Kálmán Olga helyettese annyira nem izgatta a nézőket - itt vannak az ismét fideszes Hír TV első napjának számai
Az ismét kormánybarát hírtévé első estéjét kevesebben nézték, mint egy átlagos júniusi szerdát, pedig Orbán-beszédet is adtak.
Az ismét kormánybarát hírtévé első estéjét kevesebben nézték, mint egy átlagos júniusi szerdát, pedig Orbán-beszédet is adtak.
Szerdán lépett életbe a nikáb, illetve a burka és más, arcot eltakaró ruhadarabok viselését tiltó törvény Dániában.
Az Egyesült Királyságban fogták el, majd 2018. augusztus elsején átadták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának azt az európai elfogatóparancs alapján körözött 41 éves őcsényi férfit, [...]
A miniszterelnök gyülekezetének parókiáját fejezik be a támogatásból.
Csütörtökön átlépte a mágikus értékhatárt a techcég.
A férfi megtisztulást ígért a szexért cserébe, valamint azt állította, hogy a szex elengehetetlen része a vallásban való elmélyülésnek.
Manuel Schüttengruber egyik ítélete olyan rossz volt, hogy precedenst teremtett az osztrák bajnokságban.
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár közös közl [...]
A Ryanair után már a Wizz Air ellen is vizsgálat indult.
A melegedő tavaszi időjárás során érkező vihar 130-150 centis hóval lepte be a keleti partot. A nagyvárosokban sem lehetett sokáig megfelelő élelmiszerhez jutni, a lakosokat pedig otthonaikba zárt az erős szél miatt néhány esetben 15 méteresre növekedő hóhalom. Az 1888. márciusi pusztítás során százak veszítették életüket az amerikai kontinensen.
10-ből 8 nő nem érzi magát biztonságban éjszaka az utcán, de 4-en még nappal sem. A jövőben több százezer forintnyi pénzbírság sújthatja az elkövetőket.
A Manchester Unitednek kellett a legtöbbet fizetni, de az Arsenal volt a legbalszerencsésebb.
A Mi Hazánk feljelentést tesz bennfentes kereskedelem bűncselekménye miatt, mert a bankok eltitkolták a BÉT (Budapesti Értéktőzsde) 2004 októberi jelentését, amelyben 2014 év végéig "megjósolták& [...]
Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.
A brazil sztár nem Párizsban, hanem Kínában csatlakozott a kerethez, már a meze is megvan a következő szezonra.
A Hungerit Holding megszerezte a Hungerit baromfifeldolgozót.
Puljezevics Nenadot megműtötték, az állapota stabil.
A Fortnite sokkal élvezhetőbb, ha a gyereknek sikerélménye van. Az meg minden pénzt megér.
A kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus hatvannégy éves korában halt meg.
Már a brazíliai díjátadó helyszínén ellopták a matematika Nobel-díjának is nevezett Fields-érmet az egyik kitüntetettől, Caucher Birkartól.
Két helyen robbant út szélén elhelyezett bomba.
A tőrvívó Elek Ilona Hitler előtt nyert először, ő a magyar sport első olimpiai bajnoknője. A háború után 41 évesen védte meg a címét. 70 éve történt.
Három embert kórházba vittek, egy rendőrt a helyszínen elláttak.