Százezrekkel tartozik szakdolgozóinak a Honvédkórház
Újabb aggasztó dokumentumot kaptunk az ország legnagyobb sürgősségi osztályának állapotáról.
Újabb aggasztó dokumentumot kaptunk az ország legnagyobb sürgősségi osztályának állapotáról.
A Nílus folyó deltájában létezett egyik legősibb településre bukkant egy egyiptomi-francia régészcsoport, a maradványok a fáraók kora előtti időkből, ötezer évvel ezelőttről származnak - adta hírül vasárnap az al-Ahram egyiptomi napilap honlapja.
A szakma legjobbjait díjazták a Szinkronikum gálán, ahol Szersén Gyula színművész vehette át az életműdíjat.
Nagy-Britannia március 30-án kívánja elhagyni az Európai Uniót, de a felek a válásról szóló megállapodást az eredeti tervek szerint még az október 18-19-i uniós csúcs előtt szeretnék nyélbe ütni, hogy elegendő időt hagyjanak a parlamenteknek az ügylet jóváhagyására - ebben viszont egyre kevesebben bíznak.
A Ferrari otthonában, Vettel-baleset és oda-vissza előzések után nyert az angol. Százezren csalódtak.
Kihúzni 6 számot a 45-ből. Ma is megtörtént.
A nők és a férfiak nyugdíjkorhatára is öt évvel emelkedne. Putyin a nőknél eredetileg nyolcat akart emelni.
Mire megy Détári Lajos Lanzafaméval szemben. Kispesti szimpátiaszavazás.
Szeptembertől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP károsanyag-kibocsátási teszten átesett új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban, emiatt késedelmek alakultak ki az új járművek forgalomba helyezésénél.
Szeptember elsejétől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten átesett új gép [...]
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, ezzel 30 pontra növelte az előnyét a vb-pontversenyben a most negyedik Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.
A 35 . játékhéten az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
Többek közt három aranyat szereztek a magyar tájékozódási búvárúszók a sportág Gyékényesen megrendezett Európa-bajnokságán.
Évente mintegy nyolcmillió tonna műanyag kerül az óceánok, tengerek vízébe. A pápa közös fellépést sürget.
Egyes helyeken jégeső is lehet az országban, máshol akár 32 fok melegre is lehet számítani.
Szerbia-szerte 33 iskolában, 344 migránsgyerek kezdte meg a tanévet – közölte vasárnap a szerbiai menekültekkel és migránsokkal foglalkozó bizottság. A közlemény szerint jelenleg öt állandó men [...]
Az emléknapon fideszes országgyűlési képviselő és helyi fideszes polgármester is magasztalták az egykori kormányzót.
Jövőhéten is folytatódik a változékony időjárás, többször várhatók záporok, zivatarok.
Jövőhéten is folytatódik a változékony időjárás, többször várhatók záporok, zivatarok.
A látogató jól szabott öltönyben volt, mellényéből zsebóra lánca kandikált ki. Szép fehér szakálla s bajsza ápolt és pedáns egyén benyomását keltette, tekintette kicsit szigorúnak tűnt
Egy király a barcelonai rendőrőrsön landolt, az ötös lottó sorsolásának megdöbbentő részleteit írtuk meg. Tőmondat.
Kész a tárgyalások rövid idejű meghosszabbítására, hogy lezárják a Londonnal folytatott egyeztetést, amelyet november közepére be kell fejezni – jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottsá [...]