Добавить новость
ru24.net
World News in Hungarian
Октябрь
2019

Новости за 17.10.2019

Vízügyi befektetéseket sürgetnek

Nepszava 

Vízügyi beruházásokat sürget a Víz Világtalálkozó tegnapi, harmadik, utolsó napján kiadott Budapesti Felhívás. Ma a világon 2,2 milliárd embernek nincs megbízható ivóvize, 1,8 milliárdan pedig csak szennyezetthez jutnak hozzá - hangsúlyozta a konferenciát szervező Külgazdasági és Külügyminisztérium zárónapon felszólaló vezetője. Szijjártó Péter, aki tárgyalt India, Laosz, Kuvait és Észak-Macedónia szakminiszterével, az elvándorlás megelőzése végett helyi segítséget sürgetett. A konferencia fővédnöke... Читать дальше...

Vereckei Ákos Szerbiában főedző

Nepszava 

A kétszeres olimpiai-, hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok kajakos, Vereckei Ákos lett a szerb kajak-kenu válogatott főedzője. A szövetség végrehajtó bizottságának döntése alapján az elkövetkező négy évben Pavle Jovanov lesz a szövetségi kapitány, s a szakmai stábban még ketten kaptak helyet: a női részlegért felelős Miroszlav Rodics mellett Vereckei Ákos lesz a főedző. Az új szakmai stábot csütörtökön mutatták be a sajtónak.  (Sport)



Már csak a briteken múlik a Brexit lezárása, de épp ez a baj

Kitekinto 

Aláírták az új megállapodást az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről a tagországok vezetőinek csúcstalálkozóján csütörtökön Brüsszelben. Nagy-Britanniában azonban még vannak gondok.

Fáziskésés

Kuruc.info 

Jelképes, hogy sokszor a választások megfelelő értékelése és a további irányvonal meghatározása legalább olyan fontos, mint maga a voksolás eredménye. Nem árt ilyenkor rendszerezni az embernek a saját [...]

Jövő héten találkozik Erdogan és Putyin

Kitekinto 

Az orosz elnök szíriai különmegbízottja és a török elnöki szóvivő csütörtökön megállapodott arról, hogy Ankara és Moszkva továbbra is együttműködik Szíria területi épségének ügyében. Erdogan jövő hétfőn Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni Szíria ügyében.

Zavargások törtek ki, újra feltámadhat a katalán függetlenségi mozgalom

Nepszava 

A spanyol legfelsőbb bíróság zendülés vádjával elítélte a katalán függetlenségi mozgalom kilenc vezetőjét a 2017-es alkotmányellenes függetlenségi népszavazás miatt. Az ítélethirdetés után tüntetések és utcai összecsapások alakultak ki a régió városaiban, kilencvenen megsérültek. (Fotógaléria)

Новости России
Москва

Топ-5 самых ярких зарубежных архитектурных проектов на первичном рынке Москвы


Idén is beárazták a legnagyobb márkákat

Kitekinto 

Immár a hetedik egymást követő évben lett az Apple és a Google a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában. A százas rangsorban szereplő cégek együttes márkaértéke 2130 milliárd dollár


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Людмила Самсонова

Теннисистка Самсонова вышла в финал турнира в Хертогенбосхе






Посол Степанов: Россия ответит на очередной раунд санкций со стороны Канады

Строитель БАМа, работник филиала «Московский» компании «ЛокоТех-Сервис» награжден Почетным знаком за безупречный труд

Путин: подготовлен документ, который ляжет в основу отношений России и КНДР

Источник 360.ru: в Марьино на Люблинской улице мужчина выпал из окна многоэтажки