Megnéztük, ezen háborodott fel Vidnyánszky Attila
Ez hangzott el a Berliner Ensemble SZFE-vitáján, amire a Nemzeti színház direktora a nyílt levelet írta.
Ez hangzott el a Berliner Ensemble SZFE-vitáján, amire a Nemzeti színház direktora a nyílt levelet írta.
László Imre szerint jogosult volt rá, mivel önkéntes oltóorvosnak jelentkezett. (Belföld)
Kaisz Szaíd tunéziai elnöknek címzett üres boríték érkezett a héten az észak-afrikai ország államfői hivatalába, a levelet kibontva az egyik munkatárs megbetegedett és időlegesen megvakult - közölte c [...]
Szakszervezetek szerint ráadásul gyakorlatilag megszűnt az érdekegyeztetés a rendvédelemben.
Összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat az egészségügyi szolgáltatási járulékról.
Ferenc pápa találkozik Ali asz-Szisztáni nagyajatollahhal, a legfőbb síita muszlim méltósággal március 5-től 8-ig tartó iraki látogatása alatt.
A közjegyzők, minden esetben képzett jogászok, akiket az igazságügyi miniszter nevez ki határozatlan időre. A feladatuk többnyire az, hogy segítsék a jogviták peren kívüli lebonyolítását. Csakis olyan személy lehet közjegyző, aki állami vagy jogtudományi egyetemi végzettséggel, jogi szakvizsgával és szakmai gyakorlattal is rendelkezik.
Az Egyesült Államokban továbbra sem csillapodik a koronavírus-járvány, már biztos, hogy a január újabb halálozási csúcsot hoz, pedig még nincs vége a hónapnak.
Читать дальше...Ugyanakkor brit szakértők szerint az idősekre nézve nincs semmilyen kockázata. (Külföld)
A férfi érezte, hogy az alkalmazott nem vevő erre, de azért másodjára is visszament, hátha akkor már nagyobb sikert arat. (Bűnügy-baleset)
Az Európai Bizottság zokon vette, hogy a gyártó az első negyedévben 60 százalékkal kevesebb oltóanyagot szállítana.
Szerdán éjfélkor kvázi teljes abortusztilalom lépett hatályba Lengyelországban, miután a szélsőjobboldali kormány hivatalosan is közzétette az alkotmánybíróság erről szóló, október végi döntését. (Külföld)
A 15. századi festmény az egyetlen annak a mintegy tucatnyi Botticelli-portrénak, amely napjainkig fennmaradt.
Az ausztrál Lowy Intézet csütörtökön közzé tett indexe - amelyben 98 ország járványkezelését rangsorolták - szerint a lista élén Új-Zéland áll, az élmezőnyhöz Vietnám és Tajvan tartozik. Magyarország az 52. helyen végzett - írja a qubit.hu. (Mozaik)
Azt mondják, az idősek immunreakcióiról eddig rendelkezésre álló adatok nagyon biztatók.
Miután a Reddit felhasználók vásárlásai kiütöttek néhány alapkezelőt a Wall Streeten, újabb fordulatot vett a GameStop részvények őrült ralija. Ezúttal negatív hírek érkeztek - legalábbis az árfolyamra nézve.
Читать дальше...Az esti órákban számítani kell késésekre, esetleges vonatkimaradásokra − figyelmeztet a Mávinform.
Helybenhagyta a Moszkva megyei bíróság csütörtökön Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus 30 napos előzetes letartóztatását. Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, amikor [...]
A program hathetes, 12 fővel végzett kísérleti fázisa sikeresen zárult.
Minden olyan vakcinát megpróbál beszerezni a kormány, amellyel már több mint egymillió embert beoltattak.
Mások mellett András Ferenc Kossuth-díjas rendező és Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr indít osztályt.
Tavaly a vírusválság közepette is nőtt az építőipari cégek száma. Az Opten szerint ez már kevéssé kedvező, sokkal inkább óvatosságra intő jel. (Gazdaság)
Az idős embereknek is jó védelmet nyújt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett, Nagy-Britanniában már hetek óta alkalmazott oltóanyag - [...]