a nevét. Milyenre gondoltál? Bármilyet tudok adni, mutatott végig a polcokon. Összehajtott nadrágokat húzott elő, feltette a szemüvegét, hogy ellenőrizze a méretet, aztán kiterítette a farmerokat a pultra. Az összes tetszett, alig tudtam köztük különbséget tenni, ahogyan a mai napig egyformának érzem a repülőtéri üzletek parfümjeinek illatát is. Apám is próbált bevonódni, mindegyikre tett valami megjegyzést, de ügyet se vetettünk rá. Pont ilyen márkájú aftersévet használok, mutatott egy világosabb darabra, aminek a farzsebére fekete-arannyal volt hímezve, hogy denim since 1947. Aztán egy indigókék nadrágra azt mondta, ez olyan, mint nálunk a téemkás munkaruhája. Végül a világosabbat választottam. Apám széles mozdulattal húzta elő a pénztárcáját, Gyuri bácsi eltűnt a raktárban, a meglebbenő függöny mögött bálákban álltak a ruhák. Egy farmerdzsekit maga előtt tartva tért vissza. Ez a párja, mutatott a hímzésre. Nem gondoltunk öltönyre, hebegte apám, nekem meg fel se tűnt, mennyire nevetséges, ahogy a farmernadrágot meg a dzsekit öltönynek nevezi. Szólnom kellett volna, hogy elég lesz a nadrág is, vagy azt mondani, nem tetszik a dzseki. Tudtam, elárulom, ha ezt is megvetetem vele, mert apám sose ismerné be, hogy nincsen pénzünk mindkettőre, mégis megbabonázva néztem a pultra terített dzsekin a hímzett betűket, mint egy autópályára tévedt állat a közeledő kamion fényszóróját. Gyuri bácsi számolatlanul dobta apám félhavi fizetését a pult alatti fiókba, mindjárt adok vissza egy százast, kotorászott a bankjegyek között, beletúrt a zsebébe is, de apám leintette.
Arcszeszt se vettünk, szótlanul sétáltunk a megállóig, én vittem a szatyrot, pedig legszívesebben magamon hagytam volna a dzsekit. Nem akartam a villamoson elővenni, de úgy tartottam az ölemben, hogy bármikor rá tudjak pillantani. Éreztem, hogy holnaptól minden más lesz. Láttam magam előtt a visszeres lábú takarítónőt, aki soha többé nem fog rám ordítani, amikor végigvonulok a vizes folyosón, fülem mögé tett cigarettával. Ezentúl nem csak a fiúvécé piszoárjai között merek majd rágyújtani. Bőrömön éreztem az irigykedő pillantásokat és a szabadság mindenkit magával ragadó érzését. Elképzeltem, ahogyan a lányok Kerekesné arcába nevetnek, amikor a házirendre hivatkozva előveszi köpenye zsebéből a vattapamacsot és a körömlakklemosót. Végre elhívhatom Annát fagyizni. Felelésnél a matektanár gyorsan átlapozza a nevemnél a naplót.
Apám nem nézett a szatyorra, az ablakon bámult kifelé. Egy autó keresztbe állt a sínen, a villamos csengetett, mintha a hangra ocsúdott volna fel. A Gyuri most sem hazudtolta meg magát, anyád meg fog ezért ölni, morogta.
Mutassátok a szuper farmert, kiabálta anyám a konyhából, amikor meghallotta a kulcscsörgést. Öltöny lett, húztam elő a szatyorból a dzsekit és a nadrágot. Meg se kérdezem, mennyibe került, mondta anyám olyan hangsúllyal, hogy egyértelmű volt, csak ez érdekli. Megkaptuk olcsóbban, nagyon rendes volt a Gyuri, előzött meg apám, és mondott egy összeget. Anyám konyharuhával törölgette a kezét, felváltva bámult rám, apámra, a nadrágra, majd a dzsekire. Nem vagytok normálisak, mondta, amikor apám elismételte az összeget, aminek a dupláját hagytuk az Ecserin. Egy pillanatig habozott, mondjon-e valamit, végül szó nélkül ment vissza a konyhába, apám hosszan nézett utána, az orrnyerge két oldalán mély ráncok jelentek meg. Ha már így alakult, felesleges anyádat kiborítani, lazította meg a pecsétes nyakkendőjét. Elnéztem a kitérdelt, kopott nadrágját, és hálás voltam, hogy én ezentúl mindenkinél jobb cuccokban járhatok majd. Elővettem egy vállfát. Felakasztottam az öltönyt a szekrényajtóra, az ágyamon végigdőlve gyönyörködtem benne. A rádióban a délutáni kívánságműsor ment. Bon Jovi is lelkesen nézett a falról, és tudtam, hogy az igazi elismerésre se kell már sokat várnom.
De ha szombat este táncol, fejre áll az egész világ, szólt a hangfalból. Nem akartam, hogy ez a dallam tapadjon meg a fejemben, sehogyan se illett a farmerhez. Lenyomtam a play gombot, a magnóban az a kazetta volt, amit Gabitól kaptam kölcsön. Egy halvány, utolsó emlék: megfogtam egy pincérnő mellét.
A fal mellett menjél már, ne a vizes kövön, förmedt rám a takarítónő, amikor kiléptem az ebédlőből. A dzsekimen érződött a kelkáposzta-főzelék szaga. Gabi csapódott mellém a hipós víztől csíkos folyosón. Egész jó a gatyád, nézett végig rajtam, amikor kiléptünk a kapun. Az öngyújtójával játszott, miközben együtt gyalogoltunk a villamoshoz. Az Ecserin vettem, válaszoltam leplezetlen büszkeséggel. Én is kinéztem egyet magamnak a Váci utcában, mondta, harmadszorra tudta csak meggyújtani a benzines öngyújtót, a láng lobogott a langyos szélben, mintha szándékosan próbálná elkerülni a szájából lógó cigaretta végét. Széthúzta a cipzárt a hátizsákján, csak a fülest vette elő. Ezt hallgasd meg, nyúlt be a táskába, megnyomta a gombot a walkmanjén. Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac. Az élet nem álom, holnap ébredek. Közel hajoltunk a fülhallgató narancssárga szivacsához, együtt hallgattuk a zenét, majdnem összeért a homlokunk. Nem lehet hangosabban, kérdeztem. Lemerül az elem, rázta meg a fejét, az utca végén feltűnt a villamos. A szemközti megállóban Máté ült a padon, Annával összebújva lapozgattak egy színes magazint. Gabi füttyentett, jössz ma focizni, kérdezte. Máté felnézett az újságból, megrázta a fejét, a lábára mutatott, nem tudok, mondta, olyan hangsúllyal, mintha tényleg sajnálná. A hófehér Puma cipője szinte ragyogott a szürke aszfalton. Gabi legyintett, hallottad, hogy a Bordás görögben volt a külkeres faterjával, fordult felém. Töriórán tart majd élménybeszámolót, csinált egy csomó diát. Mindenkinek le kell menni a könyvtárba, a béseknek is. Két megállót mentünk együtt, miután leszállt, az üres ülésére tettem a táskámat. A kora délutáni verőfényben megláttam a tükörképemet az ablakon, a hátizsák pántja kikezdte a dzsekim mellén a hímzést. Nem volt feltűnő, de az én szememet bántotta.
Az előszobában lerúgtam a cipőmet, lábammal löktem be a polc alá. Magamra csuktam a szobámat, ez a város egy távoli bolygó, itt élni nem rossz és itt élni nem jó, szólt Menyhárt Jenő hangja a magnóból. Elővettem a feladatgyűjteményt, szerdára felelést ígért a matektanár. Úgy akasztottam a dzsekit a szekrényajtóra, hogy a hímzés a fal felé legyen.