Milánó is esélyes a 2026-os téli olimpiára
2019 júniusában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a téli játékok helyszínéről.
2019 júniusában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a téli játékok helyszínéről.
Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden azt mondta az MTI-nek, hogy egy Budapestről Miskolcra közlekedő InterCity takarításánál bukkantak az erősen korro [...]
Fehérellenes zsidó összeesküvés áll a Brett Kannavaugh főbírót érő vádak mögött – üzentek a szórólapok terjesztői. Az akció mögött egy neonáci portál tábora állhat.
Egy gyalogost ütöttek el, a helyszínen meghalt.
Az áldozatot eddig ismeretlen körülmények között ütötték el egy útkereszteződésben.
Az új Pixel telefonok megint a kamerával igyekeznek hódítani, jön egy új tablet és okosotthon-központ is. Hipsztertelefonok és szervertermekből kölcsönzött biztonsági csipek a Google bemutatóján.
A röplapok szerint a szexuális zaklatással vádolt Brett Kavanaugh főbírót a zsidók támadják.
Idősek és diákok együtt vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a tervezett, inflációnál alacsonyabb nyugdíjemelés és a Macron-kabinet szocálisan érzéketlen politikája miatt.
Hogy mi lehet ez a csodálatos ajándék? Nem más, mint három szépséges ortodox zsidó rabbi... Ezt tudhatjuk meg az MTI alább olvasható híréből. A német főváros rabbiképző intézete, az 1873-ban alapít [...]
A többség számára fizetős elitegyetemet faragnának az egykori Közgázból, sőt, utána az egész magyar felsőoktatás ezt a modellt követheti.
2040-re lenulláznák az európai szén-dioxid-kibocsátást.
A parlamentnek így napirendre kell tűznie a korábban már elfogadott, de felfüggesztett tilalom újbóli bevezetését. A női egyenjogúság a vártnál kevesebb polgárt mozgatott meg.
Nyomozást indítottak.
A támadókat a zárt ajtó sem tartotta vissza, hatalmas késsel próbáltak végezni a sértettel.
650 milliárdos lyukat ütne a költségvetésen, egyelőre inkább nem vezetik be.
650 milliárdos lyukat ütne a költségvetésen, egyelőre inkább nem vezetik be.
Újabb személycsere történt a korábban már a teljes vezérkarát váltó MVM-nél. Az új kommunikációs vezetőnek lesz mit eltakar(íta)nia.
Lewis Hamilton nem nézi jó szemmel, hogy a média ízekre szedi Sebastian Vettelt és a Ferrarit a sorozatos hibák miatt, ezért védelmébe vette a német pilótát.
Egy óra alatt győzött a magyar teniszező a linzi keménypályás tenisztornán.
A Manchester United ikonja megvédte az edzőt, szerinte a játékosoktól is több kell.
Tizenöt tagállam tovább szigorítaná az Európai Unió klímavédelmi célkitűzéseit, amelyek értelmében a következő évtized végéig összességében 40 százalékkal kellene visszaszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.
Múlt vasárnap Wiesbadenben megalapították az Alternatíva Németországért (AfD) párt zsidó szervezetét (JAfD). A Zsidók Központi Tanácsa (ZdJ) és több mint 40 zsidó szervezet tiltakozását fejezte ki; kö [...]