Az Emmi volt vezetője először a miniszterelnöknek, majd a teremtőnek mond köszönetet.
Megkutatták, mik a nőket érintő legégetőbb problémák. Úgy érzik, az államtól és a pártoktól is hiába várnak segítséget.
Angela Merkel német kancellár szerint nincs értelme csatlakozási céldátumokról beszélni az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésével kapcsolatban, mert egy ország felvételét nem az idő, hanem a felkészülés előrehaladása határozza meg.
Kína a Dél-kínai-tenger szinte teljes egészét sajátjának tartja, felségterületeként kezel több, a közelmúltban mesterségesen létrehozott, kikötőkkel és kifutópályákkal felszerelt földdarabot a tengeren, valamint megkezdte ezek militarizálását is. Most a Rosnefttel kerültek szembe.
Cserébe sok fizetős helyen fejlesztések és felújítások történtek.
Szolnok külterületén egy személygépkocsival ütközött.
A Békés megyei Medgyesegyháza hosszú évek óta szenved a cigányok által elkövetett bűncselekményektől. A település vezetősége inkább a magyarok védelmére kelő MÖM-től határolódik el. [...]
A szenegáliak Lengyelországgal, Japánnal és Kolumbiával kerültek egy csoportba a vb-n.
A romák évszázadokon keresztül üldöztetésnek és megaláztatásnak voltak kitéve. Németországban Hitler hatalomra jutását követően az ellenük emelt törvények egyre inkább faji alapon határozták meg őket, ami végül tömeges deportálásukhoz és meggyilkolásukhoz vezetett.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint május 20-án és 21-én az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint indulnak a fővárosi közösségi közlekedési járatok. Vasárn [...]
Swing a főváros körül.
Ordenáré módon beszélt a pedagógusokkal és a képviselő-testülettel Ács momentumos cigány polgármestere. A település felháborodott az eseten, Lakatos Béla pedig elmenekült az N1TV elől. [...]
A Magyar Sajtófotó Kiállítások elindítója és szellemi atyja tavaly hunyt el.
Játszmalabdánál szenvedett izomsérülést az argentin klasszis Rómában.
Játszmalabdánál szenvedett izomsérülést az argentin klasszis.
Soha akkora érdeklődés nem övezett még egyetlen színházi előadást sem a világon, mint a Harry Potter és az elátkozott gyermeket, J. K. Rowling nyolcadik varázslótörténetét. Mi is másfél éve próbáltunk bejutni rá. Most sikerült.
Az időskori elbutulás megelőzésére azonban még mindig jó.
A történelem bővelkedik különös és bizarr halálnemekben, de a 18. század második felében uralkodó svéd király, Adolf Frigyes esete valószínűleg túltesz mindenen. Az édesszájú királyt ugyanis egy húshagyókeddi lakomán érte a végzete, miután az ekkor elfogyasztott hatalmas ételmennyiség egyszerűen túl sok volt a szervezetének.
Hiba volt közzétenni egy olyan Netanjahu-rajzot, amelyet néhányan antiszemitának tarthattak – így kért bocsánatot a müncheni központú német napilap, a Süddeutsche Zeitung szerkesztősége. A karik [...]
Franciaország szigorítana a lányokat-asszonyokat védő törvényen.
A csúcshő 25 fok körül alakul.
Szabadrúgásgóllal kezdődött a Puskás-kupa.
Az MTI nem tudósított róla, de azért megtörtént: a Palesztin Nemzeti Hatóság elítélte azokat az országokat - köztük hazánkat -, amelyek helyeselték az amerikai nagykövetség áthelyezését Jeruzsálembe. [...]