Добавить новость
ru24.net
World News in Hungarian
Декабрь
2019

Новости за 31.12.2019

Forgalommal szemben autózott az M0-áson egy román nő, még a rendőrautónak is nekiment

Nepszava 

Éjjel kettő körül riasztották a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját azzal, hogy az M0-ás autóúton, a Megyeri-híd irányába egy jármű a forgalommal szemben halad - írja a police.hu. A bejelentés után több rendőri egység is azonnal a helyszínhez, valamint a környező kihajtókhoz indult, közben újabb bejelentés érkezett arról, hogy Üllő térségében a forgalommal szemben haladó autó egy kamionnal ütközött, majd a helyszínről továbbhajtott. Az eset során személyi sérülés nem történt. Читать дальше...

Reggel hatkor már nekilátnak a szilveszter nyomainak eltakarításának Budapesten

Nepszava 

Január elsején reggel hat órakor kezdik meg a szilveszteri ünneplés utáni újévi takarítást Budapesten - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Tájékoztatásuk szerint a társaság dolgozói az óévet búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein, a kis- és nagykörúton, valamint az aluljárókban és azok környékén kézi és gépi erővel kezdik meg a takarítást az év első napján. A munkát várhatóan kora délutánra fejezik be. A rendezvények helyszíneiről, a belvárosi utcákról és terekről... Читать дальше...

Hét híres ember bizarr szokásai

Mult-kor 

A csillagok fényesen ragyognak innen a messziségből nézve. Ám ha közelebb kerülsz hozzájuk, elég elviselhetetlenné válhatnak. Valahogy ugyanez mondható el az egykor élt korszakos művészekről, zsenikről és géniuszokról. Sokuk meglehetősen különc, olykor tragikusan bizarr szokásokkal bírt.

Agyonvert egy nőt Kőbányán ez a sejthalmaz

Kuruc.info 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az "ismeretlen elkövető" 2019. december [...]

Karddal ment az autó ellen egy tarnazsadányi erőforrás

Kuruc.info 

A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság és rongálás bűncselekmények elkövetése miatt indított eljárást egy tarnazsadányi lakossal szemben. A nyomozás adatai alapján a 19 éves gyanúsí [...]



Rejtő és Kern különleges találkozása

Nepszava 

Nehéz jobb párosítást elképzelni: Rejtő Jenő elvetemült és szeretni való karakterei Kern András sokszínű hangján szólalnak meg az otthonunkban. (Kultúra)

Mennyire emlékszel a 2010-es évekre? Teszteld tudásod kvízünkkel!

Noizz.hu 

Véget ér egy évtized, amiről koránt sem mondható el, hogy unalmas lett volna. Elvégre Elon Musk cége kilőtt egy autót a világűrbe; megválasztottak amerikai elnöknek egy valóságshow-szereplőt; az internet pedig teljesen rákattant egy mogorva macskára.

Новости России
Москва

Топ-5 самых ярких зарубежных архитектурных проектов на первичном рынке Москвы


Megdőlt a hidegrekord Indiában

Index 

Az országban 1901 óta mérik a hőmérsékletet, a Delhiben mért napközbeni 9,4 fok az eddigi leghidegebb. Annyira szokatlan az ilyen hideg idő erre, hogy a legtöbb háztartásban fűtés sincs.


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Людмила Самсонова

Людмила Самсонова не отдала голландскую траву // Она продолжила серию российских побед на теннисном турнире в Хертогенбосе






В «Туриаде» ПФО впервые участвуют спортсмены из центральной России

Азербайджанская диаспора и стрельба на свадьбе. Перехват под стенами Кремля напомнил о словах Толстого

«То, что эти дети делают на рояле — за гранью нормальности» // Рена Шерешевская о лауреатах конкурса молодых пианистов Grand Piano Competition

Ознака відчаю і привід для занепокоєння. У США прокоментували візит Путіна до Північної Кореї