Újított az UEFA: a Vidi ismét összekerülhet a már kiütött luxemburgival
Az is új, hogy már hétfőn kihúzzák az ágakat.
Az is új, hogy már hétfőn kihúzzák az ágakat.
A diákok szerint három évig gyakorlatilag semmi hasznosat nem tanítottak nekik. Hiába küzdöttek a szülők is, a vezetőség csak az utolsó pillanatban próbálta menteni a helyzetet, akkor már hiába - írj [...]
Három góllal, 12-9-re nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott Hollandia ellen a barcelonai Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Märcz Tamás szövetségi kapitány csapata a négy közé jutásért kedden a címvédő, olimpiai bajnok Szerbiával találkozik.
Az amerikai külügy ötlete diplomáciai botrányt okozott, hiába nem ért volna sokat Mészáros Lőrinc médiabirodalma ellen. Az Obama-éra emberei bátorító gesztusnak szánták, kiábrándító üzenet lett belőle.
Több tízezer tiltakozó vonult az utcára vasárnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) bajor konzervatív párt jobbra tolódása és a "közbeszéd eldurvulása" ellen tiltakozzanak. A [...]
Csak kedden várható enyhülés.
A magyarok így a címvédő és olimpiai bajnok szerbekkel játszanak majd az elődöntőbe jutásért.
Egy kollégájuk temetéséről tartottak hazafelé, amikor tüzet nyitottak rájuk. Négyen válságos állapotban kerültek kórházba.
Hibázott Hamilton és a Mercedes is, de biztonságosan tették ezt.
Behívták a stewardok a Német GP-győztes angolt.
A Lugano középpályásának túl jól sikerült felszabadítania.
A Lugano középpályásának túl jól sikerült felszabadítania.
Azok, akik homeopátiát, gyógynövényeket és más alternatív terápiákat is alkalmaznak, kétszer nagyobb eséllyel halnak bele a rákba, mint azok, akik csak a hagyományos kezelésre bízzák magukat – i [...]
Hat gépkocsi összeütközött az M0-s autóút Szeged felé vezető oldalán, Dunaharasztinál vasárnap délután. Több kilométeres torlódásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek - közölte honlapján a rendőrség
Elveszítheti abszolút többségét a bajor tartományi választásokon az egyre inkább szélsőjobboldalra kacsingató, a nagykoalíciót is veszélyeztető CSU. Horts Seehofer rossz lóra tett, amikor szembement Angela Merkellel.
Hat személygépkocsi összeütközött az M0-s autóút Szeged felé vezető oldalán, Dunaharasztinál vasárnap délután. Több kilométeres torlódásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek – közölte a Pest [...]
A Krisna-völgyi Búcsút teszteltük. Ha gyerekkel megyünk, az húzza a családot rendesen. Egy percre nincs megállás.
Magyarország két leggazdagabb embere jól van, bezzeg a Blackbird.
Előbb nem jött az eső, majd mikor már mindenki azt hitte, száraz marad a pálya, lecsapott. Vettel kiesett, bejött a safty car, így a címvédő került az élre.
Legalább 220 migránst mentett ki vasárnap a tengerből a spanyol mentőszolgálat a Gibraltári-szorosban, Spanyolország partjainál. A hatóság hajói több mentőakciós hajtottak végre a nap folyamán a térs [...]
Most már végre nevük is van, Miraitova és Szomeiti.
Az angol a 14. helyről indulva nyert, de egy merész húzás is kellett a sikerhez. Vettel az élről esett ki az esőben, újra Hamilton vezeti a világbajnokságot.
Afgán sajtójelentések szerint nagy erejű robbanás történt vasárnap a kabuli repülőtér közvetlen közelében röviddel azt követően, hogy több mint egyéves száműzetés után visszatért Afganisztánba Abdul R [...]