Bűnösök diadala a Chicagóban
A székesfehérvári Chicago elsősorban táncban erős. A mozdulatok nyelvén sokszínűen mutatja meg a bűn és a túlélés útvesztőit. A zenét a helyi Helyőrségi Zenekar szolgáltatja.
A székesfehérvári Chicago elsősorban táncban erős. A mozdulatok nyelvén sokszínűen mutatja meg a bűn és a túlélés útvesztőit. A zenét a helyi Helyőrségi Zenekar szolgáltatja.
Szerintük a közlemény sérti Mészáros Lőrinc személyhez fűződő jogait.
Egy friss interjújában tősgyökeres környezetvédőnek nevezte magát az Egyesült Államok elnöke.
Szavakban már fellép az illegális migráció ellen az EU, de a valóságban inkább csak átcímkézi és legalizálja - erről beszélt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Két név forog a Barca-öltözőben.
Először a londoni luxusapartmanok körül bukkant fel több, különféle sötét ügyekben érintett név. Aztán kiderült, legalább egymilliárd forintot költöttek ingatlanra a budai hegyekben is.
Meglepetés lenne, ha nem az előző kiírás győztese, a Golden State Warriors érne oda ismét az első helyre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.
Utána már bírságolnak.
A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak alig több mint a negyede bízik már csak abban, hogy sikerül megállapodást elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. Ezzel szemben kétszer annyian tartanak életszínvonaluk romlásától a Brexit után, mint ahányan javulásban reménykednek.
A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A Jobbikból a héten távozó Volner János külön Facebook-bejegyzésben és nyilatkozatban is reagált Sneider Tamás Jobbik-elnök Indexnek adott interjújára. Sajnálom, hogy Sneider Tamás a vele készült f [...]
2018. február 25-én Hódmezővásárhelyen időközi polgármester-választást, Kiskunhalason időközi önkormányzati képviselő választást tartottak. Utóbbit a várakozásoknak megfelelően simán nyerte a Fidesz, míg Hódmezővásárhelyen óriási meglepetésre az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt győzött. A nap legfontosabb belpolitikai eseményéről beszámolt az Index és a kormányközeli sajtó is.
Az idei nagydíjas anyag a Honvédsuli civil szervezet munkájáról szól, melynek elkötelezett célja 10 és 18 év közti fiatalok fegyelemre, hazaszeretetre, bajtársiasságra való nevelése.
A szőke szexszimbólum és férje, Joe DiMaggio a nászútjukat töltötték Japánban 1954 februárjában, amikor Monroe meghívást kapott John E. Hull tábornoktól, az Egyesült Államok távol-keleti erőinek parancsnokától, hogy látogasson Koreába, és tegye tiszteletét az ott állomásozó katonáknál.
Kamionnal ütközött Abonynál. A sofőrt már nem tudták kimenteni.
A Duna vízszintje a Komáromtól kezdődő szakaszon alulmúlta a valaha mért legalacsonyabb értéket.
Az egyesült befektetési holding a BÉT negyedik legnagyobb cége lesz, a Telekommal holtversenyben.
Suzanne Vega novemberben rövid európai turnéra indul, amelynek során Budapesten is színpadra lép. A Népszava még imádott városában, New York-ban érte utol minden idők egyik legsikeresebb énekes-dalszerzőjét.
Eddig 14 áldozata van az áradásoknak.
Azt fogom javasolni a miniszterelnöknek, hogy akik 2020 után születnek, Magyarországon ne vásárolhassanak dohányterméket – jelentette be Lázár János a Tobacco Hungary konferencián Siófokon. A ne [...]
A Katona József Színház legendás előadása most is teltházas, de csütörtök este játsszák utoljára.
Az ország legrosszabb középiskoláiba járó gyerekeknek nem csak a tananyaggal, hanem lelki bajokkal és a szegénységgel is meg kell küzdeniük.