„Ez nem személyes ügy” – mondta a sajtónak tartott csütörtöki háttérbeszélgetésen Tóth Bertalan. Az MSZP társelnöke ezzel arra utal, hogy az utóbbi időben a Demokratikus Koalíció több jelöltjüket is megkereste azzal, beállnak mögéjük az ellenzéki előválasztáson, ha cserében 2022-ben a DK parlamenti frakciójában foglalnak helyet (a szocialisták három jelöltjüket az igenlő döntésük után ki is zárták a pártból, egy pedig kilépett). „Én nem haragszom Gyurcsány Ferencre” – hangsúlyozta Tóth Bertalan, aki azt is mondta... Читать дальше...