Iványi szerint a legnagyobb szükség arra lenne, hogy távozzanak azok, akik akadályozzák a helyettük elvégzett munkát.
A Holt-tengert és Eilat üdülővárosát sem lehet látogatni az idei harmadik kijárási tilalom miatt.
Minszk több kerületében is tartottak tiltakozó megmozdulásokat szombaton, az egyik rendezvény néhány résztvevőjét őrizetbe vették. A főváros egyik délkeleti kerületében Mikulás-futást tartottak, a ré [...]
Papp László már azt is tudja, mire költené a város az önkormányzatokat segítő támogatást.
Egy hozzátartozó jelezte az áldatlan állapotokat: mikróban kellett vizet melegíteni a tisztálkodáshoz.
A hadviselés egyik fontos eleme az álcázás. A hadihajók esetében ezt nehéz megvalósítani, mivel hatalmas járművekről van szó. Ezért ezen járművek festése jelentősen eltért a légi és a szárazföldi hade [...]
A magyar Mária Magdolna boldoggá avatási pere folyamatban van a Vatikánban.
Hiába játszott több mint egy félidőt emberelőnyben a Crystal Palace, gólt sem tudott szerezni, nemhogy pontokat.
Jutalomra számíthatnak a hősként ünnepelt járőrök.
A kényszerű kamionstop befejezéséről a londoni magyar nagykövet írt Facebook-oldalán. Ahol a dühös sofőrök is tiszteletüket tették.
A viadal kedden kezdődik Oberstdorfban.
Egy friss prognózis szerint a járvány kezelésének komoly szerepe lesz ebben.
Egyre veszélyeztetettebb Európa, valamennyi új esetet Nagy-Britanniából érkezőkhöz kötik. (Külföld)
A minimumok jellemzően mínusz 8 és mínusz 3 fok között alakulnak, de északkeleten ennél is hidegebb lehet. (Mozaik)
Már kiszállították az első adagokat a speciális futárok.
A digitális forradalom évtizedek óta visszafordíthatatlanul alakítja életünket. Az 5G-s technológia az adatáramlás forradalmát hozta el – egyesek átkozzák, mások szerint az emberiség túlélését jelenti. Utóbbiak táborát erősíti Rab Árpád jövőkutató. (Visszhang)
A legtöbb oltást a bukaresti „Matei Balş” kórház kapja, hatszáz adagot, míg a legkevesebbet a craiovai járványkórház, 90 dózist.
Szlovákiában 1041 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában. De csak mert pihennek a tesztelők.
Az egészségügyi dolgozók többsége nem kér belőle.
Nemrégiben mutatták be a pozsonyi csatáról szóló animációs filmet, melyet a Magyarságkutató Intézet jelentetett meg. Bevallom, nem lehet elhallgatni és egy legyintéssel elintézni a kritikákat sem a fi [...]