20 millió amerikait fenyeget a kilakoltatás
A legoptimistább becslés szerint Florida állam lakosságával egyenlő a kilakoltatás által fenyegetettek száma.
A legoptimistább becslés szerint Florida állam lakosságával egyenlő a kilakoltatás által fenyegetettek száma.
Sürgős támogatást kért a svéd tisztifőorvos szerdán a kormánytól a koronavírus-járvány második hulláma következtében túlterhelt stockholmi kórházak megsegítése érdekében. A tisztifőorvos szerint ég [...]
Az erőszakos egyenruhást még le is fokozhatják, egyebek mellett azért, mert élettársának feje a betonba "ütődött". (Bűnügy-baleset)
A függönytartóknak, karnisoknak számtalan típusa ismert. Természetesen nem csak úgy csoportosíthatjuk őket, hogy milyen anyagból készültek vagy hogy milyen színűek.
Az észak-amerikai ország 76 millió dózist kap.
Az egész amerikai történelemben precedens nélküli beadvány született. Lehet, hogy a főügyész csak menekül a 99 éves börtönbüntetés elől.
A 27 éves úszó magyarázatot adott arra, miért nem indult el az országos bajnokság 200 méteres pillangó döntőjében.
November 17-én álltak online rajthoz a közgazdász ötletverseny indulói. Minden felsőoktatási hallgató nevezhetett, aki kellő ambícióval rendelkezik a koronavírus válság okozta gazdasági kihívások leküzdését és a talpraállás leghatékonyabb megvalósítását illetően.
Читать дальше...Ha az UEFA bűnösnek találja Sebastian Coltescut, hosszú kényszerpihenő várhat rá.
Kompromisszumot kötött az Európai Unió soros elnökségét ellátó Németországgal a két vétót bejelentő tagállam, Lengyelország és Magyarország a Bloomberg hírügynökség szerint, írja a Telex. Az alku rész [...]
Twitteren került elő egy videó, amelyen az látható, ahogy a Netflix őszi slágersorozata, a The Queen's Gambit zenekari darabjait rögzítik. Különösen érdekes, hogy a zenéjét szerző Carlos Rafael Rivera műveit egy magyar társulat, a Budapest Art Orchestra játszotta fel.
Azokat a területeket erősítenék, ahol gyengébb a tagállami kapacitás. (Külföld)
Ismét robbanásszerű emelkedésnek indulhat az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, ezért az eddigieknél jóval szigorúbb korlátozásokat kell bevezetni - mondta Angela Merkel kancellár szerdán a szövetségi parlamentben.
Читать дальше...Az Itron amerikai vállalat úgy tervezi, hogy a mérőeszközöket gyártó gödöllői gyáregységéből áthelyezi a termelést a cég más, többségében európai egységébe, és várhatóan 2022 elején bezárja a gyárat - [...]
Az Orbán-kormány volt minisztere ezt nagyobb problémának tartja, mint a vétózást. (Belföld)
Drámai szerepekben alakított a legjobban, de az igazi drámák a színházon kívül vártak rá, a század mindkét diktatúrája kirabolta, az egyik az életére is tört. A 130 évvel ezelőtt, 1890. december 9-én született, tehetséges és gyönyörűnek tartott színésznő életét a politikai elit álnoksága és az őrült rajongók szerelme is megkeserítette.
A WHO a 2019-es évet vizsgálta a leggyakoribb halált okozó betegségek szempontjából.
Eltérő módon ítélték meg az illetékes bíróságok a terrorizmus vádjával elítélt két székely férfi újabb szabadon bocsátási kérelmét. Amint a romániai bíróságok portálján közölték: a Brassói Bíróság ke [...]
Esetleg még egy kis havazás a magasabban fekvő térségekben.
A főpolgármester szerint a jövő évi a túlélés költségvetése lesz. (Belföld)
A visegrádi csoportnak egységesen ki kellene állnia Lengyelország és Magyarország mellett a két országnak az Európai Bizottsággal a következő uniós keretköltségvetésről és a helyreállítási alapról fol [...]