Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről. Az államfő elmondta: néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti Centr [...]
Az egészségügyi dolgozók április végéig adhatják be a pluszjogviszonyra vonatkozó kérelmeket.
Kereki Sándor 16 évesen kezdett el fényképezni a budapesti utcákon. Képein az 1970-es évek hétköznapjai elevenednek meg. Tíz év szorgalmas fotózásának köszönhetően egy többezer negatívból álló gyűjtemény jött létre, ebből most 1850 fotó került fel a Fortepan oldalára.
Börtönben a magyar popzene, és a mamáért zokog. A héten ezek a legfelkapottabb YouTube-videók.
A vírusmutációknak erőteljesebb a fertőzőképessége, és jobban terjednek – figyelmeztet a miniszter.
Széles többség az EPP-ben a képviselőcsoportok és nemzeti delegációk eltávolítását lehetővé tevő szabálymódosítás mellett. (Belföld)
Az elkövető azzal indokolta tettét, hogy áldozata a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) állami átalakítása ellen tiltakozó maszkot viselt. (Bűnügy-baleset)
A Szputnyik V nevű koronavírus elleni orosz vakcina ausztriai szállításának lehetőségéről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök és Sebastien Kurz osztrák kancellár - közölte a Kreml pénteken. A két [...]
Más vezető is kapott magasabb rangot.
A szélenergia-hajtotta hajó 50 tonna árut is képes szállítani.
Az Európai Uniónak nagyobb felelősséget kell vállalnia a biztonságáért és növelnie autonóm védelmi képességeit az összes fenyegetés elhárítása érdekében, erősítette meg a huszonhét állam- és kormányfő virtuális tanácskozása második napján, amelyet a védelmi, biztonságpolitikai és külpolitikai témáknak szenteltek. (Külföld)
Washington azonban azt is üzente, hogy nem akarja növelni a feszültséget. (Külföld)
A rendőrség vizsgálja a méltányossági kérelmet.
Az akár enyhe tünetekkel átvészelt fertőzés idegrendszeri szövődményei hónapokon keresztül is megnehezíthetik a mindennapokat. (Mozaik)
Megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord pénteken. Bács-Kiskun megyében 22 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet is mértek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán azt írta: " [...]
Az EHF 10–0-s gólkülönbséggel a vétlen Tisza-partiaknak ítélte a győzelmet a norvég Elverum ellen elmaradt találkozón.
A jegybank saját halottjának tekinti a közgazdászt.
Megvan az új fővárosi hőmérsékleti csúcs is. (Mozaik)
Az 1876-os budapesti árvíz Reitter Ferenc terveinek köszönhetően nem okozott akkora károkat, mint az 1838-as áradás.
Az idős férfi rendszeresen bántalmazta az asszonyt, és szexuális hűtlenséggel gyanúsította őt. (Bűnügy-baleset)