Nyitott postakocsiból vitte a rakományt a tolvaj, de hiába bontogatta a borítékokat, azokban számára semmi érték nem volt, így szanaszét szórta. (Bűnügy-baleset)
Módosított útvonalon járnak a 98-as, a 146-os, a 146A, a 198-as és a 998-as buszok április 6-13. között Rákosligeten, mert lezárják a Liget sori vasúti átjárót - közölte a Budapesti Közlekedési Közpon [...]
Így küzdenek a koronavírusos emberek életéért.
Erdei Anna Széchenyi-díjas immunológus, az MTA főtitkárhelyettese a Népszavának adott interjút. Két érdekesebb részletet alább kiemeltünk. Az oltás nem elég, kell majd az orrspray A kínai vakcina [...]
Viszont többen haltak meg az előző naphoz képest.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki ittasan támadta meg gyermeke édesanyját. Az újév első napján, késő este érkezett bej [...]
A külügyminiszter szerint Brüsszel a hibás, de olyan jól állunk beoltottság tekintetében, hogy segíthetünk másokon. (Belföld)
A brit tudósok szerint nincs összefüggés az oltás és a komplikációk közt.
Téboly, háború, borzalom, avagy egy költő létezésének lényege.
A világ minden előadóművészéért szól a fohász.
Május első felében kap koronavírus elleni vakcinát Magyarországtól Csehország.
Öt embert öltek meg szombaton a mianmari hadsereg osztagai helyi források szerint. (Külföld)
Szerintük ezeket a tevékenységeket lenne érdemes kerülni a járvány tetőzésekor.
Átszámítva 202 millió forintért kelt el egy Super Mario Bros. NES-kazetta, amely nem csak amiatt volt értékes, mert a ki sem lett véve az eredeti kartondobozából.
Elveszíti egyik legnagyobb vonzerejét a Bridgerton, a Netflix 19. századi kosztümös romantikus sorozata. A női rajongók szívét meghódító Hastings hercege, azaz Regé-Jean Page nem tér vissza a sikersorozat második évadára.
Vannak még olyan országok a bolygón, ahol ha nem is hétköznapi, de egyáltalán nem kirívó eset, hogy fényes nappal elrabolnak valakit. Akár egy Facebook-közvetítés közben is. Akár egy lelkészt is.
Akármilyen fotókkal nem lehet eladni jó áron egy ingatlant, manapság már külön cégek is foglalkoznak azzal, hogy a lehető legszebb arcát mutassa egy lakás az ingatlanhirdetésben. Van akinek ez mégsem sikerül.
Az énekesnő a várandósság utolsó szakaszában jár.
Az egyik egy hónapja nem kapott, a másik egy hónapja nem szerzett gólt. Mégis...
A pedagógusok és a diákok ingyenességét ellensúlyozó állami támogatás konstrukciójának kidolgozása is vontatottan halad. (Gazdaság)