40 percet töltött a lavina alatt egy 12 éves kisfiú
A francia hegyimentők már-már letettek róla, amikor a mentőkutya a nyomára akadt.
A francia hegyimentők már-már letettek róla, amikor a mentőkutya a nyomára akadt.
Kommandós alakulatok is üldözik a két támadót, állítólag lövések is dördültek a rablás helyszínén.
Hárman könnyebben sérültek, egy ember került kórházba Londonban.
Karácsony elmúltával, az újév közeledtével lassan megfogalmazódnak az iránymutatások 2019-re, vagy éppen a különböző pártok és véleményformálók értékelik a 2018-as évet. Mostanság ugyan mindenki a ba [...]
Miután Kövér László érdemei elismerése mellett ócsárolta a mártír miniszterelnököt, Kovács Zoltán, korábbi kormányszóvivő is beszállt a Nagy Imréről kialakuló Facebook-vitába.
Vádat emeltek Svédországban csütörtökön hat ember ellen terrorista bűncselekmények címén – közölte a svéd ügyészség. A vádlottak egyebek között pénzt utaltak át az Iszlám Állam dzsihadista szerv [...]
A thai rendőrök megtalálták a két férfi holttestét.
Ő lett a 10. Chelsea-játék, aki átlépte a 100 gólos határt.
Szeged és Salgótarján után Dombóvár is bojkottálja a Munka törvénykönyvének új módosítását.
Több tonna drogot semmisített meg a hamburgi rendőrség; a kábítószer feketepiaci értéke mintegy 520 millió euró (166 milliárd forint) volt – közölte Stephan Meyns, a német vámhatóság szóvivője c [...]
Nemazalány és Lil G volt egyértelműen a Youtube legnagyobb sztárja 2018-ban, mi pedig velük forgattunk pár napon át, hogy bemutassuk az életüket.
Az elütött gyalogos a kórházban halt meg.
Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint csak így lehet megállítani az Orbán-rendszert, aminek Achilles-inát a májusi választás sikere jelentheti. A Fidesz szerint Ujhelyi egyszerűen Brüsszel embere.
2011-ben a tárgyalása utolsó napján menekült el. Dzsibutiban fogták el a Jemenben az al-Kaida vezetői közé kerülő Cherifet.
Idén nem kap újévi ajándékot a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó orosz űrhajós, Oleg Kononyenko, mert az ajándékok megsemmisültek a Szojuz-MSz-10 űrhajó októberi balesetekor - közölte Lilija Suj [...]
Az amerikai testvérpáros Abu-Dzabiban játszott bemutató meccset.
Az asszonyt csütörtökön délután ütötte el egy autó az 5-ös számú főúton.
A svéd AIK legendájának kristályosított DNS-ét dobta piacra. Csak 110 ezer forint.
Kína és az Egyesült Államok januárban megkezdi a két ország közötti kereskedelmi feszültség enyhítését célzó tárgyalásokat - erről a kínai kereskedelmi minisztérium illetékese számolt be csütörtökön.
Életfogytiglani börtönre ítélték korrupció miatt csütörtökön a délkelet-kínai Liaoning tartományban Ma Csient, a kínai kémelhárítás volt vezetőjét – tudatta közleményben a bíróság. Ma Csien vo [...]
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.