Több száz szalmabála kapott lángra Zsákánál
A tüzet sikerült a lánglovagoknak megfékezniük.
A tüzet sikerült a lánglovagoknak megfékezniük.
A törökbálinti luxusingatlant 280 millió forintért dobták piacra.
A feltételezett elkövetők beismerő vallomást tettek, a rendőrök kezdeményezték a letartóztatásukat. (Bűnügy-baleset)
A baranyai borváros és térsége megszenvedte a pandémiát, és idén csak július végén lendült fel itt a turizmus. A pincesoron sok olyan vendéggel beszéltünk, akik tudják már, mi is az a kulturált borfogyasztás. (Belföld)
Több mint száz hagyományőrző vesz részt szombaton és vasárnap Egerben a 25. Végvári Vigasságokon, ahol az érdeklődők megismerhetik az egykori magyar vitézek, a hős egri nők valamint a török katonák f [...]
Több hónap után sem jutott olyan nyomra a rendőrség, amely igazolná, hogy túlterheléses támadás okozta az oltásregisztrációs honlap összeomlását. (Belföld)
A lengyel Jarosław Kaczyński pontosan ugyanazt teszi hat éve, amin Orbán Viktor 2010 óta már rég túlvan. (Külföld)
A radikális iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt is. A tálibok egyik szóvivője a Twitteren péntekre virradóra jelentette be, hogy csapataik "telj [...]
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejártáig több mint 150 ezer magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedé [...]
Vaskos profitot termeltek a magyar bankok az idei első félévben, köszönhetően az állami támogatott hiteleknek. Az MNB azonban óvatosságra int. (Gazdaság)
Péntek reggeli közlekedési információk az Útinformtól.
Menekülés közben másokra is rálőtt, mire a rendőrség végzett vele.
Van, aki egyszerűen csak agyrémnek minősíti a kormány rendeletét. A homoszexualitás „népszerűsítése” és „megjelenítése” elleni fideszes hadjárat abszurd helyzetet szült. (Belföld)
Szimulált körülmények között próbálja majd ki a négy kiválasztott a Marson létezést.
Komoly cenzori apparátus felállítását is feltételezi a kormány gyermekvédelmi rendelete a könyvterjesztők szerint. (Belföld)
Kövekkel és papucsokkal támadtak a rendőrök.