Egészen elképesztő képsorokat rögzített egy amerikai pár Kalifornia egyik legforgalmasabb autópályáján.
Az új magyar szabályozás arról szól, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás egyébként nehéz és bonyolult kérdéskörével, ennek eldöntése kizárólag a szülő dolga; ez egy gyermek- [...]
A helyzet azóta már javult, az utóbbi két napban már nem találtak friss haltetemet.
Peták István a magyar kutatók által kifejlesztett mesterséges intelligenciáról, vakcináról és a visszaszoruló kemoterápiáról beszélt az Indexnek.
A nyomozás szerint nincs bizonyíték a gyerekek létezésére, ezért az anyát pszichiátriai kezelésbe vették, és már a történetet elsőként megíró újságíró is bocsánatot kért amiatt, hogy nem volt elég kör [...]
110 éve, 1911. június 24-én született Juan Manuel Fangio többszörös világbajnok autóversenyző, az autósport egyik legendás alakja. Fangio összesen 51 nagydíjon indult, ebből 24-et meg is nyert.
– Az elmúlt 30 évben megint csak kormányokon átívelően nem hallhattunk másról, minthogy ódákat zengtek a multinacionális cégekről, hazai leányvállalataikat szinte az egekbe emelték minden te [...]
Egy gyors teszt és azonnal kiderül, hogy milyen jó a reakcióidőd.
A brit romboló tudatos és kitervelt provokációt követett el a Fekete-tengeren - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában. "Úgy gondoljuk, hogy a b [...]
A Czeglédy Csaba (személyes eltiltása miatt ügyvédi irodája) által képviselt Lakos Imre, az SZDSZ korábbi fővárosi elnöke, a DK jelenlegi újbudai elnöke jogerősen elbukta ezt a pert, melyben sérelmezt [...]
A Rocker Rádió a tavaly tavasszal nagy sikerrel szavaztatta meg hallgatóit a Rocker ABC játékban. Ennek a folytatása a Metal Történelem, amelynek keretében ma, június 24-én a 2018-as év legjobb albumaira lehet szavazni. Neked melyik a kedvenced?
Teljesen autómentessé kell válniuk a városoknak, hogy a jövőben is élhetők maradjanak - vélik kutatók a városi gépkocsihasználat alakulásának egy új matematikai modellezése alapján.
Az oroszok eközben leszögezték: ha kell, katonai erővel szavatolják határaik sérthetetlenségét.
Az elbocsátott személy egy ötkilós vasrúddal támadt rá korábbi munkaadóira, miközben azt kiáltotta: „Most megöllek!”.
De a rendőröknél és a büntetés-végrehajtásban is rengetegen kényszerülnek rá.
1874. június 24-én indult meg a fogaskerekű vasút Budán a Városmajor és a Svábhegy között. A fogaskerekű ötletét Széchenyi Ödön gróf vetette fel. A Svábhegy a pest-budai polgárok kedvelt kiránduló- és üdülőhelye volt, de még a kiegyezés után is csak gyalogszerrel vagy szekéren juthattak fel oda.
Búcsúzunk a maszktól.
József főhercegnek, Magyarország nádorának (1796–1847) titkos rendőri megfigyelése szoros összefüggésben állt az udvarban, de különösen a bécsi kormányzatban iránta kialakult, s egyre növekvő bizalmatlansággal. Mi alapozta meg, illetve táplálta ezt?
Jim Cramer amerikai tévés szerint a bitcoin nem tud tovább növekedni.