Mario Balotelli az olasz másodosztályba igazolt
A balhéiról elhíresült olasz fenegyerek Silvio Berlusconi csapatában folytatja pályafutását.
A balhéiról elhíresült olasz fenegyerek Silvio Berlusconi csapatában folytatja pályafutását.
Sallai Roland csapata értékes döntetlent játszott a BL-ben parádézó Mönchengladbch ellen.
Donald Trump amerikai elnök választási kampánycsapata bírósági keresetet nyújtott be Georgia államban az ottani eredmény érvénytelenítéséért, amely már sokadik kísérletük arra, hogy megfordítsák az or [...]
Nem kerülnek karanténba Romániában és negatív koronavírustesztet sem kell felmutatniuk a határon azoknak a külföldről érkezőknek, akik 24 órán belül elhagyják az ország területét - közölte szombaton a [...]
A hétvégén helyi idő szerint reggel 7 és 21 óra között lehet szavazni.
A buszsofőrök és az utasok védelmében intézkedtek.
A Regio Játék becslése szerint az éves magyar játékpiaci forgalom meghaladhatja az 50 milliárd forintot, melynek fele, 25-27 milliárd forint a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik - közölt [...]
A zalaegerszegiek két elveszített meccs után győztek újra az OTP Bank Ligában.
Feloldotta a magyar baromfihúsra februárban kivetett behozatali tilalmat a Fülöp-szigeteki agrárminisztérium - közölte a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton. Szijjártó Péter e [...]
Ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus elleni védőoltás Szlovéniában, a kormány erre vonatkozóan elfogadta a nemzeti oltási tervet - közölte a helyi sajtó szombaton. A lakosság beoltása januárban kezdődhet meg a Pfizer és a BioNTech vakcinájával.
Читать дальше...Napokon belül itt lehet a dokumentáció, amelynek alapján dönthetnek a megrendelésről.
A karambol a KÖKI Terminálnál történt.
Bahrein nem engedélyezi olyan izraeli áruk behozatalát, amelyeket a megszállt palesztin területeken, a ciszjordániai zsidó telepeken állítottak elő - közölte a BNA bahreini állami hírügynökség. A BNA [...]
Az általa vezetett autó átsodródott a bal oldali sávba, és karambolozott egy szembe jövő kocsival. (Bűnügy-baleset)
Hét órán át tartó heves vita után a szlovén parlament kulturális bizottsága határozatban szólította fel a kormány kommunikációs hivatalát (UKOM), hogy állítsa helyre a szlovén hírügynökség (STA) finan [...]
A legmagasabb kategóriában ez majdnem félmillió forint lehet.
Egy fiatal novaji nő vesztette életét.
Magyarországon is százezreket érint a családon belüli erőszak, de a látencia miatt ez a szám akár millió feletti is lehet. Egy áruházlánc kampányba kezdett, hogy felhívja a figyelmet a sokszor láthatatlan problémára, kisfilmje miatt azonban felháborodtak a férfiszervezetek, mondván: diszkrimináció történt. Megnéztük, valójában kik az érintettek és ki lehet-e mondani, hogy a párkapcsolati erőszaknak neme van? Szakértők beszéltek arról: a kormány messze nem tesz eleget azért, hogy csökkenjen a bántalmazottak száma. Читать дальше...
Egy ember meghalt és kettő megsérült abban a balesetben, amely Eger és Ostoros között történt - tudatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel. Soltész Bálint elmondta: az [...]
Kedden kerül az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának napirendjére egy határozati javaslat, amely alapján betiltanák a vadállatok szórakoztató műsorokban való szerepeltetését. A Párbeszéd Magyarországért javaslata mellett a koronavírus-korlátozások miatt online demonstráció zajlik, amelyet az Együtt az Állatokért & a Földért, a Vegán Állatvédelem és a magyar Vegán Aktivisták szerveznek.