Pénzt kapnak Romániában a háziorvosok, ha ráveszik a pácienseiket a koronavírus elleni oltásra
Fejenként átszámítva 1500 forintot.
Fejenként átszámítva 1500 forintot.
Neve garancia a sikerre – 24 mérkőzésenként szállít egy trófeát.
Az élet a középkorban az átlagember számára nem volt könnyű. A hűbéri viszonyok között korlátozott volt a társadalmi mobilitás, így nem mindenkinek volt lehetősége élete során jelentősen javítani életkörülményein. Nem csoda tehát, hogy a közemberek sokszor felnéztek egyes bűnözőkre.
Az osztrák kormány február 7-ig terjesztette ki a kijárási korlátozások hatályát. (Külföld)
A brit miniszterelnök nyilatkozata szerint az Egyesült Királyságban percenként 140-en kapják meg a koronavírus elleni oltást.
Életveszélyes sérülésekkel is együtt járt az a tíz résztvevős verekedés, aminek rendőrök vetettek véget Ózdon. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Me [...]
Csütörtökön 167 halálesetet jelentettek.
Morozova bíró helyben hagyta Navalnij elzárását. Európa és az USA felháborodott, az Orbán-kormány nem annyira. (Külföld)
A mentés és a helyszínelés befejeződött.
Több mint egyórás mérlegelés után a Fővárosi Törvényszék hétfőn elrendelte "M." Richárd letartóztatását, értesült a Telex. Információjukat a zárt tárgyalás után a férfi védője is megerősítet [...]
A munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.
A politikus nem fellebbezett.
Pedig a nagyobbik kormánypárt lényegében tejben-mézben füröszti a fővárost. (Belföld)
Lezárták helyi idő szerint hétfőn délelőtt a Capitoliumot egy külső biztonsági fenyegetés miatt, írja a BBC nyomán a 24. Az épületben tartózkodókat felszólították, hogy ne tartózkodjanak az ablakok k [...]
Volt a színpadon Ádám, Lucifer, Mózes, Cassus és Lőrinc barát. Játszott a Két félidő a pokolban, az Egri csillagokban, az Isten hozta, őrnagy úrban, a Honfoglalásban, A tizedes meg a többiekben. A kisebbek pedig a Hupikék Törpikék Törpapájaként ismerhették meg a 20 évvel ezelőtt, 2001. január 18-án elhunyt színész összetéveszthetetlen hangját.
Rányomta a bélyegét a minszki rendezésre a feszült politikai helyzet.
Harmincnapi letartóztatásra ítélte hétfőn egy bíróság Himkiben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, aki vasárnap este tért vissza németországi gyógykezeléséből, miután nyugati országok labora [...]
A XIII. kerületi Tündérpakk Közhasznú Alapítvány kezdeményezést indított Kiakasztott Kabátok Kampánya (3K) néven. Minden nap kiakasztanak télikabátokat az alapítvány irodájának bejárata elé, ahová már egyébként is sok rászoruló jár évek óta különféle adományokért, és a ruhadarabok rendszerint másnapra gazdára lelnek.
Élete során az emberek 50-80 százaléka átesik valamilyen HPV-fertőzésen.
A D-vitaminnal összefüggő gének alapján osztották csoportokba az embereket. A betegség ugyanolyan súlyos volt.
Mindenkit evakuáltak Joe Biden január 20-i próbájáról .